Hirdetés

Nyerj páros belépőt Vakondok 4 premier előtti sajtóvetítésére!

|

Hamarosan érkezik a mozikba a magyar dokumentumfilm, ami a világ legnevesebb videojáték-fejlesztőit is lenyűgözte. Most te is bebiztosíthatod a helyedet a premier előtti vetítésre.

Hirdetés

Bizonyára ti is emlékeztek még, hogy tavaly januártól egészen július végéig futott nálunk egy cikksorozat, ami a Vakondok 4 werk-részleteit mutatta be. A készítők azóta is szorgosan dolgoztak azért, hogy hibátlan formába öntsék a dokumentumfilmet, ami hamarosan végre eljut a mozikba is.

Március végén, április elején kerül bemutatásra az ország több mozijában a Vakondok 4 - Végigjátszás című dokumentumfilm, ami a 80-as, 90-es évek magyar videojáték-fejlesztéseinek történetét mutatja be. A Matusik Szilárd filmjében a hazai játékfejlesztés fénykorának közel 50 alakja mesél a korai fejlesztések körülményeiről, kihívásairól, sikereiről. Az első magyar videojáték-fejlesztők, mint például Mérő László mellett több neves angol érintett is megszólal. Például Ian Livingstone, aki a Fighting Fantasy (itthon Kaland Játék Kockázat) címen megjelent könyveinek köszönhetően került kapcsolatba magyar fejlesztőkkel még a 80-as években. Később az Eidos elnökeként pedig már olyan játékok létrejöttét felügyelte, mint például a Tomb Raider vagy a Hitman. A film második felében a 90-es évek magyar sikerei is bemutatásra kerülnek.

A Vakondok 4 bemutatója Budapesten március 29-én 19 órakor várható a Lurdy Moziban, már a jegyértékesítés is elindult. Miskolcon is külön premiert kap a Vakondok 4, ott március 30-án 18-órától vetítik a filmet, a jegyfoglalás szintén elkezdődött. További városokban is várhatóak vetítések, ezekről majd a Vakondok hivatalos weboldalán olvashattok.

Mindezeken felül biztos, hogy közületek lesz, aki már március 22-én szerdán 19:00-kor, a premier előtti sajtóvetítésen megnézheti a filmet a budapesti Lurdy Moziban. A feladatotok a következő: a nyeremenyjatek@gamestar.hu címre írjatok egy levelet, amiben felsoroltok minimum öt magyar fejlesztésű videojátékot! Sorsolás március 20-án. 

A beküldők között összesen öt darab páros belépőt sorsolunk ki a premier előtti vetítésre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)