Hirdetés

Még egyetlen játékból készült film sem nyitott olyan jól, mint a Sonic, a sündisznó

|

Sok hasonló adaptációt kaptunk már az évek során, de még egynek sem sikerült ilyen nyitóhétvégét produkálnia.

Hirdetés

Nem voltak túl boldogok a rajongók, amikor tavaly bemutatásra került a Sonic film első előzetese, ugyanis a címszereplő nagyjából úgy nézett ki, mintha valaki magára öltött volna egy béna jelmezt. A készítők szerencsére meghallották a rengeteg panaszt, és átdolgozták a villámgyors sündisznót, most pedig elégedetten dőlhetnek hátra a nyitóhétvége után, mert úgy fest, volt értelme az extra törődésnek.

Hirdetés

A premiert követő néhány napban összesen 57 millió dollárt hozott a film a stúdió konyhájára hazai pályán, vagyis Észak-Amerikában, világszerte pedig elérte a 100 milliós határt. Ez már önmagában is egy teljesen korrekt nyitás, úgy pedig még ütősebb teljesítménynek számít, ha figyelembe vesszük, hogy még egyetlen videojáték-adaptációnak sem sikerült hasonló teljesítményt felmutatnia a kasszáknál az első napokban. Az előrejelzések szerint pedig hamarosan a 68 millió dollárt is meghaladhatja a nyitóhétvége amerikai bevétele.

A film egyébként határozottan kiemelkedik hasonszőrű társai közül, ez a szép bevételi eredmény pedig valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Paramount nem legyintett a rajongók visszajelzéseire, és átdolgozta az ikonikus karakter dizájnját.

Nektek hogy tetszett a Sonic, a sündisznó?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)