Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1565

Uwe Boll beszólt a kritizálóinak

Hír | 2006.02.16 14:59

Uwe Boll nevét minden mozirajongó játékos féli. A hírhedt filmrendező az utóbbi években ráállt a játékok megfilmesítésére, amelyet folyamatos felháborodás és pocskondiázás követett. Egyetlen alkotását sem dicsérte még a sajtó és a közvélemény sem. Neki "köszönhetjük" a BloodRayne, House of the Dead és Alone in the Dark filmadaptációkat, s már dolgoznak a Dungeon Siege mozis változatán, valamint előkészületben van a Postal és a Far Cry is. Úgy tűnik, lassan jutnak el hozzá a hírek, vagy csak most lett elege az állandó negatív kritikákból. Most reagált ugyanis először, haragja pedig mindent elsöpört. Még a Eurogamer riportere sem menekülhetett. Elege van azokból, akik - főként az interneten - szidják az alkotásait. Elege van azokból a hollywoodi producerekből is, akik egyáltalán nem törődnek komolyan a videójátékokban rejlő lehetőségekkel, ami a filmgyártást illeti. "Az a legfélelmetesebb, hogy a legtöbb engem kritizáló nem igazán foglalkozik a filmekkel. Divattá vált Uwe Bollt piszkálni, és ezt nem tudom felfogni. Nem értem, miért támogatja őket a játéksajtó." "A legtöbb újságíró, beleértve önt is, csak követik az internetes közvéleményt. Nagyjából egy-két ezer emberről beszélek, akinek talán a fele láthatta a filmjeimet, és ezek közül is talán két százalék látta a House of the Dead előtti alkotásaimat." Véleménye szerint a játékokból készített filmjei időről időre javulnak. "A Dungeon Siege tízszer jobb lesz, mint a BloodRayne, ami meg tízszer jobb volt, mint az azt megelőző House of the Dead." - mondta, majd hozzátette, "Ha az emberek nem látták ezeket, az nem az én problémám, de szerintem ők azok, akik leginkább szidják munkásságomat. A normális emberek, akik moziba járnak és tévét néznek, nem így gondolják." Akár elfogadjuk ezt, akár nem, afelől nincs kétség, hogy mindent megtett produkciói minőségének javítása érdekében. Ennek ellenére a BloodRayne ugyanolyan éles bírálatot kapott még a bemutatója előtt, mint a House of the Dead. "Azt mondják, a BloodRayne szörnyű szavazati eredményeket kapott az IMDb-n. De arra senki sem gondol, hogy a film bemutatója előtt születet a legtöbb nulla pontos szavazat. Ha engem utálnak, ne a még nem látott filmet szavazzák le. Rengeteg emberrel találkoztam, akik szerint a BloodRayne sokkal jobb volt, mint az Underworld 2, csak nem akarnak az interneten szavazni. Már kezdek belefáradni azokba a riporteri kérdésekbe, amelyek úgy kezdődnek, hogy 'Az ön filmjeinek népszerűsége nagyon alacsony, bla-bla-bla...' Sokkal rosszabb filmek is vannak, mint az Alone in the Dark vagy a House of the Dead." Elmondta továbbá, hogy nem tudja pontosan, mit várnak tőle. A videójátékokat csupán alapanyagként használja fel, azokat alaposan átalakítja az általa kitalált bonyolult karakterisztika és mondanivaló képére. "Legyünk őszinték, mi a House of the Dead? Egy agyatlan lövöldözős játék, ahol zombikat kell széttrancsírozni. A filmtől sem kell sokat várni, soha nem lesz belőle Schindler listája. Szerintem nagyszerűen oldottam meg. Megmutattam a játék igazi lényegét. Sok poén és akció. Az irrealitás a lényeg, ez tette lehetővé a poénos megközelítést. Ez csak szórakoztatás, sok erőszakkal, csúcssebességen."

Startol a RaceSim Challenge!

