Hirdetés

Megjelent a Sonic film betétdalának klipje és nem találunk rá szavakat

|

Wiz Khalifa sokadmagával együtt követte el a legújabb adaptáció kísérőzenéjét.

Hirdetés

Akár jó, akár rossz lesz végül a Sonic film, a rajongók mindenképpen értékelték, hogy a stúdió hallgatott a visszajelzéseikre és a premier előtt átszabatta a címszereplő dizájnját (még ha az áttervezést végző stúdió meg is szűnt). A legutóbbi videóban bébi Yoda után szabadon a bébi Sonicot láthattuk megelevenedni, ezúttal viszont a hangsúly elsősorban a dallamokon van.

Hirdetés

Felbukkant ugyanis YouTube-on a Sonic filmváltozatának hivatalos dala "Speed Me Up" címmel, amelynek elkészítéséért elsősorban a Halálos iramban 7-ben hallott See You Again slágert is elkövető Wiz Khalifa felelt, rajta kívül pedig közreműködött még Ty Dolla $ign, Lil Yachty és Sueco the Child. A zenéhez készült egy klip is Khalifával és a szélsebes sündisznóval a főszerepben, a dalszövegben pedig olyan örökbecsű szófordulatok hangzanak el, mint a "ladies love my speed", de az értelmezését inkább rátok hagynánk. Ahogyan a kattintást is:

A Sonic film február 13-án kerül a hazai mozikba Jim Carrey, James Marsden (X-Men: A kívülállók, Bűbáj), Adam Pally (Happy Endings, The Mindy Project) és Neal McDonough (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, A holnap legendái, Briliáns elmék) szereplésével.

Nektek hogy tetszik a klip?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)