Dragon Age: Absolution kritika - Tevinter's Eleven

|

Rövid, tökéletlen, de azért élvezhető animációs sorozattal ágyaz meg a BioWare a Dragon Age: Dreadwolf megjelenésének.

Fájdalmasan hosszú idő telt el a legutóbbi Dragon Age játék, a megosztó, ám így is számos díjjal jutalmazott és a kasszáknál is remekül teljesítő Inquisition megjelenése óta, és mivel folytatása, a Dragon Age: Dreadwolf aligha fut be hamarabb 2023 végénél vagy 2024 elejénél, rettenetesen ki vannak már éhezve a rajongók bármilyen kapcsolódó tartalomra. Nagyszerű lehetőség kínálkozott tehát a Netflixszel összefogó BioWare számára, hogy ismét a köztudatba emelje a franchise-t a kanadai-dél-koreai koprodukcióban megvalósult Dragon Age: Absolution című animációs sorozattal, elvégre láttuk, milyen jót tett pár hónapja a Cyberpunk: Edgerunners a Cyberpunk 2077 megítélésének, arról nem is beszélve, hogy a játék eladásait is szépen felpörgette.

Hogy hasonló eredmény várható-e a Red Dog Culture House alkotásától, vagyis hogy hirtelen tömegek kezdenének el érdeklődni az eddig megjelent Dragon Age epizódok iránt, az a következő napokban-hetekben fog kiderülni. Ám annyi biztos, hogy szemben azzal, amit korábban a BioWare és a Netflix is erőteljesen sugallt, az Absolution távolról sem ideális belépési pont egy Dragon Age-szűz számára ebbe a fantasyvilágba. Laikusként csak kapkodni fogjuk a fejünket a párbeszédek során bedobott, semmit sem mondó, idegenül csengő nevek, a temérdek visszautalás és kikacsintás hallatán, miként a cameozó szereplőket sem ismerjük fel, ha kimaradtak a korábbi játékok, főleg az Inquisition és a Dragon Age II.

Kell egy csapat

A Dragon Age: Absolution cselekménye valahol a Dragon Age: Inquisition és a Dragon Age: Dreadwolf eseményei között helyezhető el az idővonalon, azután, hogy az Inkvizíció meghiúsította Corypheus terveit. A kevesebb mint két és fél órában elmesélt történet egy nagy hatalmú, vérmágiával aktiválható ereklye, a Circulum Infinitus körül forog, ezt akarja megkaparintani az a csapat, amelyet a nyitóepizód bemutat nekünk. Van egy boszorkányos ügyességű pengeművész (Miriam), aki történetesen Tevinterből szökött elf rabszolga, egy sima nyelvű harcos Orlais-ből (Roland), egy szüntelenül zsörtölődő törpe (Lacklon), egy folyton tréfálkozó qunari mágus (Qwydion), egy kötelességtudó egykori inkvizítor, mellesleg szintén mágus (Hira), és végezetül a betörést szervező szabadságharcos (Faibanks). Utóbbival a Dragon Age: Inquisition végigjátszása során összefuthattunk, még be is szervezhettük, de senkit sem hibáztatok, ha már nem emlékszik rá. A nyaktörő tempót diktáló sorozat mindössze néhány percben felvázolja a társaság viszonyrendszerét, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy kik ismerik egymást korábbról, és ki kivel fog összejönni a későbbiekben.

A BioWare munkássága ismeretében senkit sem kellene meglepetésként érnie a csapatdinamikára, a karakterek közötti interakcióra, és kapcsolatuk elmélyítésére fektetett hangsúlynak, ám míg ezek kibontakozása egy akár 50-100 órát is felölelő szerepjátékban teljesen természetesnek ható folyamat, addig az, hogy a hat epizódból álló történet végére már puszipajtások lesznek, akik néhány nappal korábban találkoztak először, nos, teljesen hiteltelen. Aztán lehet, hogy csak én vagyok szőrszálhasogató, mert ha valakivel vállt vállnak vetve harcolnék démonok ellen, és az illető nem egyszer megmentené közben az életemet, amit persze viszonoznék is, a nap végére valószínűleg talán én is a legjobb cimborámmá fogadnám. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy maguk az összecsapások kimondottan látványosak, és a vérrel sem spóroltak az animátorok.

Mindazonáltal az állandó rohanásból fakadóan egyszerűen nem marad elég idő a karakterek kibontására, jellemük árnyalására, ezért a cselekmény azokra a szereplőkre fókuszál, akik, mint később kiderül, személyesen is érintettek a rablásban. Azáltal, hogy a visszatekintések Miriam múltjára megvillantanak egy keveset Tevinter társadalmi berendezkedéséből és szokásaiból, legalább részben jóváteszik az Absolution alkotói hibájukat, amiért annyira siettetik, hogy túljussunk az expozíción, és csupán pár mondatot vesztegetnek a sorozat, valamint a majdani Dragon Age: Dreadwolf helyszínének bemutatására.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Tevintert egyébként leginkább az különbözteti meg Thedas többi államától, hogy a mágusok nincsenek alárendelve senkinek, éppen ellenkezőleg, a soraikból kerülnek ki legősibb és egykor leghatalmasabb emberi birodalom vezetői, a magiszterek. A templomosok pedig ahelyett, hogy őket tartanák szemmel, ugrásra készen várják parancsaikat. Emiatt is pikáns az Absolution egy eddig nem említett szereplőpárosának, a Circulum Infinitus hatalmától megbabonázott Rezaren magiszternek, és Taissának, a templomosok parancsnokának viszonya.

A szürke minden árnyalata

Akad a BioWare fantasyvilágánál aprólékosabban kidolgozott univerzum, nem is egy, de a Dragon Age játékok élvezhetőségét jelentős mértékben fokozza, hogy az írók rendszeresen tévednek morálisan ingoványos talajra, és teszik ezt abszolút tudatosan. Szerencsére ugyanez érvényes a Dragon Age: Absolutionre is, tehát a heist movie-k fordulatait (árulás a csapaton belül, félrecsúszott rablás katasztrofális következményekkel) abszolút kiszámítható módon adagoló forgatókönyvben azért jutott hely megkérdőjelezhető döntéseknek hőseink részéről, és az abuzív családi kapcsolatok témájának is, miközben újabb példát szolgáltat arra, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Csupán a megfelelő motiváció kell, és bárki a saját történetének főgonoszává válhat anélkül, hogy azt észrevenné.

Az inkább a rajongónak, semmint az újoncoknak szóló Dragon Age: Absolution nem sorolható ugyan a kihagyhatatlan adaptációk közé, de ha egy-másfél év múlva a Dragon Age: Dreadwolf végigjátszása során szeretnéd átélni azt a pillanatot, hogy "Jé, de hiszen ezt a karaktert ismerem!", akkor ne sajnáld rá az időt, rövidsége okán hamar ledarálható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)