Hír | 2006.02.15 22:27

RaceSim Challenge néven indul Magyarország új szimulátor bajnoksága. A név az eddigiektől eltérően kétféle erőpróbát is takar. Az első a korábban már egy szezont megélt Hungarian Grand Prix 4 Masters nevű offline bajnokság következő évada, amelyre minden olyan játékos jelentkezését szeretettel várjuk, akiknek nincs lehetőségük kötött időben rendszeresen a gép előtt ülni és úgy összemérni a tudásukat. A bajnokság a beküldött eredmények alapján rangsorolja a résztvevőket. A világ bármely tájáról és bármilyen sávszélességű internet kapcsolattal részt lehet venni. A második a RaceSim Challenge rFactor bajnoksága, amelyben a GSMF Team féle Porsche Carrera Cup 05 modot használjuk. A versengéshez nagy sávszélességű internet kapcsolat szükséges, illetve a játék eredeti verziója. A bajnokságot a Hungarian GTR Masters szerverén rendezzük meg és minden hét csütörtöki napján indulnak a versenyek. További részletekért érdemes ellátogatni a Formula.hu portál által szervezett RaceSim Challenge bajnokságok központi oldalára, amely a rsc.formula.hu oldalon található meg. Innen a logó bal oldalára kattintva a GP4 bajnokságba, a jobb oldalára kattintva pedig az rFactor bajnokságba juthatunk tovább. A felmerült kérdéseket pedig a marco@formula.hu címre lehet postázni, illetve a honlap fórumán is várják őket.

A jövő érintőképernyője

Hír | 2006.02.15 13:23

Egyik kollégám, madmarx talált egy igen érdekes internetes naplót. Vic Divecha egy különleges érintőképernyős megoldást mutat be akcióban. Nem is a képernyő az érdekes, hanem a szoftver, ami lehetővé teszi a mozgások ilyen parancsokká történő átalakítását. Aki látta már a Tom Cruise főszereplésével készült Különvéleményt (Minority Report), annak ismerős lehet ez a videó. Már csak a holo megjelenítés hiányzik... További információkat itt olvashattok.

Half-Life 2: Episode One részletek

Hír | 2006.02.14 13:56

A napokban derült ki, hogy a Half-Life 2 kiegészítője, az Aftermath nevet váltott Episode One-ra. Ezt követően azt is megtudtuk, hogy a kiegészítő epizódokban jelenik majd meg, akár a SiN Episodes. Most újabb részletekre derült fény. Megint Gordon Freeman bőrébe bújhatunk, akinek rögtön szembesülnie kell a City 17-ben véghez vitt tetteinek következményével. Útja során újból találkozunk Alyx Vance-szel, és az ő robotjával, Doggal. Az elnyomók elleni harc tovább folytatódik. Főbb tulajdonságok:

  • Egy új epizód az egyik legsikeresebb akciójátékból
  • Új titkokra derül fény
  • 18 millió példányt adtak már el a játéksorozatból
  • Elképesztően fejlett Mesterséges Intelligencia
  • Részletes grafikai megvalósítás
  • Digitális színészek: a valaha létezett legélethűbb karakterek
  • Fizika és a játékmenet: minden tárgy engedelmeskedik a fizika törvényeinek
  • Szövevényes történet, izgalmas játékmenet Minimális rendszerkövetelmények: 2.4 GHz Processzor 256 MB RAM DirectX 7 szintű grafikuskártya Windows 2000/XP/ME/98 Egér Billentyűzet Internet kapcsolat Ajánlott rendszerkövetelmények: 1.2 GHz Processzor (a közlemény valószínűleg hibás, 3,2 GHz-re gondolhattak) 512 MB RAM DirectX 9 szintű grafikuskártya Windows 2000/XP Egér Billentyűzet Internet kapcsolat

