Hirdetés

SonicFox megnyert egy Mortal Kombat versenyt, majd az egyik amerikai elnökjelöltet kezdte promózni

|

A Mortal Kombat versenyekre a jelek szerint nem vonatkoznak túlzottan szigorú szabályok a politikai megnyilvánulások terén.

Hirdetés

Dominique "SonicFox" McLean nem ismeretlen figura a verekedős játékok kedvelőinek körében, konkrétan ő a világ egyik legjobb Mortal Kombat játékosa. Ezt most ismét bizonyította, hiszen ő végzett az első helyen a Mortal Kombat Final Kombat 2020 nevezetű rendezvényen. Díjának átvétele közben azonban megragadta a mikrofont, és egy teljesen nyilvánvalóan a videojátékokhoz semmilyen szinten sem kapcsolódó, politikai vonatkozású kijelentést tett. És most kapaszkodjatok meg: emiatt senkit sem rúgtak ki, senki sem kapott büntetést. 

Hirdetés

SonicFox egészen konkrétan azt mondta be a műsorvezető mikrofonjába, hogy "Szavazzatok Bernie-re!" - értelemszerűen Bernie Sandersre, az amerikai demokraták egyik potenciális elnökjelöltjére gondolt. Most azt hihetnétek, hogy ezt követően összeállt a rendezvényszervezők válságstábja, majd hosszas töprengés után megfosztották nyereményétől SonicFoxot, és kirúgták az ominózus eset közben mosolygó műsorvezetőt. Nos, ezek közül egyik sem történt meg, a világon senkinek semmi gondja nem volt a játékos kijelentésével. 

Nyilván nem akarok demagóg lenni, a különböző e-sport versenyek különböző szabályzatok szerint működnek, és ha világosan benne van az előírásokban, hogy nem tehetnek politikai vonatkozású megjegyzéseket a játékosok, akkor vitán felüli, hogy ezt be is kell tartani, de azért világosan látszik, hogy működhet úgy is egy ilyen élőben közvetített torna, hogy nem vezetnek be efféle korlátozásokat. A Mortal Kombat versenyek esetében szemmel láthatóan ez a helyzet. 

SonicFox egyébként korábban is többször élt hasonló módon a nyilvánosság erejével, a 2018-as The Game Awards gálán például a következőket mondta:

"Meleg vagyok, fekete, és furry (antropomorf állatnak öltöző személy - a szerk.), tulajdonképpen minden, amit a republikánusok gyűlölnek."

A Mortal Kombat Final Kombat 2020-at egyébként a koronavírus-fenyegetettség miatt nézők nélkül rendezték meg, kizárólag online lehetett követni az eseményt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)