A galaxis őrzői: 3. rész kritika - egy mosómedve lett az MCU legtragikusabb múltú hőse

|

James Gunn okkal tért vissza megrendezni a harmadik A galaxis őrzői mozit, melyből végre kiderült, ki volt végig az egész sztori főhőse. És egyáltalán nem Űrlord.

Felesleges húzni az időt: James Gunn megcsinálta, ráadásul duplán. Nemcsak saját csapatának, a Galaxis Őrzőinek történetét vitte végig és zárta le gyönyörűen, hanem egyúttal vissza is terelte az egész MCU-t a helyes irányba. Túlzás nélkül kijelenthető ugyanis, hogy az utóbbi idők legjobb Marvel mozija lett A galaxis őrzői: 3. rész, erre pedig hatalmas szüksége volt a filmes univerzumnak a bukdácsoló negyedik fázis, és A Hangya és a Darázs: Kvantumániának hála meglehetősen rosszul indult ötödik etap tükrében. Gyönyörű lett a búcsú, ami persze egyben egy új kezdet is, mind a hősök, mind a rendező számára. Az utóbbi pedig könnyen lehet, hogy nagyon fog fájni az egész Marvelnek.

James Gunnt ugyebár anno 2018-ban egészen egyszerűen kirúgta a Disney, mivel előkerült néhány régi tweetje, melyekben olyan témákkal viccelődött, mint a pedofília vagy a nemi erőszak. Ezt követően jó darabig nem volt egyértelmű, mi lesz a tervezett új A galaxis őrzői mozi sorsa, de nem számíthattunk sok jóra, hiszen például Dave Bautista is olyan nyilatkozatokat tett, miszerint

"Eléggé gyomorforgató dolog olyan valakinek dolgozni, aki jóváhagyja a fasiszta kibernácik mocskolódó kampányát"

- utalva ezzel arra, hogy nem épp a szíve csücske jelenleg a Disney. Gunnra eztán egyből lecsapott a rivális DC, ő írhatta és rendezhette az új Suicide Squad filmet. 2019 tavaszán aztán a Disney és a Marvel inkább megpróbált mindent visszacsinálni. Maga a Walt Disney Pictures fejese, Alan Horn tárgyalt hosszan Gunn-nal, és ezeknek a megbeszéléseknek végül az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag ugyanabba a pozícióba helyezték vissza, ahonnan korábban kipenderítették. De semmi sem marad következmények nélkül.

Az elsődleges következmény nem más volt, mint az, hogy a DC is ráeszmélt Gunn tehetségére, és mivel a The Suicide Squad után egy külön Peacemaker spin-off sorozatot is rendezett, világos volt, hogy Gunn is élvezi a dolgot. Aztán a DC mögött álló Warner ledobta az atomot: 2022 októberében bejelentették, hogy James Gunn és Peter Safran fogják vezetni a teljesen átszervezett új filmes divíziót, a DC Studiost, a 2023-as évet pedig Gunn rögvest azzal nyitotta, hogy bejelentette a megújuló DCU első öt filmjét és sorozatát. Gunn-nak tehát a Marvelnél már nincs jövője, de A galaxis őrzői: 3. részt még mindenképpen meg akarta csinálni. Nem véletlenül.

Minden Mordály miatt történt 

Gunn sosem titkolta, hogy egyedül azért jött vissza még erre az utolsó menetre, mert le akarta zárni Mordály történetét, aki egyértelműen főszereplővé lép elő minden tekintetben a harmadik részében. A fő cselekmény mellett szépen lassan visszaemlékezésekből kiderül, hogy mindenki kedvenc űrmosómedvéje miként vált teljesen hétköznapi szőrös jószágból az ütős egysorosokat és tűpontos fejlövéseket egyaránt előszeretettel kiosztó gyilkológéppé. Ebbe a sztoriba pedig beleszuszakolódott Gunn minden írói tudása. Furcsának tűnhet, de tényleg az a helyzet, hogy az egész Marvel moziverzum legtragikusabb, legszívfacsaróbb háttértörténetét végül nem egy ember, hanem egy mosómedve kapta meg, de ez semmit sem von le az elmeséltek mélységéből. 

Nyilván volt hová nyúlni, Mordály eredettörténetét anno már olvashattuk a Marvel Comics képregényeiben is, de a film megtekintése után teljesen egyértelmű, miért volt Gunn számára annyira fontos befejezni ezt a mesét. De ne rohanjunk még ennyire előre. 

A kaland nagyjából ott indul, ahol A galaxis őrzői - Ünnepi különkiadás végén hagytuk a galaxis legmenőbb s-fejeit: Űrlord továbbra is Gamora után epekedik, aki ugyebár eredetileg meghalt, de egy párhuzamos idővonalról átkerült variánsa jelenleg is a fő filmes univerzumban él, szóval lenne kivel rendeznie a dolgokat. Csak épp ez a Gamora azt sem tudja, ki ő, érzéseket pedig végképp nem táplál az irányába. Mindenkinek megvan a maga ügyes-bajos gondja, és csak kezdetben tűnik úgy, hogy Peter Quill szerelmi élete itt a legsarkalatosabb kérdés. 