  • Az online játék forradalmasítja a játékipart

    Hír | 2006.02.13 13:28

    Raph Koster a Sony Online Entertainmentnél, és a korábban az EA vezetőségében dolgozó Lars Butler egyaránt úgy vélik, hogy az online játékok forradalmasítani fogják az iparágat, s akik nem tudnak lépést tartani a nagyokkal, egyszerűen eltűnnek majd a süllyesztőben. A fenti kijelentés Kaliforniában, az online játékokkal foglalkozó Churchill Club konferencián hangzott el. Butler korábban az EA Games alelnökeként tevékenykedett, jelenleg egy új vállalat, a TWN elnök-vezérigazgatója. "A lineáris szórakoztatás az egyjátékos játékmódban olyan, mint amilyen a szexben a maszturbáció: Mindig is lesz, de nem az igazi élmény" - mondta. Raph Koster jelenleg a SOE vezető kreatív tisztviselője. Az ő kommentárja sem volt sokkal visszafogottabb. "Az egész videójáték-iparág a kezdetektől fogva rossz irányba fejlődött. Végül egy óriási mutáns szörnnyé vált, amely kapcsolat nélküli számítógépek sokaságából áll. Az emberek mindig is közösen játszottak. Minden játékot egymástól tanulunk meg. Mikor gyerekek voltunk, fogócskáztunk, rablót és pandúrt játszottunk, és így tovább. Az egyszemélyes játék mindössze egy 21 éves szörny, és hamarosan elballag a sunyiba, mert senki nem akar majd vele foglalkozni." Mondta Kostler, majd folytatta: "Amint a játékos kapcsolódik, nem akar majd visszafordulni. Nehezére esne visszatérni egy olyan élményhez, amelyben nem osztozhat másokkal. Maga a "kapcsolódás" szó és annak jelentése egyelőre nem elégséges. Valójában egy helyet jelent, és ezt lassan az ipar szereplői is felismerik. Végül az egész egy nagy virtuális térré válik, egy olyan médium jön létre, amely sokféleképpen szórakoztat." Az Microsoft Xbox részlegének vezetője, Peter Moore is kifejtette véleményét. "A jövőben ha a konzolunk kapcsolódás nélkül marad, az olyan, mint a laptopunk nem csatlakozhatna az internetre. Az 'offline' lét túl primitív létforma már. Az iparágat az alapoktól fogja átalakítani az online játék fogalma." Az úr megerősítette a Microsoft azon elképzeléseit is, hogy a jövőben gyökeresen megváltozik a hagyományos dobozos játékok disztribúciója. "Legyünk őszinték. Akár öt, akár 20 év múlva, de az a megoldás, hogy elballagunk a boltba és megveszünk egy játékot papírdobozban, műanyag adathordozón, hamarosan elavulttá válik. Idős korunkban elmondjuk majd az unokáinknak, hogy annak idején ez volt a megszokott, és majd jól kinevetnek minket."

    'Napot!

    Hír | 2006.02.08 10:28

    Kellemes szerdát kívánunk mindenkinek! Végre visszatért svédországi útjáról kedvenc portásunk is, Ilike, ráadásul még egy nappal közelebb kerültünk a szombati GameStar nyílt naphoz... A hírekről már ne is beszéljek. Némileg átalakított struktúránknak hála ma is legalább annyi újdonságról számolhatunk majd be, mint ahogy azt az elmúlt napokban már megtapasztalhattátok.

    - Hogyan működik az internetes szépségápolás? - Átküldünk egy kilo bájt.

    James Cameron MMORPG-t készítene

    Hír | 2006.02.05 12:36

    James Cameron filmrendező a Businessweeknek nyilatkozott jelenlegi terveiről. Kiderült, hogy Project 880 címmel készülőben van egy új sci-fi, melynek premierjével egy időben, vagy egy picit előbb, egy ugyanarra az univerzumra épülő internetes szerepjátékot, MMORPG-t szeretne megjelentetni. A film forgatókönyve még csak most áll kidolgozás alatt, így a bemutatóra, s így a játékra is legalább két évet várnunk kell még. A döntésnek nyilván üzleti okai vannak. A vak is látja, hogy az MMO játékok virágkorukat élik. Ám ennyi nem elég egy újabb sikerhez... Majd meglátjuk.

    Szidd a StarForce másolásvédelmet: Bevállalod?!

