Hirdetés

Szomorú és kihalt utolsó nappal búcsúzott tőlünk a Mixer

|

Tegnap végleg leállt a Mixer, a Microsoft streaming platformja, melyet egykor a Twitch és a YouTube konkurensének szántak. Így ért véget a története.

Hirdetés

Ha valaki egy kicsit is követi a videojáték-ipart, akkor nem kerülhette el a figyelmét a tavaly fellángolt streaming-háború, mely különböző platformok között robbant ki. Július 22-én, azaz tegnap az egyik komoly versenyző, a Mixer letette a lantot és kiszállt a versengésből, szélnek eresztve több ezer tartalomgyártót, akik otthonuknak érezték a Microsoft platformját. Utánajárunk, hogy honnan is indult Mixer, miként próbált meg felzárkózni a konkurenciához, miért zárta be végleg a boltot és hogyan is néztek ki a végnapjai.

Hirdetés

Sic Parvis Magna

A platform története 2016. januárjában kezdődik, amikor a 18 éves Matt Salsamendi és a 20 éves James Boehm megalapítják a Beamet. Az FTL protokollra építő streaming platform gyorsan felkeltette az informatikai világ érdeklődését, mivel már akkor elképesztően kis késleltetéssel volt képes a közvetítéseket eljuttatni a nézőkhöz; az akkor bevett 10-20 másodperccel szemben a Beam egy másodperc alatt tudta tartani a késleltetést.

A startup annyira sikeresnek tűnt, hogy egy, a TechCrunch által kiírt versenyen - az indulás után pár hónappal - elnyert egy 50 ezer dolláros támogatást. Valószínűleg ez volt az, ami végképp felhelyezte a Beamet a térképre, ugyanis hamarosan nem más kopogtatott az alapítók ajtaján, mint a Microsoft. A mai napig nem tudni, hogy mekkora összeg állt azon a csekken, amelyet Salsamendi és Boehm elé csúsztattak a cég képviselői, a lényeg az, hogy 2016 augusztusában termékük már a Microsoft tulajdona volt.

Innentől pedig meglódult a szekér: a Microsoft bejelentette, hogy a szolgáltatást integrálják a Windows 10-be, később pedig az Xbox One konzolok főmenüjében is kiemelkedő helyet foglalt el az alkalmazás. A céget továbbra is a két alapító igazgatta, azonban az anyavállalat marketingesei leszóltak nekik, hogy ez a Beam név nem cseng olyan jól a globális piacon, így 2017 májusában átkeresztelték a platformot Mixerre.

Hajsza a győzelemért

A Microsofttal a háta mögött a Mixernek kis túlzással végtelen anyagi forrás állt rendelkezésére, és el is kezdték gőzerővel fejleszteni a platformot, hogy fel tudja venni a versenyt az akkoriban piacvezetővé vált Twitchcsel. A vállalat által gyártott eszközökön egyre inkább előtérbe helyezték a szolgáltatást, valamint a streamerek és a felhasználók számára is csábító funkciókkal kezdték telepakolni a felületet. 

A legnagyobb hangsúlyt persze a gamingre helyezték, ehhez viszont húzónevekre volt szükség, és itt jött igazán jól a Microsoft pénze, no meg az Xbox divízió beágyazottsága az iparba.

2019 nyarán attól volt hangos az internet, hogy Ninja, a Twitch egyik legnépszerűbb streamere, exkluzív szerződést kötött a Mixerrel, és munkásságát mostantól ott folytatja. A döntés mögött elmondása szerint nem kizárólag pénzügyi okok húzódtak, hiszen az akkor 14 millió követővel rendelkező tartalomgyártó így is egyik zsíros szponzorációt kapta a másik után. Viszont azzal, hogy szorosan együttműködhetett az Xbox játékfejlesztőivel, egy csomó lehetőség megnyílt előtte, amit a Twitch gátolt.

Ezután a platform sorra csente el a tartalomgyártókat a konkurenciától; még egy fontos átigazolás volt Shroudé, aki szintén népes követőtábort hozott magával. A nagy nevek átigazolásával viszont felerősödtek azok a hangok is, akik nem helyeselték azt az új irányt, amelybe a platform elindult.

Több kisebb tartalomgyártó jelezte, hogy sokkal hátrányosabb szerződéseket ajánlanak fel nekik, mint korábban, ez pedig valószínűleg annak tudható be, hogy a Microsoft egy családbarát platformot akart létrehozni a nagy, de nem megosztó nevek leigazolásával, amibe sok régi streamer viszont nem fért bele. Egészen véletlenül ez volt az a pont, amikor az alapítók elhagyták a céget.

Sok hűhó semmiért

A tavalyi év egyébként is nagy átrendeződéseket hozott a streaming piacon, a történésekkel korábban már foglalkoztunk egy hosszabb cikkben. Nem feltétlenül jártak jobban a streamerek azzal, hogy egyre több platform jelent meg a porondon a Twitch egyeduralmát fenyegetve. A Mixer mellett felbukkant a Facebook Gaming, valamint a YouTube is folyamatosan próbálkozott visszakerülni az élvonalba ezen a téren is.

Ahogy a fenti grafikon is mutatja, az újabb piaci szereplők színre lépése nem csak a Twitchnek okozott gondot, sőt a nagyobb problémát igazából azoknak a platformoknak jelentette, amelyek eleve nem rendelkeztek túl népes felhasználóbázissal. A Facebook Gaming például sokkal nagyobb ütemben tudott növekedni, mint a Mixer, és ekkor már érezni lehetett, hogy ebből gond lesz, mert a Microsoft pénzkészlete ugyan kifogyhatatlannak tűnik, de a fejesek türelme nagyon is véges.

