Ms. Marvel kritika - Nickelodeonba oltott MCU

|

A világot mégis a Jersey City-beli barna lányok mentik meg?

Nem véletlenül lett anno Pókember szinte pillanatok alatt a világ legnépszerűbb szuperhőse. Míg a többi képregényes jófiú általában a bolygó megmentésére koncentrált, Peter Parker mindössze egy tinédzser srác volt, aki összecsapott ugyan különféle szupergonoszokkal, de mellette a hétköznapi élet cseppet sem elhanyagolható problémáival, a gimnazista lét buktatóival is meg kellett küzdenie. A képregényolvasó fiatalok nem túl meglepő módon azonnal azonosulni tudtak a karakterrel, aki persze azóta már a Marvel Comics füzeteiben felnőtt, de a rajongók sosem feledték, honnan indult el. 

A vérfrissítés persze sosem árt, épp ezért indította útnak a Marvel 2000 szeptemberében az Ultimate Spider-Man képregénysorozat, mely egy teljesen friss, alternatív univerzumban játszódik, ahol Peter Parkert napjainkban csípte meg az a bizonyos pók, és főszereplőnknek a 2000-es évek tinédzsereként kellett boldogulnia.

Valamilyen szinten ezt a folyamatot vitték tovább 2014-ben is, mikor megszületett Ms. Marvel karaktere. Kamala Khant ugyanis azért imádja annyi fiatal képregényolvasó, azért ő jelenleg a Marvel egyik legnépszerűbb új karaktere, mert elképesztően könnyű azonosulni vele: ő maga is egy óriási szuperhősrajongó, tehát pontosan az az érdeklődési köre, mint maguknak az olvasóknak. És ez az a vonal, ahol a Disney+-os Ms. Marvel sorozat is jelesre vizsgázott, noha több más téren már nem ilyen jó a helyzet.

A legnagyobb, és rajongó

Kamala Khan legalább akkora rajongója az MCU-nak, mint a néző, ez már a Ms. Marvel széria első pár percében nyilvánvalóvá válik. A pakisztáni származású főhősnőnek pedig rá kell ébrednie, ő maga is egy a szuperhumánok közül. Hiába mondja ki ő maga is, hogy a világot nem a Jersey City-beli barna lányok mentik meg általában, mégis szuperhős válik belőle. A Marvel Studios általában nagyon ügyesen szokta intézni a castingot, de a Kamalát alakító Iman Vellani esetében még a sokéves átlagot is sikerült felülmúlni. Vellani kisasszony ugyanis pontosan akkora Marvel-fan, mint a karakter, akit el kell játszania, ez pedig érezhető is rajta. Egy valódi energiabomba, aki majd kicsattan, és szemmel láthatóan mocskosul élvezi azt, hogy belecsöppenhetett egy olyan sorozatba, amit egyébként nézőként ő is biztosan rekordidő alatt darálna le.

Az alapokat tehát sikerült hajszálpontosan átvenni a képregényekből, most viszont érdemes rátérni arra, amin alaposan változtattak. Ez pedig nem más, mint Kamala képességeinek a forrása, és vizuális megjelenítése. A Marvel Comics kiadványaiban Kamaláról az derült ki, hogy Inhuman génnel rendelkezik, ezért bír szuperképességekkel. Az Inhumans nevezetű csapat viszont kapott egy saját Marvel-tévésorozatot, ami annyira rossz lett, hogy mindenki szeretné elfelejteni az alkotók és a nézők közül is. A banda vezetője, Fekete Villám, avagy Black Bolt ugyan felbukkant az Doctor Strange az őrület multiverzumában, de ott egy alternatív univerzumbéli énjét láthattuk, a hivatalos MCU-s idővonalba inkább nem akarták belekavarni az Inhumans tagjait.

Kamala forog, tessék!

Más eredettörténetet kellet tehát kitalálni Kamalának, és ez bizony nem sikerült se érdekesre, se izgalmasra. Nem szeretnénk spoilerezni és ellőni a fordulatokat, maradjunk annyiban, hogy az indokok érthetőek, de kicsivel több fantázia nem ártott volna ezen a téren. A vizuális effektekre viszont már sokkal nehezebb mentségeket keresni. A képregényekben az Ms. Marvel szuperképessége, hogy meg tudja nyújtani a végtagjait, vagy akár meg is növelheti őket, mondjuk az öklét, mivel így óriási kalapácsként csap le a rosszarcokra. Nos, a sorozatban inkább úgy csavarták a dolgokat, hogy Kamala egy meglehetősen rusnya, lila kristályszerű anyagot képes megidézni, akár védőpajzs, akár olyan platformok formájában, melyeken végiglépkedve könnyedén elérhet magaslati pontokat is. Szintén ebből a lila cuccból tud magának óriás öklöket, vagy épp hosszú lábakat teremteni. Az a baj, hogy a Disney+-os Marvel-sorozatok esetében egyébként is spórolni szoktak a minőségi CGI-on, most viszont az átlagosnál is rosszabbul néz ki a végeredmény. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy a Ms. Marvel sorozat főhősnőjével együtt imádnivalóan cuki. Kifejezetten a fiatalokat célozza meg, de ez egyáltalán nem baj. Sőt, kifejezetten kár például, hogy az első részben látott vizuális megoldások, a képregényes rajzok és effektek később nem dominálnak már ennyire. A Ms. Marvel egészen egyszerűen olyan, mintha egy jobbfajta Nickelodeon-sorozatot nézne az ember, csak épp az egészet az MCU-ba helyezték át. Világos, hogy itt nem lesz mély dráma és világmegváltás, egyszerű a történet és könnyen befogadható a narratíva, de a kicsik imádni fogják, és ha a szó egyáltalán nem rossz értelmében vett gyerekesség nem zavarja az embert, akkor felnőttként is élvezi majd, amit lát.

A Disney+-os Marvel vonal éppen azért annyira szerethető, mert még a mozifilmeknél is jobban mernek itt kísérletezni a műfajokkal az alkotók. Más-más módon, de igaz volt ez a WandaVízióra, a Lokira, a Holdlovagra, és igaz ez a Ms. Marvelre is, mivel ehhez hasonló csapás mentén összerakott produktummal eddig még nem volt dolgunk. Az MCU egyáltalán nem kizárólagosan a felnőtt célközönség sajátja, sőt attól, hogy valaki huszon-, harminc- vagy negyvenévesen is Marvel-rajongó, nem szabad közben elfelejtenie, hogy mennyi csemete is ott ül azokon a vetítéseken a moziban, ahová ő maga is azonnal megveszi a jegyet, lehetőleg már a premier napján. 

Nyilván senkinek sem lett volna ellenére, ha a Ms. Marvelben nem csak jól megírt szereplőkkel, és szerethető karakterekkel, hanem egy érdekes cselekménnyel találkozunk, az sem ártott volna, ha van a szériának egy tisztességes antagonistája, de azért a korábban már említett Nickelodeon-sorozatok sem jelentették a narratíva csúcsát, mégis megvolt a saját közönségük. A Ms. Marvelnek is meglesz, és akik már most a szívükbe zárták Kamala Khant, örülhetnek, hiszen nem titok, hogy az ifjú hősnő a Marvel Kapitány folytatásában, vagyis a 2023 júliusában érkező Marvelekben biztosan vissza fog térni. Addig meg irány a Disney+, ahol a teljes első évad elérhető. 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)