Hirdetés

World of Warcraft: Legion - hangoskönyvből ismerhetjük meg Alleria és Turalyon történetét

|

A két legendás karakter bizony izgalmas kalandokon ment át eltűnésük után, és a Blizzard most el is meséli kettejük sztoriját.

Hirdetés

Nem ez az első eset, hogy a stúdió meseolvasást tart a rajongóknak, ugyanis a Legion kiegészítő indulásakor is kaptunk egy audio drámát, és a most érkezett anyag is nagyon hasonló formailag, csak épp egy teljesen másik történetet ismerhetünk meg belőle.

Hirdetés

Aki járatos a Warcraft lore-ban, esetleg játszott a korai részekkel, annak ismerősen csenghet Alleria Windrunner és Turalyon neve. A hősök sokáig hiányoztak a játék sztorijából, azonban a Shadows of Argus patch visszahozta őket a képbe, és most egy háromrészes, A Thousand Years of War - The Story of Alleria & Turalyon című audio drámából tudhatjuk meg, mi történt velük a Legion kiegészítő eseményei előtt.

Ahogy korábban a The Tomb of Sargeras nevű alkotást, úgy ezt is Robert Brooks írta, és Steven Pacey előadásában hallhatjuk a történetet. Itt pedig írott formában is megtaláljátok a művet.

Ti szívesen látnátok még hasonló próbálkozásokat a Blizzard részéről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)