    Hír | 2006.02.02 12:06

    A Boing Boing internetes magazin főszerkesztője a minap egy, a StarForce másolásvédelmi eljárást negatívan véleményező publikációt tett közzé az oldalán. Ezt követően a StarForce PR menedzsere, Dennis Zhidkov e-mailben kérte annak azonnali hatállyal való törlését. Íme a levél:

    StarForce reakció Mr. Cory Doctorow részére Tisztelt Uram, a StarForce másolásvédelmi eljárásunkat "másolásgátló malware-nek (erős fordításban veszélyes szoftver)" nevezni épp elég ok volt arra, hogy jogi úton fellépjünk Ön ellen. Vállalati ügyvédünk már dolgozik az ügyön. Nyomatékosan felszólítom, hogy a http://www.boingboing.net/2006/01/30/anticopying_malware_.html internetes címen közzétett véleményét haladéktalanul törölje, mivel az sértő, hazug, és hamis információkat tartalmaz, mindemellett meg nem erősített híreszteléseken alapul. A fenti publikációja 11 pontban sérti meg a nemzetközi törvényeket. Ügyvédünk hamarosan felkeresi Önt. Ugyanakkor kapcsolatba léptem az Amerikai Szövetségi Nyomozóhivatallal (FBI) is, mivel amit tett, zaklatásnak is minősül. Üdvözlettel, Dennis Zhidkov PR-menedzser StarForce Inc. www.star-force.com
    Doctorow erre így reagált: "Köszönöm az észrevételét, eredeti publikációmat módosítottam, az Ön levelét pedig továbbküldtem a Chilling Effects címen futó projekt részére is, amely arra szolgál, hogy összegyűjtse azokat a vállalati törekvéseket és próbálkozásokat, amelyek a különféle termékek kritizálóit próbálják hallgatásra kényszeríteni." Kiderült, hogy a Star-Force nem először próbál jogi úton fellépni az őt sérelmezők ellen. Az egyik legismertebb híroldal, a news.com is megjelentetett tavaly novemberben egy hasonló cikket. A részükre küldött Star-Force levél hasonlóan kezdődik, csak épp a védelmi eljárás rootkitnek és vírusnak titulálása ellen léptek fel a cég képviselői. Továbbá megemlítendő, hogy meg nem nevezett források szerint a nagyobb játékkiadók egyre inkább elpártolnak a Star-Force-tól, a vásárlóktól kapott negatív visszajelzések miatt. Hardveres károkat nem okozott az eljárás, de rengetegen panaszkodtak már a nehézkes programindítás miatt. A történteket az is rossz fényben tünteti fel, hogy a Star-Force korábban több kampánnyal is megpróbálta saját népszerűségét növelni. Ilyen volt az ezer dolláros pályázat is.

    Elérhető az Internet Explorer 7 publikus bétája

    Hír | 2006.02.01 10:15

    A Microsoft végre a nagyközönség számára is bemutatta a Windows Vistában debütáló új Internet Explorer 7 webes böngészőt, egy publikus béta verzió formájában. Az új IE 7 nem sokban különbözik a konkurens Mozilla Firefox 1.5, és Opera 9 Preview változataihoz képest, de a jelenleg legelterjedtebb Internet Explorer 6-hoz képest nagy előrelépés fedezhető fel. Gyakorlatilag az összes olyan hasznos szolgáltatást „beledobálták” a fejlesztők a hetes Explorerbe, ami korábban a több, ingyenes böngészőben debütált. Ilyen például a „többfüles” böngészés, amelynek segítségével egy ablakon belül több oldal jeleníthető meg. A keresődoboz is ismerős lehet a Firefoxból, és meg kell említeni az RSS való idejű támogatását is. Az újdonságoknak megfelelően a kezelőfelületet is átalakították. A vezérlőgombok elhelyezkedését minimálisra csökkentették, hogy minél több legyen megjeleníthető a megnyitott weblapból. Érdemes szót ejteni még a beépített biztonsági modulokról is, amelyek közül az adathalászat elleni szűrő (antiphising filter) a legérdekesebb.

