Hirdetés

Nagy eséllyel bukás lesz a Warcraft film

|

Soha nem volt még ilyen népszerű Kínában egy külföldi film, de még ez sem elég ahhoz, hogy a Warcraft nyereséget termeljen.

Hirdetés

Úgy tűnik, a gamereknek továbbra is várniuk kell, ha igazán átütő videojáték adaptációt szeretnének a vásznon viszontlátni, habár a 430 millió dolláros bevételével már így is minden idők legtöbb bevételt hozó játékadaptációja lett a Warcraft. Egy hollywoodi stúdió mércéjével, figyelembe véve a készítési költséget, még így is bukásnak számít. 

Az Egyesült Államokban hatalmasat hasalt a film, ennek ellenére úgy tűnt, a külföldi bevételek még megmenthetik a produkciót. Leginkább a kínai rajongókra számíthattak a készítők, az ázsiai országban ugyanis 156 millió dolláros bevételt hozott az első öt napban. Idegen nyelvű filmként Kínában még sosem látott bevételt termelt, a végelszámolásnál a kínai bevétel a film összhozamának több mint felét tette ki. A The Hollywood Reporter múlt havi becslése alapján 450 milliós bevételnél hozná a film vissza a teljes produkcióra fordított költségeket, azonban most, hogy a film mozis vetítése kifutóban van, már nem tűnik valószínűnek, hogy az utolsó pár hétben behozna még 20 millió dollárt.

A The Hollywood Reporter információi alapján a végső deficit 15 millió dollár környékén fog mozogni, ha pedig levonnánk a kínai piac által megtermelt merchandise-ból befolyó összegeket, ez az érték 30-40 millióra rúgna.

15 milliós veszteség egy 160 millióból elkészült film esetében nem is tűnik olyan hatalmasnak, de ahogy arra a cikk elején is utaltunk, Hollywoodban másképp matekoznak. Ez minden valószínűség szerint azt jelentheti, hogy a kínai orbitális siker ellenére sem készül majd Warcraft 2, akkora költségvetésből mint az első rész legalábbis bizonyosan nem. 

Talán némi optimizmusra adhat okot, hogy a film videojáték adaptációs mértékkel mérve sok pénzt hozott, a várt áttörést a két médium között azonban ez az alkotás sem hozta meg. Következő reményünk az Assassin's Creed lehet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)