Ezeket a franchise-okat is most rögtön fel kellene támasztani!
Annyira szerettétek az előző gyűjtésünket, hogy összeállítottunk egy újabb videós listát.
Annyira szerettétek az előző gyűjtésünket, hogy összeállítottunk egy újabb videós listát.
Akciójátékok, FPS-ek, horrorok, stratégiai játékok, szerepjátékok és szimulátorok sokaságának potenciálja maradt kiaknázatlan az elmúlt években.
A következő Brothers in Arms hivatalos bejelentésére viszont még várnunk kell, könnyen lehet, nem is keveset.
A bejelentésen felül az is kiderült, hogy kik állnak majd a Brothers In Arms játékokon alapuló alkotás mögött.
Maga a stúdió vezetője tisztázta a helyzetet, illetve hozott egy jó hírt a Brothers in Arms sorozat rajongóinak is.
Már évek óta várunk egy új Brothers in Arms játékra, ami méltóképpen lezárja Matt Baker történetét. Most reménykedhetünk.
A tavasszal együtt érkezik némi verekedés, egy kis pszichotikus flipperezés, valamint testvérek egymás karjaiban, golyózápor közepette.
Bár évek óta semmit nem hallottunk a Brothers in Arms sorozatról (a mobilos megcsúfolását leszámítva), a fejlesztők azért nem felejtkeztek meg róla, és szívesen visszatérnének hozzá.
A Brothers in Arms sorozat, úgy tűnik, végérvényesen mobilokra költözött, a Grand Theft Auto: Chinatown Wars és a Star Wars: Knights of the Old Republic pedig már Androidra is elérhető.
A legújabb fejlesztői naplóban nem annyira a Telltale, mint inkább a Gearbox munkatársai mesélnek a játék történetéről, és arról, hogyan illik a franchise-ba egy ennyire másfajta játék.
Többek között számos Call of Duty és Medal of Honor játék honosítása vált ismételten elérhetővé, érdemes böngészni a listát.
Hamarosan a Gearbox is beszáll a next-genbe, ráadásul még idén kaphatunk egy bejelentést is.
A mai naptól egész hétfőig több mint 80 Ubisoft cimet lehet majd akciósan megvásárolni.
A leginkább a Halo és Borderlands játékokon végzett munkájáról ismert programozó hölgy, Corrinne Yu nem sokára a Naughty Dog sorait fogja erősíteni.
Két különböző kiadónál levő háborús cím rajongóinak is van jó hírünk.
A Gearbox a PAX-on jelentette be, hogy a Furious 4 elszakad a BiA brandtől, és önálló úton indul el.
A legfrissebb információk szerint a Brothers in Arms: Furious 4 márkanévként való használatát visszautasították.
A Gameranx szerint már végleges a Ubisoft idei megjelenési listája, amely ugyan még nem is hivatalos, máris van benne némi kavarodás.
A Gameloft két új játéka sem okozott csalódást, egyből az App Store legjobbjai közé kerültek.
A Brothers in Arms: Furious 4 érdekes kísérlet inkább, semmint a széria új, kőbe vésett irányvonala.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)