Noha a platformon streamelt órák száma negyedévről negyedévre emelkedett, az egyedi felhasználók számának növekedését még a brutális húzónevek leigazolásával sem sikerült elérni.

Ezt remekül mutatja, hogy abban a negyedévben, amikor a leigazolták a legnagyobb neveket, és mindenki azt várta, hogy a Mixel elinduljon a csúcs felé, az ezen a felületen megtekintett órák száma 10,6 százalékkal esett vissza, és sajnos a további statisztikák sem igazolták azt, hogy a platform fenntartása megérte a befektetett pénzt. 

Ezzel elérkezünk a közelmúlthoz: a Microsoft 2020. június 22-én bejelentette, hogy a szolgáltatás gyenge teljesítményét figyelembe véve nem kívánja tovább finanszírozni a Mixert. Egy hónapot kaptak a tartalomgyártók az átállásra, ugyanis július 22-én örökre elsötétült a szebb napokat is  megélt streaming platform.

Hol stream állott, most VOD-halom

A szomorú hírrel együtt azt is közölték, hogy társultak a Facebook Gaminggel, így a streamerek automatikus partneri státuszt kaptak a Facebooktól, és a monetizácós programokat is beágyazták annak rendszereibe. Persze ez nem volt kötelező, aki más platformon akarta folytatni a munkásságát, az előtt szabadon állt az út az önmegvalósításra. Akik előfizetőként komoly pénzeket buknának a Mixer leállásával, azokat Xbox ajándékutalványokkal kárpótolják majd.

A tartalomgyártók közül sokan azonban még így is árulásként élték meg azt, amit a Microsoft velük tett, és ezen nem segített az sem, hogy a cég a bejelentés óta szinte egyáltalán nem kommunikált velük:

"A bejelentés módja és ahogy az egész leállást kezelték, elhibázott volt. (...) Igen, rengetegen vesztettük el a helyet, amit az otthonunknak tekintettünk az elmúlt öt évben, és noha biztos vagyok benne, hogy sokan szomorúak emiatt, legalább ugyanennyien vannak, akik egyáltalán nem akarnak a történtekről beszélni."

- mondta a Pixel nevű tartalomgyártó a Kotakunak

Számára nagyon nehezen megy az átállás, hiszen ő webfejlesztői állását adta föl, hogy streamer eszközöket gyárthasson a Mixerhez, viszont az általa fejlesztett dolgok nagy része nem működik az új rendszerekkel, és rengeteg munkája lesz azzal, hogy valamelyest képes legyen megszokni egy új platformot.

Aki tegnap szétnézett a Mixer utolsó napjának közvetítései között, az javarészt visszajátszásokat találhatott, illetve csillogó-villogó animációkat, melyek azt hirdetik, hogy az adott tartalomgyártó hol folytatja a jövőben. Páran azért még visszatértek, hogy egy utolsó streamben búcsúztassák el a platformot, vagy egy utolsót csevegjenek a közösségük megmaradt tagjaival.

Sajnos ez nem volt mérvadó, több csatornán nulla néző követte a streameket, egy szellemváros búcsúkarneválja lett ez.

A WASD-ként ismert alkotó például rengeteg foglalkozott a Mixer tartalomgyártóival, beszámolókat készített, és minden év végén összefoglalta, hogy melyek voltak a felület legfontosabb eseményei. Értelemszerűen most kárba vész a befektetett munkája és az összegyűjtött tudása, de azért egy utolsó videóval ő is elbúcsúzott a platformtól:

A MissHenley nevű streamer is arról számolt be, hogy a Mixertől lényegében semmilyen visszajelzést nem kaptak a bejelentést követően, ami szerinte nagyon rossz utolsó emlék lesz sokuk számára arról a helyről, amelynek a közösségüket és a karrierüket köszönhetik.

"Az emlékeink mindig megmaradnak, de biztosan időbe telik, mire vissza tudunk nézni az itt töltött évekre, és képesek leszünk harag nélkül mosolyogni rajta."

Azért a Mixer alkalmazottai közül páran felbukkantak az utolsó streamek alatt is, hogy kifejezzék, mennyire büszkék a közösségükre. Az influencer kapcsolatokért felelős részleg vezetője, Jen "Solice" Nichol elmondta, hogy összetört, de büszke szívvel nézi azt a remek közösséget, amelytől búcsút kell vennie.

Az alkalmazottak zöme a Teams csapatban kap feladatot; a videókonferenciák lebonyolítására alkalmas szolgáltatás most egyébként is felívelőben van, hiszen rengeteg cég áll át távmunkára. Hogy melyik tartalomgyártó hol talál új otthont magának, az még nem lejátszott meccs, de a legnagyobb nevekért valószínűleg kapkodnak majd a platformok. 

Aki ellátogat a Mixerre, az még a hagyományos felületet találja, arról ugyanis nem érkezett pontos infó, hogy mikor sötétül el végleg a platform - pár alkalmazott azt mondta, hogy amikor minden időzónában éjfélt üt az óra, de ez már megtörtént, és egyelőre még mindig él az oldal. Mindenesetre amint megtörténik a végleges leállás, a Mixer linkje a Facebook Gamingre mutat majd, hogy a streamekre éhes közönség továbbra is találjon magának elfoglaltságot. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)