    S.T.A.L.K.E.R.: Nincs semmi gond!

    Hír | 2006.01.31 12:23

    A tegnapi állítólagos S.T.A.L.K.E.R.-problémák szerencsére és várhatóan alaplatalan pletykának bizonyultak. A Gameguru Mania utána járt a dolgoknak. A C&VG cikkéből világosan kiderül, hogy az egészet a netes közösségek találták ki. Maga a GSC PR menedzsere, Oleg V. Yavorsky cáfolta meg azokat a híreszteléseket, melyek szerint a játékfejelsztés problémákba ütközött volna. Biztosított mindenkit arról, hogy a munkálatok zavartalanul zajlanak. Oleg nyilatkozatából továbbá kiderül még az is, mindösze létszám-átcsoportosításról, illetve -leépítésről van szó. A Heroes of Annihilated Empires címet viselő, ugyancsak a GSC fejlesztése alatt álló játék gárdájához áthelyeztek a 40 alkalmazottból kettőt a grafikai részlegre, mert öt korábbi munkatárstól megváltak. Az áthelyezést azzal indokolták a vezetők, hogy a S.T.A.L.K.E.R. grafikai munkálatai majdnem elkészültek már, így tehát nagyobb szükség van a HoAE projektnél a grafikusokra. A GSC ezt követően egy hivatalos sajtóközleményt is megjelentetett. Ebben elmagyarázzák, hogy a játék nagyon közel van a béta fázishoz, a munkálatokat pedig a kiadóval nagyon szoros együttműködésben végzik. Ezt követően újra megerősítették, hogy a grafikus munkákra szakosodott 40 alkalmazott közül ötöt elküldtek, a maradékból pedig kettőt áthelyeztek a HoAE részleghez. A vezetők, a programozók, a tesztelők és bármilyen más munkakörben dolgozók közül senkitől nem váltak meg a projekt eleje óta. Továbbá elmondták, hogy az interneten megtalálható bárminemű GSC technológiai tartalom (X-Ray engine, és S.T.A.L.K.E.R. 2 engine) használata teljesen illegális, mivel a fejlesztőcég nem adott engedélyt azok terjesztésére, s jelenleg nem is árusítja azokat. Az esetlegesen megszerzett különböző anyagok egyáltalán nem demonstrálják a végleges játékban található tartalmakat. A technológiákat egyébként azért nem kívánják egyelőre vásárlásra felkínálni, mert nem akarják ezzel is lassítani a játék megjelenését. A fejlesztőcégek által felkínált fejlesztői csomagok ugyanis nem csak az eszközöket, hanem általában a fejlesztői támogatást is tartalmazzák.

    Combat Tour - újabb világháborús repülőszimulátor

    Hír | 2006.01.13 06:32

    Egy új második világháborús pakk készültét jelentették be a minap. Valójában nem is önálló játékról, hanem egy kiegészítőről van szó - az Aces High II című alkotáshoz -, azonban ez az addon teljes mértékben átformálja az alapjátékot. A Combat Tour az ígéretek szerint egyedülálló internetes játéklehetőséget biztosít majd. További infó itt.

    Egyre menőbbek itthon a 64 bites rendszerek

    Hír | 2006.01.12 18:22

    Magyarországon is egyre népszerűbbek a 64 bites processzorokra épülő számítógépes rendszerek. Bár a megfelelő vírusvédelem még nem létezik a 64 bites rendszerekre, azonban ahogyan azt a felhasználók is érzékelik, ezek nagyban segítik a grafikus munkákat, a játékok gördülékenyebben való lefutását. Szabrai László, egy hazai internetes kereskedelmi portál vezetője szerint a jövőt hazánkban is a 64 bit jelenti: "A karácsonyi szezon alatt erőteljesen csökkent a 32 bites rendszerek iránti érdeklődés, miközben egyre többen kezdték el keresni a 64 bites alaplapokat és processzorokat. Az új architektúra iránti érdeklődés az idén még tovább fokozódott."

