Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 15753

[MOVIE] Gothic 3

Hír | 2006.04.05 12:22

Egy kicsit nevetséges videó került ki a Gothic 3-ból. A minecrawler nevű teremtményt mutatják be a fejlesztők, egy fél perc alatt összedobott pályakezdeményen, a videót pedig a Fraps regisztrálatlan változatával vették fel - ennél fogva mindössze harminc másodperces a cucc. No, sebaj. Megnézzük jól.

Újabb, drasztikus lépés az illegális zenemegosztók ellen

Hír | 2006.04.05 12:14

A Nemzetközi Hanglemezkiadók Szövetsége (IFPI) szerzői jogvédelemmel kapcsolatos bírósági perek újabb hullámát indította el a héten Európában. Így már összesen közel kétezerre növekedett az öreg kontinensen benyújtott keresetek száma. Ezúttal is azon internetes felhasználók ellen lépnek fel, akik illegálisan osztották meg saját zenei állományaikat egymással. Ám a pénzbüntetés mellett már komolyabb lépésekre is elszánták magukat. A helyi Internet szolgáltatókat bírósági erőkkel arra kényszerítik, hogy megszüntessék a vádlottak internetes kapcsolatát. Ezt Franciaországban mintegy 130 esetben sikeresen végre is hajtották, de például Dániában is engedélyt adott a bíróság az IFPI képviselői számára, hogy bármikor hasonló beavatkozással éljenek, ha bebizonyosodik a bűncselekmény elkövetése. A Szövetség egyébként egy automatikus keresőrendszert használ, hogy megtalálja a feltöltött fájlok forrás IP címét. "A folyamat mindaddig anonim, amíg az Internet szolgáltató meg nem adja a felhasználó adatait." - mondta Alex Jacob, az IFPI szóvivője, majd hozzátette, hogy nincs demográfiai összefüggés a benyújtott keresetek esetében. "Kizárólag a le-, vagy feltöltött fájlok mennyisége a mérvadó. A perbe fogott felhasználók extrém mennyiségű, akár több százezer zenei állományt osztottak meg az interneten. Információink szerint ráadásul hosszú ideje foglalkoznak ezzel." Az új kereseteket Ausztriában, Dániában, Finnországban, Németországban, Izlandon, Olaszországban, Svédországban, Svjácban, és most először Portugáliában, Európán kívül pedig Hong Kongban nyújtották be. Jacob figyelmeztetett mindenkit, hogy augusztus végén vagy szeptember elején újabb átfogó hadjáratra számíthatnak a fájlmegosztók. Az IFPI hasonló megmozdulásainak kezdete óta eddig összesen 5500 felhasználót pereltek be 18 országban. Ezek egy része még nincs lezárva, ám átlagosan a megnyert ügyekért egyenként 3200 dollárt zsebeltek be.

Super-Bikes: Riding Challenge - a nagyreményű?

Hír | 2006.04.04 20:41

A Black Bean bemutatta legújabb portékáját, a készülőben lévő Super-Bikes: Riding Challenge című játékot. Nos kérem, a Milestone nem kisebb feladatra vállakozott, mintsem a történelem során valaha elkészített legjobb motoros-szimulátor megalkotására. Így ultrarealisztikus fizikát, környzetet és elemeket ígérnek, melyek elkápráztatnak majd minket. A grafika mindenesetre már feltétlen jónak ígérkezik. Az első képek - és egy videó - itt tekinthetőek meg.

[MoD] Elder Scrolls 4: Oblivion

Hír | 2006.04.04 17:40

Egy bizonyos Major Nelson nevű úriember volt oly kedves és megosztotta saját blogján a publikummal, hogy az Elder Scrolls 4: Oblivion első modja már úton van az XBox Live rendszerére. A paci pajzs modért potom árat, 200 pontot fizetve, mindenki máris saját lován róhatja az utakat az Oblivion világában. Természetesen ez a kisebb kiegészítés a PC-s játékosoknak is elérhetővé fog válni, melyért nekik mindössze két dolcsit kell majd leperkálniuk.

