Hirdetés

Befejeződött a The Witcher sorozat forgatása

|

Henry Cavill rendhagyó fotóval búcsúzott az első szezon forgatásától.

Hirdetés

Immár hivatalosan is véget ért a netflixes The Witcher sorozat forgatása, ami nem mellékesen hazánkban zajlott. Az első évad utómunkái tehát megkezdődhetnek és semmi sem állhat a premier útjába, amit még 2019 folyamán terveznek - a pontos dátumot továbbra sem ismerjük.

Hirdetés

A sorozat főszereplője ugyebár a korábban Supermanként is bizonyító Henry Cavill lett, aki hatalmas szerencsénkre aktívan használja a különféle közösségi oldalakt. Természetesen nem mulasztotta el egy külön posztban kiemelni a forgatás befejezését sem, úgyhogy most egy kép erejéig mi is bepillanthatunk a kulisszák mögé - Cavill ugyanis egy olyan fotót lőtt magáról, amelyen én a sminkcsapat veszi őt kezelésbe. 

Nemrég egyébként a statiszták jelmezei miatt izzott a hangulat, de ha rám hallgattok, akkor nem vontok le ebből messzemenő következtetéseket. Régebben én is dolgoztam statisztaként több hazánkban forgatott amerikai moziban, többek között a Hellboy 2-ben és a Z világháborúban (mielőtt felmerülne, nem miattam törölték az összes itt felvett jelenetet az utóbbiból), és bizony általában eléggé más minőségű volt a mi szettünk, mint a főszereplőké, de ez senkinek sem tűnt fel a mozik teljesen kész verziójában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)