Hirdetés

Witcher történelem 11. - ez történik a The Witcher 3: Wild Hunt játék első felében

|

Emlékeinek birtokában Geralt megpróbálja felkutatni azt a két embert, akik a legfontosabbak számára: Cirit és Yennefert. Ez a feladat sem bizonyul sétagaloppnak, ugyanis a Cintrai Oroszlánfiókra még így, évek elteltével is sokan pályáznak az ereiben csörgedező Ősi Vér miatt.

Hirdetés

Régi ismerősök Novigradban

Az észak központjaként is ismert Novigradba érve Geralt valóban szembesül azzal a mágiaellenes mentalitással, mely a Loc Muinne-i események után elharapódzott. A város főterére érve azonnal szemtanúja lesz, amint boszorkányvádászok az Őrök Tűz nevében megégetnek egy varázslónőt (akivel a witcher Vergenben találkozhatott a második játékban) és egy dopplert (aki Chapelle-nek adta ki magát a Vaják - A végzet kardja kötet egyik novellájában). A nilfgaardiaktól megtudta, hogy Triss is Novigradban tartózkodik, így elindul az ő házába, azt azonban éppen martalócok fosztogatják. Kis keresgélés után a városi alvilág egyik vezetőjénél akad rá a nőre, aki a Novigradban lakó megannyi mágussal együtt bujkálni kényszerül.

Első beszélgetésükből azonnal kitűnik, hogy Trissnek nem volt könnyű, amikor Geralt Yennefer keresésére indult és szemmel láthatólag még mindig viaskodik érzelmeivel. A witcher segít neki egy raktárat mentesíteni a kártevőktől, ami elég távol áll a varázslónő által egykor betöltött királyi tanácsos szerepétől. Triss ismer egy álomjóst a városban, aki talán segíthet a vajáknak kideríteni, hogy mihez kezdett Ciri Novigradban. 

Mielőtt Corinne Tilly Geralt problémájával foglalkozhatna, előbb ő maga szorul segítségre: rémálmot bocsátott rá egy angyalfi, amelyből a witcher nélkül képtelen lenne kiszabadulni. Ezt követően a Fehér Farkas látomásában Dandelion tűnik föl, aki egy fecskével diskurál - mivel a Cirilla név a tünde zireael szóból származik, ami fecskét jelent, így nem nehéz összerakni, hogy Geralt trubadúr barátja többet is mondhat a lány hollétéről. Tilly legjobb tudomása szerint a bárd örökölt egy fogadót a városban, így először ott kéne keresni. A helyszínre érve a witcher viszont egy másik régi komára, Zoltan Chivayre bukkan, aki éppen néhány koldust tessékel ki az elhanyagolt tavernából. 

Kis kutakodás után ráakadnak Kökörcsin naplójára, melyben egy listát találnak rengeteg nő, feltehetően a férfi volt szeretőinek nevével. Mivel nincs más nyomuk, mely elvezetné őket a költőhöz, végiglátogatják mindet, úgy fest, hogy a költő valami megmagyarázhatatlan dologra készült. Végül minden jel egy dalnokhoz, Priscillához vezet, akivel a jelek szerint Dandelion nagyon szoros kapcsolatot ápolt. Miután végighallgatják a lány koncertjét, az félrehívja őket, és elmeséli, hogy a bárd hatalmas bajba került, miután két bandavezérnek is keresztbe tett. Egyrészt Sigi Reuven kincseskamrájának kifosztására indult, később pedig a Kurafi kölyök vette üldözőbe; épeszű ember egyik maffiavezérrel sem akasztaná össze a bajszát, de Geraltnak a jelek szerint bele kell folynia az alvilági ügyletekbe is. 

Sigi Reuvent felkeresve kiderül, hogy Reuven nem más, mint Sigismund Dijkstra, Redania egykori kémfőnöke, akinek legutóbbi találkozásukkor Geralt eltörte a lábát, ráadásul épp Novigrad maffiafőnökeinek találkozója zajlik. Sok idő nincs a csodálkozásra, ugyanis megtámadják őket, de a szörnyvadász segítségével elbánnak a gyilkosokkal, akikről kiderül, hogy a megbeszéléstől távol maradt Kurafi kölyök küldte őket, aki így akart leszámolni minden riválisával. Dijkstra hajlandó elfelejteni a múltbéli sérelmeket, és felfogadja a witchert, hogy derítse ki, ki tört be hozzá és rabolta ki. Geralt pontosan tudja, hogy Dandelion volt az, de mindez lehetőséget ad számára, hogy kideríthesse, mi történt a trubadúrral. Így tehát a Kurafi kölyök utáni hajsza, és a rablás tűnik ígéretes nyomnak, mely Cirihez vezethet.