Új figurák

Szó szerint berobban a sztoriba a Will Poulter által alakított Adam Warlock, kész a történet mozgatórugójául szolgáló galiba, az Őrzőknek pedig szembe kell nézniük Mordály sötét múltjának még sötétebb alakjával, az Evolúció Mesterével, akit Chukwudi Iwuji keltett életre. Érdekes gonosz lett a Mester, teljesen más célok vezérlik, mint a sablonos papírmasé rosszfiúkat: nem a világ aktuális urává akar válni, egyszerűen csak egy megalomán tudós, aki létre szeretné hozni a tökéletes társadalmat, az odáig vezető út pedig lehet akármilyen mocskos, csak a cél számít, az eszközök egyetlen pillanatig sem. Semmiképp sem ő lesz az MCU legemlékezetesebb rosszarca, de több egyediséget tudtak vele mutatni, mint a legtöbb ellenlábassal. 

Adam Warlock nem biztos, hogy minden keményvonalas képregényrajongónak maradéktalanul elnyeri majd a tetszését, nagyon más oldalát fogta meg a karakternek Gunn, mint amit a füzetekben megszokhattunk, de egyébként pont ezért illett remekül a képletbe, és éppen emiatt volt jó választás a szerepre Poulter. Jutott elég játékidő a két új karakternek a film 150 percéből ahhoz, hogy picit megismerjük őket, világossá váljanak a szándékaik, de úgy egyébként is az mondható el a produkcióról, hogy Gunn precízen mérte ki, az egyes szereplők mikor kerüljenek a kamerák elé, és meddig maradjanak ott.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


És régi kedvencek

Bár ahogy említettük, ez Mordály nagy története, az Őrzők összes tagjának jutnak fontos pillanatok, karakterfejlődésükről sem feledkezett el a rendező. Még az olyan b-listás tagok, mint Kozmó, az űrkutya, vagy a Yondu nyilával szerencsétlenkedő Kraglin is okkal lettek a sztori részei, nekik is megvannak a saját fontos kis mozzanataik. Nyilván a főbb karakterekre mindez hatványozottan igaz, és pont ide akar kifutni az egész film is. Az Őrzőknek végre szembe kell nézniük saját démonaikkal és azzal is, hogy bár egy összetartó, szerető családot alkotnak, az ember akkor ismerheti meg igazán saját magát, akkor teljesedhet ki, ha olykor elengedi azt a védőhálót, amit a család, vagy úgy általában a szerettei jelentenek neki.

Igaz ez Peterre, aki az elérhetetlen szerelmet hajkurássza, Gamorára, aki egy teljesen másik világból csöppent ide, és csak lassan fogadja el, hogy nem az erőszak az egyetlen opció, vagy Nebulára, aki már jóval korábban megjárta azt az utat, amin testvére még csak most lépdel. Igaz Draxre, aki valójában messze több, mint egy nagybetűs pusztító, de Mantisre is, aki annyira a többiek pátyolgatásával van mindig elfoglalva, hogy saját magát teljesen háttérbe szorítja. És persze igaz Mordályra, akinek kézzelfoghatóvá válik tragikus múltja, bármennyire is próbált menekülni előle. Oké, Groot esetében kicsit másfajta fejlődésről beszélhetünk, de azért ő is halad előre egy világosan kijelölt úton.

Hosszú ideje elmondható az a sajnálatos tény a Marvel filmjeiről és sorozatairól, hogy a látvány nem mindig van tökéletesen a helyén, erről beszéltek már eleget az érintettek, a konkrét VFX szakemberek is, akik elmondásuk alapján borzalmasan túl vannak hajtva, és ez a feszített tempó a végeredményen is látszik, nem lesz olyan a vizualitás, ahogy eredetileg eltervezik, mert egyszerűen nem fér bele a dolog az ütemezésbe. Nos, szerencsére A galaxis őrzői: 3. rész esetében erről szó sincs. Nem csak írás tekintetében sikerült köröket verni az utóbbi néhány MCU-s mozira, hanem végre a látvány is a helyén van, legyen szó akár az Evolúció Mestere cuki, vagy épp elborult kreatúráiról, akár a világűr ezer csodájáról, nem is beszélve a kreatívan megkomponált harcjelenetekről. 

A galaxis őrzői-filmek mindig is egy világon belüli világnak, az MCU-n belül elhelyezett külön kis univerzumnak számítottak, hiába szegődtek olykor Űrlordék a Bosszúállók csapat mellé. Megvolt a történetük egyértelmű eleje, közepe és vége is, a mozinézők pedig csak végtelenül hálásak lehetnek azért, hogy utóbbit is James Gunn tálalásában kaphatták meg, az utolsó jelenetek alatt simán benne van a pakliban, hogy eltörik az embernél a mécses. Bizonyos, hogy egyes tagokkal találkozni fogunk még, és azt maga Gunn is világossá tette, hogy ez a lezárás egyben egy új kezdet is, de az sem kétséges, hogy az a végtelenül szerethető űrcsalád már sosem lesz ugyanaz, mint akiket három mozifilmen keresztül követhettünk. És az MCU sem lesz már ugyanolyan Gunn nélkül. 

A Marvelnek hatalmas szüksége volt erre a valóban remek filmre, minden adott ahhoz, hogy végre egy MCU-s mozi a kasszáknál, a kritikusoknál és a rajongók előtt is kiemelkedően teljesítsen. Innen nem kéne elrontani, hiszen James Gunn már többet nem fogja megmenteni a Marvel filmeket, neki az elkövetkező jó pár évben teljesen más feladata lesz a DC Studios élén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)