Hirdetés

The Witcher sorozat - kiszivárogtak a forgatókönyv apróbb részletei

|

A most megismert két jelenetet ugyan csak a casting során használták fel, de valószínűleg hasonló eseményekre számíthatunk majd a kész sorozatban is.

Hirdetés

Mint az közismert (Safranek hanglejtéssel képzeljétek el ezt a felütést), a Netflix gőzerővel dolgozik egy élőszereplős The Witcher sorozaton, amelyről ezidáig elég kevés konkrétumot árultak el az alkotók. Arról is csak kósza pletykák szólnak, hogy elvileg még akár Budapesten is forgathatják a szériát. Most épp két olyan jelenetet ismerhettünk meg, amelyeket a szereplőválogatáson használtak fel.

Hirdetés

Lauren S. Hissrich showrunner a szivárgás kapcsán elmondta, teljesen fel voltak készülve arra, hogy ezek a jelenetek nem maradnak a castingszoba falai között, viszont nem szabad elfejteni, hogy a szereplőválogatásokra megírt forgatókönyvrészletek szinte sosem kerülnek be egy az egyben a végleges szövegkönyve.

Mindenesetre az biztos, hogy a Yennefer szerepére pályázó hölgyeknek kellett előadni az említett két jelenetet. Az elsőben Yennefer és Geralt közösen szerepel, a varázslónő pedig épp civakodik a címszereplővel és próbálja felkészíteni Geraltot egy bálra, amelyre együtt hivatalosak - ez ismerős lehet azoknak, akik játszottak a The Witcher 3-mal.

A másik jelenetben Yennefer egy meg nem nevezett királlyal veszekszik. Más szereplők is szóba kerülnek a jelenetek folyamán, Yennefer említés tesz Sabrina és Vilgefortz varázslókról, valamit Triss Merigoldról - őt sem kell bemutatni a Witcher-rajongóknak.

Nagyon várjuk, hogy az is kiderüljön, a fentieket ki adta elő a legügyesebben, vagyis kire osztják majd végül Yennefer szerepét. Nektek lenne rá jelöltetek? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)