'Reggelt...

Hír | 2006.04.04 06:49

Kellemes reggelt mindenkinek. Bár az idő hol ilyen, hol olyan, reméljük, hogy inkább a napos felét mutogatja majd. A tegnapot illetően sajnos nem beszélhettünk komoly híráradatról, és nehezen indul a ma reggel is ilyen szempontból, ugyanis egyelőre igen kevés hír van. Addig is azonban:

Egy hosszú repülőút közepén az egyik pilóta elkezd rémülten ordítozni: - Ó, istenem! Nézd a jelzést! Kifogyott az üzemanyag! MINDANNYIAN SZÖRNYET FOGUNK HALNI! - Hülye barom, ez a lámpa csak azt jelzi, hogy hallanak minket az utasok... Szakad az esô, és egy fickó haza akar menni a vasútállomásról. Beül egy taxiba. - Mennyiért vinne haza? - 100 dollár. - 100 dollár?! Nekem csak 80 dolcsim van. Tegye meg, hogy hazavisz! - 100 vagy nincs fuvar. - Oké, akkor vigyen addig, amíg a 80 tart. Mennek, és már csak két kilométer van hátra, amikor megáll a taxis. - Jaj, ne legyen már ennyire szívtelen, hisz szakad az esô! De a taxist nem hatja meg a dolog, és kidobja utasát, aki bosszút forral. Másnap megint taxival akar hazamenni, de akkor már 120 dollárja van. Taxisa ötödik a droszton, így a fickó beugrik az elsô autóba: - Itt van 120 dolcsi, vigyél haza és szopjál le, szivi! - Mit képzelsz, te köcsög állat! Na húzzál ki, de gyorsan! Eljátssza ezt mindenkinél, míg végül a tegnapihoz nem ér. - Helló! Van nálam 120 dollár. Százért vigyen haza, a húszasért pedig integessen a kollégáinak és mosolyogjon rájuk, amikor elhaladunk mellettük, kérem... Egy férfi fog egy taxit, beül hátra és bemondja a címet. Elindulnak, nem szólnak egy szót sem. Pár perc múlva az utas mondani akar valamit és megérinti a sofőr vállát. Erre az egy hatalmasat sikít, beletapos a fékbe és zihálva levegő után kapkod. Az utas csak csodálkozva néz rá, nem érti, mi történt. Kis idő múlva - még mindig zihálva - megszólal a soför: - Ne haragudjon... én most csak helyettesítek... egyébként a Temetkezési Vállalatnál dolgozom.

[MOVIE] CellFactor: Combat Training

Hír | 2006.04.03 15:25

Tegnap kijött egy új, négyszáz megás maratoni CellFactor HD videó, ami az elsőhöz képest valóban új jeleneteket tartalmazott, de sajnos ugyanazon a pályán, ugyanazzal az aláfestő zenével. Nos, nyilván sokan úgy döntöttek, hogy egy demó mérete nem ér meg nekik 5 percnyi mozgóképet egy játékból. Ők is jól döntöttek, most ugyanis ugyanaz a videó megérkezett sokkal emberibb, 80 megás méretben, hasonló minőségben. Aki tehát a tegnapit kihagyta, az töltse le ezt.

Harc a StarForce ellen

Hír | 2006.04.02 18:14

Utáljátok a StarForceot? Szeretnétek őket perbe fogni? Nos, ezen vádirat egy Christopher Spence nevű úriember által lett összeállítva, mely által egy öt millió dolláros pert akar az Ubisoft nyakába varrni, amiért a StarForce védelmet integrálja játékaiba. Amennyiben nyer, mindenki panasza végre elismert lesz, akinek a számítógépe valami kárt szenvedett. A vádirat leginkább azt emeli ki, hogy a StarForce védelme hatalmas vírusveszélynek teszi ki a gépeket, melyek által a gépek kivülről irányíthatóvá vállnak és saját adataink is veszélybe kerülhetnek. Ezt kívánja alátámasztani azzal, hogy a StarForce védelme eltávolítás után nem távolítja el a korábban telepített a védelemmel aktivált drivereket.

