Hirdetés

Az Xbox Series X esetében a simább futás fontosabb, mint a nagy felbontás

|

Phil Spencer szerint most már elég jól néznek ki a játékaik, itt az ideje, hogy legyen is jó.

Hirdetés

Úgy érezhetjük, mintha ólomszárnyú madár módjára röppenne az idő, ha belegondolunk, hány hónap van még hátra a legújabb konzolgeneráció megjelenéséig. A várakozást csak nehezíti, hogy sem a Sony, sem a Microsoft nem túl bőkezű a specifikációk terén, így csak elejtett mondatokból következtethetünk. Phil Spencer most elárult néhány dolgot az Xbox Series X-ről, de konkrétumokban ezúttal sem bővelkedett a nyilatkozata.

Hirdetés

Az Xbox divízió feje szerint az Xbox One X-en már annyira szépek a játékok, hogy a hangsúlyt ideje áthelyezni arra, hogy szépen is fussanak, legyen velük jó játszani. Szerinte azért lehet, hogy eltolódtak az erőviszonyok a grafikai bravúrok felé, mert a One X-ben relatíve gyenge processzor ketyeg ahhoz képest, hogy milyen erős a videokártyája, így nem sikerült mindig produkálni a 60 képkockás másodpercenkénti képfrissítést. 

Azt is hozzátette, hogy ezúttal biztosítottak a fejlesztők számára minden eszközt, ami ahhoz kell, hogy remek játékokat csináljanak, beleértve a kreatív szabadságot is. Nekik már csak az a dolguk, hogy olyan alkotásokat szállítsanak, amikkel legalább annyira jó játszani, mint amennyire jól néznek ki.

"Ha a jövőt tekintjük, sokkal nagyobb figyelmet szeretnénk arra fektetni, hogy legyen jó érzés játszani a játékainkkal, ne csak még több pixelt dobáljunk a képernyőre."

Noha Spencer a fedett pályás nagyotmondás egyik csúcstartója (Todd Howarddal holtversenyben), mi nagyon szeretnénk azt hinni, hogy a Microsoftnál tényleg rájöttek a helyes receptre, és végre egy egészséges piaci versengés alakulhat ki a Sonyval a következő generációban, hiszen az általában remek játékokat eredményez. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)