Hirdetés

EyeX - a szemmozgásodat követi a jövő technológiája

|

2014 közepén érkezik a Tobii és a Steel Series szem- és fejkövetős rendszere, ami valódi forradalmat hozhat a játékvilágban.

Hirdetés

Már korábban is volt róla szó, hogy milyen jó lenne egy olyan rendszer, amivel pusztán a szem- és fejmozgásunkkal irányíthatunk játékokat. 2014 közepén mindez valósággá válhat.

A Tobii és a Steel Series együttműködve hozták létre az EyeX nevű rendszert, aminek segítségével olyan játékokat irányíthatunk, mint a Starcraft 2, a Skyrim, vagy az Amnesia: The Dark Descent. Kicsit nehéz elképzelni erről a hajsütővasról, hogy forradalmasíthatja a játékvilágot, márpedig a két cég meg van róla győződve, hogy ez itt bizony a jövő.

Ahogy az alábbi videóban is láthatjátok, egyelőre a technológia csak a játék egyes apróbb elemeire van hatással, körülnézhetünk, vagy a minimap egyes pontjaira ugorhatunk Starcraft 2-ben, de a Tobii szerint ez még csak a kezdet, mert a játékfejlesztők számára az EyeX rengeteg új kaput nyit meg. Elég ránézni egy NPC-re és máris beszélni kezd hozzánk, vagy akár tárgyakat is felvehetünk egyetlen pillantással.

Az EyeX Engine dev kit, amivel a fejlesztők elkezdhetnek dolgozni már 95 dollárért előrendelhető a Tobiitól. Most még nem is tudjuk, hogy mit gondoljunk, az biztos, hogy rengeteg lehetőség rejlik a technológiában, de ne felejtsük el, hogy a Kinecttel is hasonló volt a helyzet, de az a rengeteg potenciál a mai napig kiaknázatlanul porosodik a tévénk tetején. Bízzunk benne, hogy az EyeX-nél más lesz a helyzet.

Nektek hogy tetszik? Használnátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)