[MOVIE] CellFactor: Combat Training

Hír | 2006.04.02 15:09

A CellFactor: Combat Training újraindúlt oldala rögtön egy újabb filmelőzetessel várja az oda látogatókat, melyben négy percen keresztül gyönyörködhetünk ebben a futurisztikus, elsőszemélyű, lövöldőzős játékban. A közel 400 megás csomagot az imént említett oldalról lehet tölteni.

[MOVIE] ArchLord

Hír | 2006.04.02 10:58

Érkezett a ArchLord című MMORPG-ből egy új, félperces renderelt animáció. A koreai régióban már nagy sikereket elért játék ezúttal a nyugati területeket kívánja meghódítai a Codemasters jóvoltából. Bővebben itt olvashattok róla.

Vége az áprilisi tréfáknak

Hír | 2006.04.02 10:41

Mielőtt bármi másba kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy tegnapi bolondok napi kamu híreink után mától ismét visszaáll a rend. Igen: tegnapi tizenhat hírünkből (beleértve a reggeli beköszöntőt), tíz kizárólag a képzelet szüleménye.

  • Aki letöltötte a S.T.A.L.K.E.R. demóját, az már rájöhetett, hogy a 27 megás fájl valójában egy, a játék képeiből összeállított videó. Nem hittük volna, hogy ekkora "sikere" lesz. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton is mindenkitől elnézést kérünk.
  • A vízálló headset bizony igazi. Itt a bizonyíték. Nem csoda, ha már nem hittétek el :)
  • A Heroes V eltörlésének ötlete kb. egy hete fogalmazódott meg bennünk, jó előre meg is írtuk a sztorit, de úgy tűnik, a poént mások is elsütötték. A hírben található forrás is hasonló történetet talált ki.
  • Új hazai fejlesztőcég alakult? Dehogy... A képet valami egészen ismeretlen játékból szedtük, a felesleges részletek eltüntetése után pedig odabiggyesztettünk egy aranyos kutyát. A részletekbe nem mennék bele, szerintem aranyos kép :)
  • Nem készül film a The Sims-ből. Hogy is lehetne egy történet nélküli játékból forgatókönyvet írni. Hehe, Hollywood megoldaná, sőt már van erre számos példa is, de minden esetre az EA Games nem égetné magát ilyesmivel :)
  • A Microsoft sem készít tankok számára semmilyen szoftvert, vagy ha igen, arról meg nem nyilatkozik.
  • A World of Warcraft havidíj emelkedéséről szóló hírünknek viszonylag sokan bedőltek, köszönhetően annak a függőségnek, amit a játék okoz. Mindenki nyugodjon meg, a Blizzard nem szereti annyira a pénzt, mint amennyire szeret játékokat fejleszteni.
  • Uwe Bollnak már nem szabad hinni. Jelenleg nagyon elfoglalt a Far Cry megfilmesítésével, amit okosan a fejlesztő cég új játékának megjelenése környékére időzít. Magyar vonatkozású alkotásról nincs szó, pláne nem vígjátékról, vagy animációs filmről.
  • Aranyos ez a robotkutya, de így is pont elég ebnek keresnek gazdát szerte a világon, nincs tehát szükség teljesen valódinak tűnő gépekre. Talán csak abból a szempontból, hogy ő megelégszik, ha rádugjuk a konnektorra, na meg 100% szobatiszta, és ha nagyon ugatna, ki lehet kapcsolni...
  • Bármennyire hihetetlen, nem lesz magyar bajnokság a PES6-ban. A fejlesztők talán nem is tudják, hogy létezik magyar foci - talán azt sem tudják, hogy létezik Magyarország :)
  • Az én személyes kedvencem a Sims toplista. Ez úgy mindent elmond a játéksorozatról :) És most következzen még néhány szemelvény arról, hogy mások milyen hülyeségeket találtak ki április elsejére.
  • Bejelentették a World of Warcraft: The Burning Crusade új faját, a Wispeket.
  • 30 napon belül nem használtad Valve Steam fiókodat? Szavazz! Már úgyis része vagy a rendszernek...
  • World of Starcraft - Exkluzív világpremier a GameSpoton
  • Duke Nukem Forever beszámoló
  • Uwe Boll megszerezte a StarCraft megfilmesítési jogait
  • Új játékbesorolási kategória Amerikában: A-ss - Game Sucks
  • A Psycho Craft Studio bemutatta újgenerációs konzolrendszerét.
  • űrszondája videojátékokat is vinne magával: The Sims, Sonic the Hedgehog, Madden NFL 2005, Quake, The Sims 2
  • A Konami új játéka: Dance Dance Revolution (DDR) With the Stars
  • Google Romance - A társkereső oldal
  • Jessica Simpson elválik férjétől, amiért az World of Warcraft függőségben szenved Egy sokkal hosszabb listát találhattok a Wikipedián.

