Hirdetés

Napi idióta - a Watch Dogs megtanít hackelni?

|

Ne hagyd az okostelefonod a hálószobádban, mert lehallgatnak. Legalábbis Glenn Beck szerint mindenképpen.

Hirdetés

Glenn Beck az amerikai médiavilág egyik ismert figurája, számunka azonban eddig nem mondott sokat az úr neve. Ezután sem lesz a kedvencünk. Beck úr ugyanis azzal igyekszik hallgatókat szerezni rádióműsorának, hogy sületlenségeket beszél videojátékokról. Ezúttal a Watch Dogs maga a megtestesült gonosz.

A Watch Dogs egyik központi témája a különböző kütyükkel teli és folyamatosan online világ utópisztikus ábrázolása. Beck pedig nem azt szűrte le ebből, hogy esetleg vigyázzunk arra, milyen adatokat teszünk elérhetővé magunkról online, illetve, gondoskodjunk ezek biztonságáról. Szerinte inkább arra tanítja a fiatalokat, hogyan kémkedjenek mások hálószobájában.

Már az is árulkodó, hogy a témát egy háromperces szegmenssel vezeti fel, amiben a Call of Duty szériát igyekszik összefüggésbe hozni fiatalok halálával. Ezután azzal próbálja elborzasztani hallgatóit, hogy milyen költségvetés mellet készülnek AAA játékok, vagy hogy száz órát tesztelik a játékot, mielőtt megjelenne.

Konkrétan a Watch Dogs-zal az Beck problémája, hogy újra egy antihős áll a középpontban, és arra tanítja az embereket, hogy mások eszközeit hackeljék meg, és akár hálószobájukban figyeljék meg őket. Beck így intette saját fiát a játékoktól: "Ezek a játékok újraprogramozzák az agyad!"

A műsorvezető ilyen és efféle megjegyzésein persze azok már nem annyira lepődnek meg, akik hallották őt kultúrpánikot kelteni a GTA IV kapcsán, vagy olyan elmés megjegyzéseit, miszerint egy CIA ügynök azért posztolt segítséget kérő üzenetet egy EVE Online fórumra, mert nem bízhatott meg kormányában.

De itt nem áll meg, a technológia utálata addig terjed, hogy már az e-book olvasók is rosszabbak a könyveknél, mert nem emlékszel arra, hogy mit olvastál. Beck szerint a videojátékokat pedig nehéz letenni, majdnem annyira, mint a kokaint.

Akkor most le is nyomom a Q gombot, hogy mindnyájatok gépét meghackeljem, és előfizessek róla a GameStar magazinra. Úgy hallottam a Watch Dogsban, hogy ez így működik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)