Hirdetés

Így vettek végső búcsút Satoru Iwatától

|

A héten helyezték végső nyugalomra Satoru Iwatát, a Nintendo elnökét, a kétnapos szertartáson több ezren vettek részt. Búcsúzunk egy legendától.

Hirdetés

Ezrek búcsúztak a múlt hét végén elhunyt Satoru Iwatától, a japán szokások szerint megtartott, kétnapos szertartáson Kiotóban. A rengeteg rajongó mellett, akik közül sokan 3DS-ükkel érkeztek, a játékipar több képviselője is elutazott, hogy utoljára kifejezhesse tiszteletét Iwata előtt.

A Nintendo közleménye szerint az első nap 2600-an, másnap pedig még 1500-an jelentek meg annak ellenére hogy egy a közelben tomboló tájfun miatt hatalmas esőzések voltak Kiotóban. A Nintendo részéről Miyamoto Shigeru mellett a Super Smash Bros. és a Zelda-sorozat alkotói, Sakurai Masahiro és Aonuma Eiji is megjelentek, ahogy Japánba utazott az amerikai Nintendo feje, Reggie Fils-Aimé is. Részt vett Iwata temetésén Kamiya Hideki, a Platinum Games feje, és Naka Yuji, a Sonic-sorozat atyja is.

A Nintendo ismét megköszönte a rajongók és a kollégák kedves üzeneteit, személyes emlékeit és művészi alkotásait, amivel az 55 évesen elhunyt elnökre emlékeztek. A Game Developer Conference szervezői Iwatára mint játékfejlesztőre emlékeztek, és feltöltötték az esemény YouTube-csatornájára a 2005-ös nyitóbeszédet, amiben Iwata többek között saját fejlesztői múltjáról és hitvallásáról is mesél.

Once again we want to thank everyone for sharing their personal memories and artistic condolences for Mr. Iwata this...

Posted by Nintendo on 2015. július 17.

Végül, a Nintendo közzétette a cég egyik vezetője, Takeda Genyo a temetésen elmondott beszédének angol fordítását is, amiben nem csupán méltatta Iwata munkáját, hanem azt is megígérte, igyekeznek hűek maradni az elnök által kijelölt irányhoz és elvekhez (a teljes beszédet itt olvashatjátok angolul): "Az nyűgözött le leginkább, hogy a szó minden értelmében igazi vezető voltál, túlcsorduló együttérzéssel az emberek felé. (...) Sikerült elültetned a gondolat magját az alkalmazottak szívében, hogy ahhoz, hogy megoldjunk egy problémát, fel kell állítanunk egy elméletet, végre kell hajtani a tervet, és az eredményt látva kell javítanunk a korábbi terven, és ügyeltél, hogy a magokból kifejlett növények legyenek."

"Egészen eddig, az utódaink, és a fiatalabb generáció megtehették az első lépéseket, és hozzád fordulhattak iránymutatásért, ha nem tudták, jó irányba indultak-e. Többé már nem fordulhatnak hozzád. (...) Megrendítő távozásod után, biztos vagyok benne, időbe telik, míg elmúlik rendkívül mély fájdalmunk. Tudnod kell viszont, hogy a magvak, amiket elültettél, és a növények, amik abból nőttek, kis virágokat hoznak majd, amik mosolyt csalnak az emberek arcára mindenhol a virágon, és egyszer hatalmas virággá nőnek majd, még nagyobbá is, mint a vezetőnk, Iwata-san volt. Miyamotóval, és a generációnk többi tagjával ígérjük, továbbra is törekszünk, hogy egy nap jelenthessük és bemutathassuk neked ezeket a virágokat. Figyelj ránk és továbbra is vezess minket, a cég vezetőit, az alkalmazottainkat, és a családodat. Mindannyiunk nevében, szeretném felajánlani szívből jövő részvétem, és legőszintébb imáim. Nyugodj békében, Iwata-san."

Köszönjük mindenkinek a Mr. Iwata emléke előtt tisztelgő üzeneteket, képeket, videókat és Miiverse posztokat, igazán ért...

Posted by Nintendo Forgalmazó Magyarország on 2015. július 19.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)