Hirdetés

3 milliárd forintnyi kártérítést fizet ki a Riot a női alkalmazottainak

|

A céget beperelték, mivel a női alkalmazottaknak 2014 óta toxikus légkörben kellett dolgozniuk, ahol mindennapos volt a diszkrimináció és a zaklatás.

Hirdetés

A játékvilágban elindult egy megtisztulási folyamat, aminek következtében egyre kevesebb a negatív diszkrimináció a női játékfejlesztők és alkalmazottak irányába. A Kotaku tavaly készített egy nagyon részletes jelentést arról, hogy milyen mérteket öltött szexizmus a League of Legends-t fejlesztő és kiadó Riot Gamesnél, majd per is indult ellenük, melynek következtében a cégnek most egy igen tetemes összeggel kell kárpótolnia a 2014-óta náluk dolgozó kollégákat.

Hirdetés

A Riot Games még a bírósági döntés előtt megállapodott a felperesekkel és végül majdnem 3 milliárd forintnyi kártérítés kifizetésébe egyezett bele, melyet a cégnél ledolgozott idejük és betöltött pozíciójuk szerint osztanak szét a női kollégák között. A Riot azt is közölte, mindent megtesz annak érdekében, hogy a cég egy olyan munkakörnyezetet teremthessen, melyben mindenki jól érzi magát. Erre szükség is volt, ugyanis az ott dolgozó nőknek sorozatos zaklatásokkal és szexista megjegyzésekkel kellett szembenézniük, ráadásul az is előfordult, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést kaptak, mint férfi munkatársaik. 

Több alkalmazott beszámolói alapján javultak a körülmények az elmúlt időszakban, több külső szakértő bevonásával tették egy elfogadóbb közeggé az irodát, egy szintre hozták a béreket és eltávolították a problémás kollégákat. A hatalmas összeg kifizetése is azt mutatja, hogy a Riot tényleg szeretné kárpótolni alkalmazottait, azonban sokan azt mondják, hogy még mindig rengeteg olyan munkatárs dolgozik a vezető pozícióban, akik név szerint szerepeltek a vádiratban, mint a zaklatások elkövetői. 

Valószínűleg ez a megtisztulási és gyógyulási folyamat még hosszú ideig tart majd, azonban mindenképp üdvözlendő tendencia, hogy egy ilyen nagy cég is küzd a diszkrimináció jelenségével.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)