    A hazai internetes kedvencek, 2005

    Hír | 2006.01.12 18:12

    Tematikus toplistát állított össze a Kurzor.hu csapata a 2005-ös év legkedveltebb interneten keresett témáiról, annak alanyairól. Tartolt Harry Potter, a Suzuki, az MSN és a Megasztáros előadók is. Múltidéző 2005 - Tematikus Top3 Költők: 1. József Attila, 2. Petőfi Sándor, 3. Ady Endre / Számítógépes játék: 1. GTA San Andreas, 2. The Sims 2, 3. Call of Duty / Legnépszerűbb szoftver: 1. MSN Messenger, 2. NERO , 3. NOD32 / Sorozat: 1. Csacska Angyal, 2. Bűbájos boszorkák, 3. Jóbarátok / Legnépszerűbb külföldi ország: 1. Horvátország, 2. Egyiptom, 3. Görögország / Mese, illetve mesehős: 1. Harry Potter, 2. South Park, 3. Micimackó / Autómárka: 1. Suzuki, 2. BMW, 3. Opel / Külföldi együttes, előadó: 1. Greenday, 2. Britney Spears, 3. Eminem / Legnépszerűbb hazai együttes: 1. Hooligans, 2. Tankcsapda, 3. NOX / Legnépszerűbb hazai előadó: 1. Torres Dani, 2. Caramel, 3. Oláh Ibolya / Külföldi híresség: 1. Brad Pitt, 2. Orlando Bloom, 3. Angelina Jolie / Hazai ismertség: 1. Görög Zita, 2. Csisztu Zsuzsa, 3. Konta Barbara

    Beindult a The Endless Forest első fázisa

    Hír | 2005.12.23 11:19

    A Tale of Tales, melyet korábbi internetes szereplők Auriea Harvey és Michael Samyn, közismertebb nevükön az "Entropy8Zuper!", bejelentette, hogy beindították a The Endless Forest első fázisát, mely egy online játszható multis játék lesz, melyben minden játékos egy szarvast irányíthat. A játék semmiféle erőszakos jelenetet nem tartalmaz majd, sőt chatre sem lesz lehetőség. Az egyetlen kommunikációs forma az a szarvasok testbeszéde, a különböző hangjaik, a viselkedésük. A játék olyan, mint egy képernyőkímélő, megnyugtató és csendes, ahol a szarvasunkkal nyugodtan tölthetjük napjainkat. További részletekért erre fáradjatok.

    'Reggelt!

    Hír | 2005.12.21 09:46

    Szervusztok, kedves gyerekeeek! Szokás szerint a lapleadás megint kikészít mindenkit, engem is szörnyen hajtanak a határidők. Ráadásul Mantis lebetegedett, így most nekem kell helyettesítenem... Egyébként felhívnám minden játékban elakadt szegény pára figyelmét, hogy holnaptól előreláthatólag jövő év elejéig úgymond szabin leszek (internettől távol, szerencsére), úgyhogy ez idő tájt ne várjon senki választ a kaveszunet@gamestar.hu címre küldött levelekre. Megértéseteket köszönöm, és ezúttal is kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

    Két gengszter beszélget. - Te, neked mi lett az ügyfeleddel? - Meghalt gombamérgezésben. - Tényleg? Én úgy tudtam hogy egy feszítővassal ütlegelték. - Hát, nem nagyon akarta megenni a gombát.

    Újabb haláleset a nonstop MMO-zás miatt

    Hír | 2005.12.14 15:18

    Dél-Koreában egy férfi rosszul lett, majd pedig meghalt miután tíz napon keresztül folyamatosan játszott. A 38 éves férfi a nyugat-szöuli Incheonban található egyik internetkávézóban lett rosszul, mikor épp kedvenc szórakozásának hódolt és egy online játékkal játszott. Egyébként nem ez az első haláleset Dél-Koreában. Augusztus 28-án egy 28 éves férfi halt meg hasonló körülmények között Taeguban, ám ő csak két napig játszott egyfolytában.

