Hirdetés

Távozik az Xbox veterán munkatársa, aki az achievementek tervezésébe is besegített

|

Közel 20 év után áll tovább Chris Novak, aki az Xbox Live, a Game Pass és az eredeti Forza Motorsport megalkotásából is kivette a részét.

Hirdetés

Nem csekély kihívást vállalt a Microsoft, amikor az ezredforduló előtt belevágott egy saját konzol kifejlesztésébe, ám a redmondiak végül sikeresen megtalálták a saját hangjukat, így az évek során stabil szereplőkké nőtték ki magukat a piacot domináló Sony és Nintendo mellett.

Ebben pedig az a Chris Novak is szerepet játszott, aki 20 éven át volt a csapat tagja, de most úgy döntött, hogy elhagyja a zöldeket.

Hirdetés

Novak eddig az Xbox kutatásért és tervezésért felelős divízióját vezette, ahol az elmúlt 5 évben a felhasználói élménnyel kapcsolatos fejlesztésekért felelt, előtte pedig különböző pozíciókat töltött be a cégnél. A kreatív szakember 2002-ben, tervezési igazgatóként csatlakozott a Microsofthoz, eleinte olyan játékokon dolgozott, mint az eredeti Forza Motorsport, a Project Gotham Racing 2-4 és a Crackdown 3.

2009-től tervezőmérnökként szolgált, besegítve a Microsoft HoloLens, a Ryse: Son of Rome és a Sunset Overdrive megalkotásába. A vállalatnál töltött éveiből különösen említésre méltó, hogy az olyan ikonikus Xbox-szolgáltatások létrejöttében is közreműködött, mint az achievementek, a Game Pass, az Xbox Live és az Xbox Photo mode.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A Polygonnak nyilatkozva azt mondta, hogy az egyensúly meglelését tartja a legnagyobb kihívásnak az új felhasználói élmények tervezésekor.

"Nagyon könnyű olyan dolgokat építeni, amik újak, de nem jobbak. A legtöbb ember pedig a kényelmes, ismerős és gyors játékélményt szereti. A lehető leggyorsabban kell összekapcsolni őket azzal, amit akarnak, és valahányszor, amikor valami újat csinálsz, lehet, hogy arra kéred őket, hogy más gombot használjanak, vagy új folyamatokban gondolkodjanak. Ez pedig frusztrálhatja őket."

Saját indoklása szerint Novak azért hagyja ott a Microsoftot, hogy eltávolodjon a munkától és átgondolja az életét, amiben egy hozzá közel álló személy három évvel korábbi elvesztése is szerepet játszik. Másik cégnél nem vállal pozíciót, végezetül viszont elárulta, hogy "roppant izgalmas dolgok" vannak készülőben az Xboxnál, de ha ki akarná venni a részét ezekből, az évekig tartó elköteleződést igényelne.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)