  • 'Napot!

    Hír | 2006.04.02 10:07

    Üdvözlet! Korai ez az óra, annak figyelembevételével, hogy én hajnali egykor még színházi előadásra mentem :) No, de amint látom, néhányan jól elvoltak tegnapi utolsó hírünknél. Kétség kívül fórum hiányában nehéz is visszatartani az indulatokat... Azt hiszem, sikerült ismét rekordot felállítani. Mindjárt össze is állítok egy kis összefoglalót. Addig is vicceljünk. Még :)

    - Nagyon szexis az új titkárnőd - mondja irigykedve egy vállalkozó a másiknak. - Igen, de kiderült, hogy perverz. Azt akarja, hogy a micsodámat a fülébe tegyem. - Mondta? - Nem, de amikor a szájába akartam tenni elfordította a fejét.

    A Microsoft tankok számára készít vezérlőrendszert

    Hír | 2006.04.01 10:34

    Egy hónapja sem volt, hogy hírt adhattunk arról, mely szerint a Microsoft a Volkswagennel együttműködve beépített PC-kkel felszerelt járművön dolgozik. Az óriásvállalat most még merészebb tervvel állt elő. A Microsoft az Abrams M1A1 típusú tankok számára készít komplett irányítórendszert, amely a teljes elektronikáért és mechanikáért felel majd. A fejlesztések már előrehaladott stádiumban vannak, ugyanis a jelenleg tudni vélt információk szerint nyárra készülnek el az első Windows rendszerrel szerelt M1A1-ek. Az amerikai hadsereg 200 darabra adta le előrendelését - a tankokat elsőként Irakban tennék próbára, ahol az ottani rendfenntartó erők használnák azokat.

    A Microsoft jelenleg legelterjedtebb operációs rendszerének, az XP-nek egy speciális változata fut majd a tank beépített számítógépén, amelyből minden felesleges funkciót eltávolítottak a még nagyobb stabilitás érdekében. Olyan alapszolgáltatások, mint a zenehallgatás, filmnézés, megmaradtak, a katonák szolgálaton kívüli szabadidős tevékenységének új megvilágításba helyezése végett. A tank ember nélkül irányítható mechanikáit (pl. célzó berendezés, lövegtorony forgatása, lánctalpak kezelése) a Windows környezetre optimalizált, a hadügyminisztérium kérésére fejlesztett szoftverek irányítják majd. Az Abrams M1A1 típusú páncélos egyébként a legmodernebb harci járművek egyike. 32 láb hosszú, 12 láb széles és 8 láb magas. Súlya több mint 67 tonna, maximális sebessége 41,5 mérföld per óra. A négy fős személyzet számára egy 120 milliméteres löveg áll rendelkezésre.

    World of Warcraft – duplázott havidíj?!

