Hirdetés

Egy rövid előzetesben láthatjuk, ahogy Sonic megkapja a cipőjét

|

A Sonic film tévés előzetesében elhangzik, hogy a kék sündisznónak azért van szüksége a piros lábbelire, hogy könnyebben kontrollálhassa a gyorsaságát.

Hirdetés

A Sonic, a sündisznó film kissé döcögősen jut el a nagyközönség elé, azonban egy egészséges újradizájnolást követően lassacskán eljutunk a premierig, és még biztosan láthatunk, néhány képsort a megjelenésig. A moziban bizonyára sok olyan dolog jelenik majd meg, melyekkel az alkotók a játékok rajongóinak szeretnének kedveskedni, az új előzetesben például azt láthatjuk, hogy hogyan kapja meg cipőjét a főszereplő.

Hirdetés

A jelek szerint Sonicnak a film elején gondot okoz majd, hogy kontrollálja erejét, azonban a pártját fogó családnál pont akad egy szupergyorsaságot megregulázni képes lábbeli, mellyel már a megfelelő módon száguldozhat. Itt tudjátok megnézni a 20 másodperces kis trailert:

Egyelőre még nem vagyunk meggyőzve arról, hogy erre a mozira valóban szüksége volt-e a világnak, viszont a fönti előzetesben is feltűnő Jim Carrey alakítását egészen biztosan szívesen nézzük majd. 

Nektek eddig hogy tetszik a Sonic, a sündisznó mozifilm?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)