Hirdetés

Tömegmészárlás miatt távolított el a Valve egy taktikai FPS-t a Steamről

|

Rövid időn belül másodjára nyúltak darázsfészekbe a Ready or Not fejlesztői.

Hirdetés

Tavaly decemberben rajtolt el a Steamen korai hozzáférésben a Ready or Not című taktikai FPS, amelyet a közösség hamar kikiáltott a régóta inaktív SWAT széria szellemi örökösének. A lelkesedés aztán kiváló eladásokban manifesztálódott, konkrétan úgy lett a Steam téli vásárának legkelendőbb darabja, hogy le sem árazták. S bár abban nagyrészt mindenki egyetért, hogy a játékélmény a helyén van, a végleges megjelenésig elvégzendő csiszolgatásnak hála pedig akár maradandó alkotás is válhat belőle, a fejlesztők érzéketlensége felett azonban sokan képtelenek szemet hunyni.

A Team17 kiadó konkrétan a siker kapujában hátrált ki a projekt mögül, miután hírét vette, hogy a Void Interactive iskolai lövöldözés köré felhúzott küldetéssel egészítené ki a későbbiekben a játékot, s aki azt hitte az első botrány az utolsó is volt, az bizony hatalmasat tévedett.

Hirdetés

A csapat ugyanis június 12-én egy új pályával bővítette a kínálatot, amelyen egy night clubban végrehajtott tömegmészárlást követően kellett beavatkozniuk a játékosoknak (a tisztánlátás kedvéért jegyezzük meg, hogy a rendfenntartók oldalán). Ezután kevéssel viszont a Valve elérhetetlenné tette a Ready or Notot a Steamen, amit a fejlesztőcsapat is elismert egy Twitter-bejegyzésben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Noha a Void Interactive nem nevezte meg a történtek okát, az NME portál minden kétséget kizáróan rábukkant a megfejtésre. Tudni kell, hogy a megjelenés időpontja épp egybeesik az orlandói Pulse nightclubban lezajlott lövöldözésnek a 8. évfordulójával, amelynek a helyi LMBTQ+ közösség tagjai voltak a célpontjai. A fejlesztők elvileg együttműködnek a Valve-vel annak érdekében, hogy játékuk visszakerüljön a Steamre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)