Hirdetés

Határozottan sikeres a Sonic film

|

Ezt a jókékű játékkaraktert semmi sem állíthatja meg a kasszáknál.

Hirdetés

Sokan élték meg pozitív meglepetésként a Sonic filmet, amelyben természetesen elengedhetetlen szerepet játszott az is, hogy a stúdió a rajongói panaszok hatására átdizájnoltatta a címszereplőt, így már a videojátékokból ismert stílusban láthattuk száguldani a kék sündisznót. 

Hirdetés

Kritikánk szerint a logikai bakik ellenére egy szerethető családi film született (egy újra régi fényében tündöklő Jim Carrey-vel a főgonosz szerepében), ráadásul a pénztáraknál is rendkívül jól teljesít. Egyrészt még egyetlen játékból készült film sem nyitott olyan jól, mint ez (amiért a rendező is köszönetet mondott Twitteren), másrészt a SEGA Sammy Holding bejelentése szerint a premier óta közel 210 millió dollárt termelt globálisan a film (ebből közel 110-et csak Amerikában). Ez elég szép eredmény, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a büdzsé állítólag 85 millió dollár környékén állt meg. 

A Sonic film befejezése egyértelműen utalt arra, hogy a készítők folytatni szeretnék a történetet, ilyen számok láttán pedig valószínűleg nem kell majd győzködni a producereket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)