Hirdetés

Játékos találkozó volt a Swatting legújabb áldozata

|

New Jerseyben hívták rá a rendőröket egy videojátékboltra, ahol a telefonáló szerint túszul tartották egy találkozó résztvevőit. A hamis riasztást okozó telefonálót egyelőre nem találták meg.

Hirdetés

Bár lassan egyértelműnek kéne lennie, hogy a Swatting, azon kívül, hogy egyáltalán nem vicces, súlyos következményekkel jár, vannak, akiket még ez sem rettent el attól, hogy ezzel szórakozzanak. Ezúttal egy New Jersey-beli videojátékbolthoz szálltak ki a SWAT egységei egy hamis riasztás miatt.

A havonta megrendezett NAVA (Észak-atlanti Videojáték-Rajongók) találkozókon általában a környék gamerei gyűlnek össze játékokról dumálni, játszani és egymás között játékokat cseréni. Egy negyven fő körüli társaság gyűlt össze a hétvégén is, ám ezúttal egy időre meg kellett szakítaniuk a programot. Arra lettek ugyanis figyelmesek, hogy nagy számban jelennek meg a környék rendőrei, ám azt hitték, valamelyik szomszédos boltban alakult ki fegyveres konfliktus (amiről a helyi rendőri rádióadásból következtettek, amibe egy telefonos alkalmazással hallgattak bele).

Ezért arra kérték az összegyűlt látogatókat, hogy húzódjanak távol a bolt utcafronti részétől, vagy inkább az alagsori helységbe menjenek. A rendőrök viszont azt az információt kapták, hogy a találkozó helyszínén, a Digital Press játékboltban shotgunnal tartanak több embert túszul, akik között sérültek is vannak. Emiatt a SWAT-egységek és a túsztárgyalók kiküldése mellett a helyi rendőrség az egyik főutat is lezárta a környéken.

A bolt dolgozói akkor kezdtek gyanakodni, amikor egy férfi, aki állítása szerint a helyi tűzoltóság munkatársa volt, arra kérte őket, hogy húzzák le a bolt kirakata előtt található rolókat, illetve hogy valaki menjen ki az üzlet elé, és kiáltsa el magát, hogy valakinek fegyvere van, és ürítsék ki a bolt környékét. A tulajdonos ezért felhívta a helyi rendőrséget, akikkel tisztázták a helyzetet. Ettől függetlenül a találkozónak szünetelnie kellett, hogy az ilyenkor szokásos eljárás szerint átvizsgálják a boltot.

"Be kellett jönniük az épületbe, hogy felmérjék a veszélyt teljes felszerelésben és rohamfegyverekkel, mindannyiunkat egyesével kivittek, megbilincseltek, és a szomszédos üzletben leültettek nagyjából húsz percre, amíg átfésülték a Digital Presst. Csak akkor vehették le a bilincseket, mikor megbizonyosodtak, hogy csak átverés történt, és felvették mindannyiunk személyes adatait" - mesélte a Digital Press tulajdonosa, aki szintén az üzletben volt a találkozó alatt.

 

Szerencsére komolyabb baj nem történt, senkit nem tartóztattak le, és sérülés sem történt. A bolt tulajdonosa szerint a rendőrök nagyon profin viselkedtek, és a swattingnál sokkal nagyobb poénként azon gondolkodnak, hogy a következő havi rendezvénynek valamilyen rendőrös témát találnak ki.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)