Hirdetés

Netflix-sorozat készítéséről tárgyal a Ubisoft

|

Yves Guillemot árulta el nemrég, hogy tárgyaltak a Netflix képviselőivel egy közös sorozat forgatásáról, de az egyelőre nem derült ki, sikeresek voltak-e az egyeztetések.

Hirdetés

A Ubisoft társalapítója és vezérigazgatója, Yves Guillemot nem unatkozik manapság, amellett ugyanis, hogy igyekszik ismét elnyerni a kiadó vásárlóinak bizalmát, a Vivendi elleni szabadságharcuk is komoly energiákat emészt fel. Ebben valószínűleg az a stratégiájuk is fontos szereppel bír, hogy minél több iparági szegmensben terjeszkednek, így indulhattak el a Netflixszel való tárgyalások is.

Minderről persze csak találgatni tudunk, ugyanis Guillemot csupán a múltbéli tárgyalások tényét közölte a Reutersnek adott nagyon rövid közleményében, így az sem derült ki, melyik franchise-ukat szeretnék a tévéképernyőkön viszontlátni. Az Assassin's Creed megjelenésével nagyobb sebességi fokozatba kapcsoló filmes divíziójuk egyébként több más projekten is dolgozik külső stúdiók segítségével, így tervben van a Splinter Cell, a Ghost Recon, a Tom Clancy's The Division, a Far Cry és a Watch Dogs mozis feldolgozása is.

Emellett persze sok más szellemi termék van a kiadó tulajdonában, de nehéz lenne tippelni, melyik lenne érdemes egy Netflix-féle feldolgozásra, ha csak egyet választhatunk. Illetve az sem biztos, hogy bármilyen megállapodás létrejön, persze a Ubisoftnak jól jönne minden, a kiadótól független bevételi forrás, mint például a nemrég felvásárolt, kvázi a GameLoftot helyettesítő mobilos csapatuk is fontos számukra.

Ti melyik Ubisoft-játék alapján készült sorozatba néznétek bele szívesen?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)