    Hír | 2006.04.01 10:17

    Akik mostanában napi 3 percnél többet ültek kedvenc MMORPG-nk előtt, azok számára feltűnhetett, hogy a drága jó Blizzard európai szerverparkja nem mindig úgy működik, ahogy elvárnánk. A legutolsó eset a heti karbantartás körül adódott. Az egész hercehurca odáig fajult, hogy a Cég ma bejelentette: változtatás lesz! Gil Shif, a Blizzard PR bossa nyilatkozott az eset kapcsán: „Az európai géppark jelentős hányada felől már nem sokkal a játék elindulása után érkeztek a panaszok. Ezt természetesen a játékosok szenvedik meg, így radikális változtatásokat vagyunk kénytelenek eszközölni. Április hó végén a teljes franciaországi gépparkot lecseréljük. Az új gépeket az IBM biztosítja, telephelyük pedig London városától nem messze, a cég angol kirendeltségének központjában lesz.” Természetesen ekkora üzleti fogást az IBM sem hagyhat szó nélkül. Larry Hirst, az IBM helyi igazgatója a következőképp foglalt állást: „Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a megállapodás mindenek felett a játékosok érdekeit szolgálja.” Hogy milyen vas kerül az új központba, még nem lehet konkrétan tudni, bár a közleményben az IBM eServer p5 590 nevű, mindenki egybehangzó véleménye szerint csodagépet emlegették. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a megállapodás azon része mellett, amely a játékosokat érinti. Nos, a Blizzard igyekszik minél kevesebb időt tölteni átállással, szóval olyanról nincs szó, hogy „költözés miatt egy hétig zárva”. Viszont, egy ilyen szerverpark – ahogy azt Ti is gondolhatjátok – hatalmas pénzösszegeket emészt fel. Gépek bérlése, karbantartás, mind mind több, mint amennyire az ösztöndíjamból futná... Ezt a Blizzard is tudja, így kénytelen megemelni a havidíjat április hónap végétől, a kétszeresére. Azon felhasználók, akik egy hónapnál tovább elő vannak fizetve, a következő fizetésnél kapcsolódnak a megemelt havidíjhoz, így nekik van szerencséjük. Már ha ezt annak lehet nevezni. Hogy ne veszítsenek játékosokat, május első hetében mindenki kap pár „Epic Coin”-t. Minél több és minél nagyobb karaktere(i)d van(nak), annál többet. És hogy valami értelme is legyen, ezt az epic pénzt elkölthetjük teljesen egyedi lila cuccokra. Ez mondjuk jól hangzik, de ha belegondolok, hogy mostantól egy hónap 6000+, egy GameCard pedig akár 14000HUF is lehet... Hát, én maradnék a régi szervereknél inkább...

    A toplista majdnem változatlan

    Hír | 2006.04.01 08:42

    Megérkezett a legfrissebb amerikai játékeladási toplista. A szokásos felhozatal ezúttal egy kicsit változott. Úgy tűnik, az EA Games megint ügyesen csinált valamit. 1. The Sims 2 2. The Sims 2: Nightlife 3. The Sims: On Holiday 4. The Sims 5. The Sims 2: Open For Business 6. The Sims: Superstar 7. The Sims: Hot Date 8. The Sims 2: University 9. The Sims Unleashed 10. The Sims Makin’ Magic

    'Reggelt!

    Hír | 2006.04.01 08:23

    Jó reggelt, kellemes szombatot! Annak ellenére, hogy hétvége van, hihetetlen mennyiségű hírt találtam a neten. Azt eddig is tapasztaltuk, hogy ez a hét a demók jegyében telik - ezt most további kettővel toldanám meg. Mi jöhet még?! Majd meglátjuk...

    Móricka oda megy a tanárnőhöz: -Tanárnéni, mi az a Jancsi lába közt? - Hát, az a fütyölő. Öt perc múlva jön vissza: - Tanárnéni, nem szól!

