Hirdetés

Szexuális zaklatással vádolják Chris Avellone-t, a Bloodlines 2 és a Dying Light 2 kiadója is szakított vele

|

A játékipar minden fontosabb szereplője azonnal elhatárolódott Chris Avellone-tól, akinek ennek fényében nem sok munkája akad majd a jövőben.

Hirdetés

Chris Avellone neve valószínűleg nem ismeretlen a számotokra, hiszen az évek során többek között olyan játékokat köszönhettünk neki, mint a Fallout 2, a Planescape: Torment, az Icewind Dale, a Star Wars Knights of the Old Republic II: The Sith Lords, a Neverwinter Nights 2, a Fallout: New Vegas, a Torment: Tides of Numenera, a Prey, a Divinity: Original Sin II vagy épp a tavaly megjelent Star Wars Jedi: Fallen Order. Ugyancsak ő írta az idén érkező System Shock történetét is. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden jövőbeli munkáját elveszítette. 

Hirdetés

Chris Avellone-t ugyanis szexuális zaklatással vádolták meg többen is, ezzel pedig tulajdonképpen pontot is tettek karrierje végére. Több hölgy is arról számolt be, hogy Avellone leitatta őket, majd a szobájába cipelte, miután már képtelenek voltak tiltakozni ez ellen. Egyes források szerint minderről Avellone kollégái is tudtak, akik azt javasolták neki, forduljon segítséghez, de ő ebből nem kért. 

A Dying Light 2 mögött álló Techland a hírek hatására azonnal bejelentette, hogy megszakítanak minden kapcsolatot Avellone-nal, többé nem fogják őt alkalmazni - erről állításuk szerint Avellone-nal közösen döntöttek. A The Waylanderst fejlesztő Gato Salvaje Studio is villámgyorsan kiadott egy közleményt, amely szerint Chris Avellone a továbbiakban már nem dolgozik a játékon. A Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-t kiadó Paradox nem győzte leszögezni, hogy Avellone csak a munka nagyon kezdeti részében vett részt a projektben, mára pedig már alig maradt bármi is abból, amit ő tett hozzá a nagy egészhez, immár teljesen a Hardsuit Labs csapata dolgozik a játékon - magyarul amennyire csak lehet, ők is eltávolodtak Avellone-tól. Kijelenthetjük, hogy nem maradt a játékiparnak olyan szereplője, ami eztán fel merné vállalni Avellone nevét a stáblistában.

Chris Avellone immár szabadúszóként dolgozott, de Feargus Urquhart, Chris Parker, Darren Monahan és Chris Jones társaságában ő alapította 2003-ban azt az Obsidian Entertainmentet, ami immár a Xbox Game Studios tulajdonában áll. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)