Doctor Strange az őrület multiverzumában kritika - horror Marvel módra

|

A Doctor Strange az őrület multiverzumában le sem tagadhatná, hogy Sam Raimi rendezte, és ez egy nagyon jó dolog.

A Doctor Strange az őrület multiverzumában is egy olyan film lett, amiről már sosem fogjuk megtudni, eredetileg milyennek álmodták meg az alkotók, hiszen a pandémia miatt addig tologatták a premierdátumot, hogy végül a Pókember: Nincs hazaút után mutatták csak be. Anno ugyebár úgy tervezték, hogy ez a film fogja bevezetni az MCU-ba a multiverzumokat a gyakorlatban (azon túl persze, amit a Loki sorozat megmutatott, illetve útnak indított), de át kellett írni Pókember legutóbbi kalandját és ezt a mozit is. 

Nem érződik szerencsére, hogy ezeknek a kényszerű kreatív döntéseknek bármilyen negatív hatása lett volna, a Doctor Strange az őrület multiverzumában ugyanis működik, legalábbis annyira, amennyire mondjuk az időutazós filmek szoktak. És pont ugyanazok a hibák miatt lehet belekötni, mint azokba: amennyiben mélyebb logikát, komolyabb összefüggéseket keresünk, hamar összedől a párhuzamos világok teljes koncepciója, ezért ha valaki ilyen szemüveggel az orrán ül be a moziba, csalódni fog. A többiek azonban remekül szórakozhatnak. 

Doctor Strange megmentette a világot, a Föld legnagyobb hősei közé tartozik. Bár a legfőbb varázsló titulust épp nem ő birtokolja, ennek nincs valós jelentősége, a dokink nem ezért búslakodik. Strange ugyanis szomorú. Erre egykori szerelme esküvőjén döbben rá úgy istenigazából, de nincs sok ideje a múlt hibáin mélázni, ugyanis a semmiből betoppan America Chavez, a párhuzamos dimenziók között utazni képes különleges ifjú hölgy, akit valaki nagyon el akar kapni. A sztori alapvetéseiről legyen elég ennyi, bármennyire is sejtelmesnek tűntek, így is rengeteget mutattak a filmből az előzetesek, a megmaradt csavarokat még csak véletlenül sem szabad idő előtt elpukkantgatni.

Sam Raimi csak észben hozza azt, amit előzetesen sokan vártak tőle, de ez a film valós értéke szempontjából kifejezetten jó hír. Ki kell ábrándítanunk azokat, akik arra számítanak, hogy a Pókember: Nincs hazaút mintáját követve itt is cameók egész cunamija zúdul majd ránk. Igen felbukkannak olyan karakterek, akiket látva megdobban a Marvel-rajongók szíve, de legtöbbjüket már az előzetesekben sem rejtegették, és egyáltalán nem őket helyezi a középpontba a film, sőt még csak nem is Wanda Maximoff, vagyis a Skarlát Boszorkány és Doctor Strange alternatív univerzumos másait - hiába lesznek ők is több szempontból fontosak. America Chavez is egy kedves karakter, akit Xochitl Gomez végtelenül szerethetően alakít, de itt egyértelműen két főszereplőnk van, Elizabeth Olsen és Benedict Cumberbatch, a fő MCU-s világ Wandája és Strange dokija.

Mindketten sokadszorra bújnak ezen szuperhősök bőrébe, de bizton állíthatjuk, most hozzák a legjobb formájukat. 

Raimitől mindenki horrort várt, a Marvel filmes univerzum első valódi horrorfilmjét, és ez az a pont, ahol bejött a rajongók számítása. A legendás rendező nem hazudtolta meg magát, bizonyos jelenekről süt, hogy az ő keze munkáját láthatjuk bennük. A Doctor Strange az őrület multiverzumában bátran feszegeti a határokat és a korhatár-besorolási kritériumokat vér és ijesztgetés terén is, és bár sosem lépi át azokat, mégis kijelenthető, az alkotók bátran mernek kockázatot vállalni, erről a filmről ugyanis simán kijöhetnek majd sírva azok a gyerekek, akiknek a Ms. Marvel tévésorozat készül.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nem vitás, sok Marvel produkció egy kaptafára készül, de aki azt mondja, hogy ez a világ nem képes megújulni, alkotói nem mernek kockázatot vállalni, azok nem látták a Loki vagy a WandaVision sorozatokat (utóbbi mondjuk elengedhetetlen ahhoz, hogy mindent értsünk ebben a filmben is), ahogyan az Amerika Kapitány: A tél katonáját sem. Van persze, hogy az új ötlet, az új irány nem arat makulátlan sikert, ilyen lett az erősen megosztó Örökkévalók, a Doctor Strange az őrület multiverzumában esetében viszont elég valószínű, hogy nem marad el a rajongók és a kritikusok elismerése sem. Bizonyos Marvel képregényeknek kifejezetten jól állt a horror vonal, és nincs ez másként a mozifilmekkel sem, jól passzolnak a sötét mágiához a hátborzongató entitások és a rémisztgetések.

Wanda személyes tragédiáját régóta építi a Marvel, és igazából nem lehet okunk a panaszra ennek kifutása terén, még akkor sem, ha a feloldás talán hirtelen és túl egyszerű lett.

De mielőtt még tényleg spoileres vizekre eveznénk, kanyarodjunk inkább rá gyorsan a pazar látványra. Elképesztően ötletes vizuális megoldásokkal találkozhattunk, és itt is érezhető volt Raimi hatása. Bőven túlhaladtak már a varázsharcok a korábban megszokott rúnadobálgatáson és a végtelenségig loopolt tükröződéseken - utóbbi azért is szerencse, mert végre nem fordul fel az ember pocakja egy-egy összecsapás alatt.

Bár a Doctor Strange az őrület multiverzumában nem a legjobb MCU-s film, mindenképpen a felsőpolcos versenyzők között van a helye, elsősorban a két főszereplő kifogástalan játékának, a kreatív vizuális ötleteknek, és persze a Raimi-féle masszív horrorbeütésnek köszönhetően. Ha csak fele ennyi ötlet és bátorság szorulna az átlagos képregényfilmekbe, akkor szerencsésnek mondhatná magát minden rajongó és mozinéző. 

Marvel-filmről révén szó, természetesen most is kötelező a stáblista végéig bent maradni a moziteremben. Ezúttal két extra jelenetet kapunk, egy valóban fontosat, ami nagyjából előrevetíti az esetleges Doctor Strange 3 fő csapásvonalát, és egy mókásat, amit a Raimi fanok fognak igazán értékelni. Érdemes ezeket is megnézni, ahogy magát a Doctor Strange az őrület multiverzumábant is, ami bár nem akar bonyolult cselekményt ránk erőltetni, és nem csattogtat kétpercenként egyesek által annyira hőn áhított cameókat, merész, újszerű, és végtelenül szórakoztató tudott lenni. Csodás lenne, ha ezt követően Sam Raimi újra visszatérő rendezője lenne a szuperhősös műfajnak, ugyanis a sikerhez ő is nélkülözhetetlen volt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)