    Új operációs rendszeren dolgozik a Palm

    Hír | 2006.03.31 16:20

    A Palm OS Garnet rendszere után nagyon sokan tüntettek az új Cobaltért. A Treo 700W végül a palmOne és a Microsoft közös együttműködésének hála ötvözte a két cég pozitívumait, így a legújabb Treo kommunikátor Windows Mobile operációs rendszerre épült. A Palm azonban nem adta föl az önálló OS-ek fejlesztését és használatát. Erre utal az a hír is, mely szerint a cég egy új, linuxos alapokra épülő operációs rendszeren dolgozik. Az ALP-vel szerelt kütyük az ígéretek szerint már 2007-ben a piacra kerülnek; addig is Ázsiában tesztelik elsőként a Access Linux Platformot.

    [MOVIE] Hitman: Blood Money

    Hír | 2006.03.31 09:16

    Kis reggeli ajándékként befutott egy friss Hitman: Blood Money videó. Az Eidos Interactive égisze alatt fejlődő játékot természetesen ezúttal is az IO Interactive fejleszti, aminek elég sok magyar tagja is van! A videó elenyésző méretű, szerintem mindenképpen érdemes letölteni - körülbelül egy perces játék közbeni eseményt prezentál. Erre tessék:

    Halo 3: csak 2007 márciusban?

    Hír | 2006.03.31 08:44

    Az IGN, többféle forrástól hallotta, - bár hivatalosan még nem erősítették meg - hogy a Halo 3 csak 2007 márciusában érkezik majd meg (természetesen még ekkor is csak Xbox 360-ra). Nyilván tudjátok, hogy a Halo 2 PC-s verziója gőzerővel készül, de még, ha jól is állnak a fejlesztések, akkoris csak a Windows Vistával egy időben jelenhet meg - hiszen csak az alatt fog elindulni a kicsike... Mivel pediglen az operációs rendszer megjelenését eltolták néhány hónappal, 2007 január-február előtt a Halo 2 PC-s átiratából ugyanúgy nem lesz semmi, mint a Crysis-ből. Kis esély azért talán van rá, hogy miután kijött a PC-s Halo 2, illetve az Xbox 360-as Halo 3, tán nekilátnak a fejlesztők a Halo 3 PC-s konverziójának.

    [MOVIE] Ghost Recon: Advanced Warfighter

    Hír | 2006.03.31 08:37

    Szép lassan érkeznek a friss videók a következő sikervárományos akciójátékból, a Ghost Recon: Advanced Warfighter-ből. A Ubi Soft gondozásában megjelenő csapat-orientált játékot a GRIN fejleszti, akiktől a Ballistics, illetve a Bandits: Phoenix Rising is származik. A Ghost Recon megjelenése idén, május közepére tehető, ha minden jól megy. Addigis:

    [DEMO] Blazing Angels: Squadrons of WWII

    Hír | 2006.03.30 21:49

    Megérkezett a Blazing Angels Squadrons of WWII című új, második világháborús témájú repülőgép-szimulátor demója a Ubisoft jóvoltából. A játékot a Ubisoft Romania fejlesztette, a kipróbálható verzió pedig annak egyik tréning pályáját, valamint két teljes küldetést tartalmaz. Minimális rendszerkövetelmények: Támogatott operációs rendszer: Windows® XP Processozr: 1.4 Ghz RAM: 256 MB RAM Videokártya: nVidia GF3 / ATI 8500 64 MB memóriával, DirectX 9.0c kompatibilitással Hangykártya: Direct X 9.0c kompatíbilis DirectX Verzió: DirectX 9.0c Merevlemez-terület: 800 MB szabad hely Támogatott perifériák: egér, billentyűzet Multiplayer: LAN vagy Internet kapcsolat Ajánlott rendszerkövetelmények: Processzor: Pentium IV 2GHZ /AMD ATHLON 2Ghz vagy jobb RAM: 1 GB RAM Videokártya: nVidia 6800 / 7800 vagy ATI 1800 / 1900 256 MB RAM-mal

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)