    Máris feltörték az Xbox 360 másolásvédelmét

    Hír | 2005.12.14 11:42

    Szinte csak napok teltek el a Microsoft új játékkonzoljának megjelenése óta, egy hackercsoport máris sikeresen feltörte a játékgép által használt másolásvédelmet. Az interneten máris terjedni kezdtek olyan játékkópiák, melyeket ugyan még nem lehet lefuttatni, ám annak demonstrálására kiválóak, hogy igenis létezik mód a lemezek "feltörésére". Az Xbox 360 által használt DRM technológia ráadásul, a kalózok közleményei szerint egy teljesen átlagos, nyílt forráskódú szoftverrel játszható ki, mely a világhálón bárhol megtalálható. A "szabad programozók" Team PI nevű csoportja szerint csupán a feltörésekkel és azok nyilvánosságra hozatalával a céljuk csupán a demonstráció, azonban úgy vélik, más kalózoknak nagy könnyítést jelent módszerük használata. Egyelőre azonban nem tudni pontos részleteket magáról a módszerről, amivel a töréseket megoldották, ezeket a hírek szerint "földalatti módszerrel" osztják meg más kalózokkal.

    [PATCH] The Settlers: Heritage of Kings

    Hír | 2005.12.11 22:07

    Napvilágot látott a Blue Byte Software The Settlers: Heritage of Kings középkorban játszódó stratégiájának interneten keresztül letölthető változatához egy patch, mely a dobozos változattal szinkronban emeli ezt a játékot az 1.05-ös verziószámra. A frissítésnek köszönhetően kapunk néhány új pályát, valamint néhány bug is javításra kerül némi multis fejlesztéssel együtt. A javítás innen tölthető.

    Forma-1 ligafelhívás!

    Hír | 2005.11.30 15:03

    F1 Szimulátor rajongók Figyelem! Az IndexF1 Liga sikeres évadot zár két hét múlva. Idén indult el először az Index F1 Liga mezőnye, és a szervezők úgy gondolták, hogy a kiváló versenyzői részvételnek, és a jó szervezésnek köszönhetően bátran vághatnak neki a 2006-os évadnak. Mivel a jelentkezők száma egész évben magas volt, ezért a Liga vezetősége úgy határozott, hogy 2006-ban hajlandó 2 bajnokságot indítani, amennyiben igény lesz rá. Ha úgy gondolod, hogy beleillesz az IndexF1 online közösségébe, van F1C múltad, és szereted a a kulturált körülmények között lebonyolított versenyeket, akkor jelentkezz még most! Aki jelentkezik az IndexF1 ligába, az tesztvezetésen vesz részt, mellyel bebiztosíthatja a szuperliszenszet a 2006-os szezonra. Mit is kell tenned pontosan?

  • Rendelkezned kell egy Játékvezérlővel(kormány)
  • Ismerned kell a Forma-1 szabályait
  • Ismerned kell az F1Challenge 99-02 programot
  • Elfogadod az IndexF1 Liga szabályait és betartod az Internet etikettet További részleteket találsz itt.

  • F.E.A.R. 1.02-es SDK és szerver kliens

    Hír | 2005.11.23 20:53

    Vajon van valaki, aki még nem borzongott ennek a játéknak az intenzív horrorisztikus környezetében? Nos azok, akik képtelenek felhagyni félelem iránti vágyukkal, vagy épp csak imádják eme csodát, azok most elkészíthetik egyedi kiegészítőiket a játékhoz, valamint saját pályákat is kreálhatnak. Lényeges dolog még, hogy elérhető a játék azon szerver kliense, melynek segítségével bárki könnyedén indíthat multis meneteket az interneten keresztül. Lényeges dolog a klienssel kapcsolatban, hogy nem kényszerül rá senki, hogy csúcs szuper géppel rendelkezzen, szervert egy közepes kategóriájú géppel is tökéletesen fog tudni működtetni. És ami a legfontosabb, az SDK innen tölthető, a kliens Win32-es verzióját itt, a Linuxhoz illőt pedig itt találjátok.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)