A Kurafit a kaszinójában és az illegális viadalokra fenntartott arénájában lehet utolérni. Akármelyik utat választjuk, Geralt rájön, hogy a maffiavezér igazából Redania szolgálatában áll. Az információval Dijkstrához megy, aki továbbirányítja egy régi ismerősükhöz - utóbbi nem más, mint a Kékszalagosok egykori parancsnoka, Vernon Roche, aki jelenleg partizánakciókat vezet temeriai katonákból verbuvált gerillacsapata élén. Roche leszervez egy találkozót redaniai kontaktjával, a helyszínen azonban nem más vár az egykori kémre és a witcherre, mint maga Radovid király. A beszélgetésből azonnal kitűnik, hogy annak ellenére, hogy az uralkodó született stratéga, az elméje már nem teljesen egészséges (ha ez az emberek élve elégettetéséből nem lett volna egyértelmű). Annyit azonban megtudnak a tébolyul királytól, hogy hol őrzik a Kurafi kölyköt, aki már nincs a redaniaiak hasznára, így Geralt azt csinál vele, amit akar. 

Amikor a witcher megérkezik a búvóhelyre, gyomorforgató látvány tárul elé; a kölyök ugyanis azzal szórakoztatta magát, hogy változatos módokon kínozta és gyilkolta meg azokat az örömlányokat, akiket a király küldött neki. Geralt ezt látva nem fogja vissza magát, és rendesen átrendezi a Kurafi arcát, miközben Ciriről vallatja. Kiderül, hogy Ciri és Dandelion azért keresték meg a maffiavezért, mert meg tud javíttatni egy mágikus tárolót, ezért fizetségül viszont Sigi Reuven kincsét kérte. Amikor Cirilláék ezt nem hozták el neki, elraboltatta a barátjukat, Dudut. Ciri kiszabadította a félszerzetet és átvágta magát a Kurafi emberein, de ez volt az utolsó alkalom, amikor látta lányt. Geralt ekkor meghagyhatja a férfi életét tudva, hogy a többi maffiavezér valószínűleg úgyis elintézi, amiért lepaktált a redaniaiakkal, de meg is ölheti, hogy többé ne árthasson senkinek.

A Dijkstra kincse utáni nyomozás végül az Örök Tűz rendjéhez vezet, akiknek valahogy sikerült nyakon csípniük Kökörcsint és lefoglalták a zsákmányát. Geralt Triss segítségével betör a boszorkányvadászok bázisára, ahol megölik annak vezetőjét, Caleb Mengét, aki a legbrutálisabb kínzásokért és kivégzésekért volt felelős a közelmúltban. A bázison sikerül kideríteni, hogy Dandeliont Novigrad egyik legjobban őrzött börtönében tartják fogva. Az egyetlen lehetőség, hogy innen kijuttassák az, ha egy alakváltó doppler Mengévé változik és parancsot ad a költő elszállíttatására, ahol le lehet csapni az őrökre és kiszabadítani barátjukat.

Ezután belekezdhetünk egy küldetésbe, amiben segítünk Trissnek kimenekíteni Novigradból a varázslókat, hogy azok az északi Kovirba hajózhassanak, elkerülve a rájuk váró máglyahalált. Ha a küldetés végén Geralt szerelmet vall Trissnek, akkor játék további részében kettejük románca elmélyül.

A mentőakcióban segítségükre lehet Dudu, a doppler, akit egykor Geralt mentett meg Novigradban, (a Vaják - A végzet kardja kötet egyik novellájában olvasható) viszont ő azóta bujkál, hogy Ciri kiszabadította a Kurafi fogságából. Priscilla szerint a doppler imádta az egyik helyi színházat, tehát előcsalhatják azzal, ha írnak egy darabot, melybe belerejtenek egy üzenetet számára. A társulat vezetője beleegyezik, hogy előadják a színművet, és miután Geralt segít hírverést csapni és biztonsági erőket szerezni az estre, bele is vágnak az előadásba, melyben a witcher játssza a főszerepet. A terv beválik, és néhány rendbontó megregulázása után sikerül előcsalni Dudut, aki bele is egyezik, hogy segít kiszabadítani Dandeliont. 

Zoltan gyorsan összeszedi néhány törp cimboráját, hogy könnyedén megrohamozhassák a Kökörcsint szállító kocsit, és egy kis üldözés, meg némi nyomozás után sikerül is előkeríteni a férfit. Valóban ő volt az, aki utoljára látta a lányt Novigradban, de miután eredménytelenül próbáltak meglépni a Kurafi emberei és a boszorkányvadászok elől, Cirinek nem maradt más választása, mint elteleportálni. Így tehát a Novigradi nyomoknak is vége szakadt.

Eddig tartott a The Witcher 3: Wild Hunt gigászi történetét összegző első cikkünk. A játék második felének eseményeit bemutató összefoglalónkból kiderül, hogy miként zárul Geralt, Ciri és Yennefer története.

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)