Hirdetés

Xbox-exkluzív is lehetett volna a GTA III, de a Microsoft elutasította

|

Az Xbox történetére való visszatekintés közben újabb ballépését idézte fel a Microsoft.

Hirdetés

A Microsoft nem csak a legnagyobb és legszebb pillanatokra emlékezik az első Xbox 2001-es megjelenésének huszadik évfordulója kapcsán, hanem például a nemrég kiadott virtuális múzeumban helyet kapott az Xbox 360 Red Ring of Death hibája, vagy a Nintendo felé tett, nem túl reális ajánlata is.

A szintén a jeles alkalomra készített hatrészes dokumentumsorozatuk, a Power On során sem fényezték túl a valóságot, ebben is felidézték az Xbox projekt kevésbé magasztos pillanatait a jobban sikerült döntéseik mellett.

Hirdetés

A harmadik részben az első Xbox megjelenésére való felkészülésre emlékeznek vissza a Microsoft gaming divíziójának akkori kollégái, beleértve a kiállításokat, amikre el kellett vinniük a rajtra készülő konzolt. Ennek a folyamatnak a része volt az is, hogy játékfejlesztőket és kiadókat kerestek fel, hogy külsős csapatok munkáit is az Xbox platformra vonzzák.

"Vándorszínészként turnéztuk végig Észak-Amerikát, Európát és végül Japánt, hogy csapjunk egy kis hírverést a konzolnak, és meggyőzzük róla elsősorban a játékfejlesztőket, hogy sikeresek leszünk"

- idézte fel akkori munkáját Kevin Bachus, aki a külsős kiadókkal és fejlesztőkkel történő kapcsolattartásért felelt 1999 és 2001 között.

"Egy nap egy új ötletet mutatott be nekünk egy kisebb játékkiadó, akik azt mondták, szeretnék leporolni az egyik 2D-s játékukat, ami PC-re jelent meg, és nagy összeget fektetne bele, azt gondolják, nagyon izgalmas lesz"

Majd a szót Bachus kollégája vette át:

"És ezek a frissen fontos pozícióba került vezetők az Xboxnál, akik kiértékelték ezeket az ajánlatokat a kiadóktól és fejlesztőktől, azt mondták, nem gondoljákk, hogy ezt a játékot jól át tudják majd ültetni 2D-ből 3D-be."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Majd Bachus veszi vissza a szót, és elmagyarázta, hogy a döntéshozók nem értették az összetett játékot, különösen a kezelőfelületét, illetve a korábbi részek sikerét sem tartották olyan fontosnak, így a szakember meglepetésére visszautasították az ajánlatot.

A kérdéses külső kiadó a Rockstar Games volt, a projekt pedig a Grand Theft Auto III, így persze utólag pontosan tudjuk, hogy egy nagyon is jövedelmező együttműködést utasítottak vissza. Ezt a videóban is felidézik a megszólalók, visszaemlékezve rá, hogy a Sonyval időszakos exkluzivitásban megegyező Rockstar 14,5 millió példányban értékesítette az első 3D-s Grand Theft Autót, amely 2001 legjobban fogyó játéka volt, és 2002-é is lehetett volna, ha nem veri meg a saját folytatása.

Emellett persze számos más érdekes történetet felidéznek a dokusorozatban, így ha akad rá időtök, érdemes megnézni, a hat, egyenként közel negyvenperces epizódot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)