Hirdetés

Új A Gyűrűk Ura-játék készül, nem akárkik dolgoznak rajta

|

Egyelőre keveset tudni róla, de a készítők miatt már most izgatottak vagyunk.

Hirdetés

A mai nap folyamán a Private Division bejelentette, hogy a Wētā Workshop csapatával együtt egy teljesen új játékon kezdtek el dolgozni, ami J.R.R. Tolkien Középföldéjének univerzumában játszódik. Az már most kiderült, hogy a játék nem fog kapcsolódni a korábbi mozifilmekhez. 

Nyilván az egész bejelentésben a Wētā neve jelenti a legnagyobb szenzációt. A Private Division kiadásában megjelenő játékon ugyanis ezek szerint az a gárda dolgozik, akiknek a Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura-trilógiát köszönhettük és akik az Amazon-féle A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi tévésorozaton is dolgoztak.

Hirdetés

A Wētā eddig speciális effektekért, jelmezekért, díszletekért felelt, számos filmben bizonyítottak, ilyen például a nemrég bemutatott Thor: Szerelem és mennydörgés, vagy ilyen lesz az év végén érkező Avatar: A víz útja is. A jövőben azonban ki fogják próbálni magukat a játékfejlesztés terén is, a 2014-ben alapított videojátékos részlegük első tényleg komoly munkájuk pedig a most belengetett cím lehet.

Az egyelőre még cím nélküli videojáték megjelenése a 2024-es pénzügyi évben várható, szóval még odébb lesz. A készítők kiléte mellett az is remek hír, hogy az adaptációs jogokat magától a Middle-earth Enterprisestól szerezték meg, szóval nem lesz gond azzal, hogy átemeljenek közönségkedvenc karaktereket Tolkien munkásságából. 

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)