Hirdetés

Több millió játékos búcsúzott el a World of Warcrafttól

|

A Blizzard Entertainment kénytelen volt elvenni a WoW-ot egy jelentős méretű közösségtől, és mi videón láthatjuk, milyen volt a búcsú pillanata.

Hirdetés

Lejárt a Blizzard NetEase-zel kötött licencszerződése, és nem sikerült megállapodni a hosszabbításról, minek következtében a kiadó játékai nem lesznek elérhetők Kínában. Olyannyira elmérgesedett a két cég viszonya, hogy a NetEase dolgozói szétvertek egy Blizzard-szobrot, ez alapján ők talán nem bánják annyira a szakítást.

Több millió játékos viszont igen, akik a napokban, közel tizenöt év után voltak kénytelenek végleg búcsút inteni a népszerű MMO-nak. Éjfélkor rengetegen gyűltek össze a szervereken, hogy elköszönjenek egymástól és a játéktól.

Hirdetés

"Amikor felébredtem, nem voltam hajlandó elfogadni. Egész éjjel sírtam álmomban amiatt, hogy a játék lekapcsolt. Azt álmodtam, hogy az óra közepén sírok."

- írta az egyik Weibo-felhasználó a Twitterre hasonlító közösségi oldalon a CNN  beszámolója szerint.

Az eseményt egyébként a NetEase egyik elnöke, a globális befektetésekért és együttműködésekért felelős Simon Zhu is megsíratta, aki LinkedInen azt írta, a Warcrafton és a Diablón nőtt fel. Sajnálatát fejezte ki, amiért az ezek világaiban "élő" játékosok az eset legnagyobb áldozatai.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Blizzard dolgozik azon, hogy új partnert találjon - talán a Tencent lesz a befutó, akikkel a Call of Duty: Mobile miatt egyébként is van futó együttműködése.

A búcsú pillanatát a népszerű streamer, Asmongold is megörökítette, az alábbi videóban látható, mennyien gyűltek össze egy végső tűzijátékozásra és közös szomorkodásra:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)