Hirdetés

The Valiant teszt - ez az én keresztem

|

A hazai Kite Games ezúttal a középkorba invitál minket egy csapatalapú RTS-sel, amelynek bőven vannak erősségei és gyengeségei is.

Hirdetés

Mindig megsüvegelendő, ha egy videojáték megpróbál kitűnni a műfajából, az pedig különösen izgalmas, ha mindezt azzal kívánja elérni, hogy más zsánerek elemeit olvasztja magába. Legutóbb a nyílt világú szerepjátékot és a körökre osztott stratégiát ötvöző King's Bounty 2 esetében jutottam erre a következtetésre, most pedig az ugyanabba az istállóba tartozó The Valiant juttatta eszembe - előbbit az azóta Plaionra keresztelt Koch Media adta ki, utóbbit a THQ Nordic, és mindkettő az Embracer Group alá tartozik. A budapesti Kite Games (amely korábban az általam kedvelt Sudden Strike 4-et és a S.W.I.N.E. HD Remastert is összehozta) újdonsága a csapatalapú, kis léptékű, valós idejű harcokra megy rá, miközben nyomokban tartalmaz bázisépítős/elfoglalós mechanikákat is.

A The Valiant tehát egyszerre célozza meg két műfaj játékostáborát is a kedvenceik erősségeinek összeolvasztásával, a kísérlet érdekes, de csiszolásra szoruló eredménnyel járt.

Hirdetés

Egy életem, egy halálom

A 13. században járunk, amikor is a hősies lovag, Theoderich keresztes hadjáratban vesz részt pajtása, Ulrich társaságában - legalábbis addig, amíg társa rá nem lel egy titokzatos szent tárgyra, ami onnantól kezdve elkezdi megváltoztatni a személyiségét, mintha csak Középföldén járva az Egy Gyűrűre bukkant volna rá. A hollywoodi filmekből már felkészülhettünk rá, hogy mi következik ezután, és a történet pontosan azt tartogatja számunkra. Ugrunk az időben, Theoderichet pedig rádöbbentik arra, hogy csakis ő akadályozhatja meg, hogy egykori bajtársa megkaparintsa a rejtélyes ereklye másik két darabját is, és halandó ésszel felfoghatatlan erőre tegyen szert. Theoderich a mi irányításunkkal gyürkőzik neki az embert próbáló feladatnak, szerencsére minél több területen fordul meg, annál több - más-más képességeket birtokló - szövetségest sikerül megnyernie az ügyének.

A tizenhat missziót felvonultató kampány részletgazdag, változatos tájakon vezet minket végig, hangulatos átvezetőkkel magyarázza a lore-t és a kamerát sem fél használni, hogy nagyobb hangsúlyt adjon az eseményeknek, de sokszínűségéhez nem csupán a kellemes körítés tartozik hozzá, hanem az eltérő feladatok is. Rajtaütés, mentőakció, védekezés, ostrom, lopakodás és hasonló tennivalók gondoskodnak arról, hogy ne fulladjon unalomba a játékmenet, amely az egyszerű, de - karaktereinek, a szinkronszínészek teljesítményének és a mendemondákkal átitatott történelemnek köszönhetően - mégis figyelemre érdemes cselekményt kíséri. Az egyes pályákon kevés egységgel kell boldogulnunk, mivel nem gyárthatjuk nyakra-főre az utánpótlást: a hősök által vezetett speciális brigádokon kívül néhány mezei csapatot tarthatunk csak kéznél, a kihívás pedig abban rejlik, hogy a rendelkezésünkre álló, kis létszámú haderővel próbáljuk teljesíteni a cél(oka)t.

Érdekes fejlesztői elgondolás, hogy egységeink önmagukban nem képesek fejlődni, csak a kiemelt karakterek háromfajta képességfáin haladva erősíthetjük őket. A hősöket egyébként a kaland során megkaparintott páncélokkal, fegyverekkel és kiegészítőkkel felszerelve hatékonyabbá és a szívósabbá tehetjük. A csatamezőn ugyanis bakáink túlélése függ az állhatatosságuktól, az életerejüktől, a különleges támadásokat lehetővé tevő bosszúszomj mértékétől és az osztagok típusától, felhasználási módjától (az íjászokat aligha lenne nyerő ötlet kézitusára vezényelni lovagok ellen) is. Erősíthetik egymást, csapdákat állíthatnak, rohamozhatnak, lerohanhatnak, védelmezhetnek, kihasználhatják a környezeti előnyöket és harci kedvet növelhetnek, ha megfelelően pozicionáljuk őket, szóval rengeteg taktikázási lehetőség áll a rendelkezésünkre, csak van két dolog, ami rontja a játékélményt.

Egyrészt nagyon hiányzik az a funkció, hogy az időt megállítva parancsokat adhassunk ki - nem körökre osztott módon, hanem csak azért, hogy megfontoltabban menedzselhessünk, és ne akkor kelljen veszettül kapkodni, amikor egy csapdába sétálunk bele (a P betűvel ugyan szüneteltethető a játék, de ekkor semmit sem tudunk csinálni). Ehhez kapcsolódik egy másik fájó dolog is: a manuális mentés hiánya. Noha a rendszer egyes részeknél automatikusan ment, megesett, hogy erre egy fél órával korábbi pontnál került sor, emiatt kezdődhetett elölről a haddelhadd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nem itt lakom látod, ez nem az a ház

Felemás érzéseket kelt az is, hogy kevés építési lehetőséget nyújt a kampány. Sokszor csak egy-egy zászlót tudunk birtokba venni, amivel nem lehet mit kezdeni, de az elfoglalt táboroknál is "csak" pótolni tudjuk a kiesett csapatokat vagy gyógyítani a meglévőt. Üde színfolt az, amikor ostromgépet, őrtornyot vagy sáncot kell felhúznunk, de ezekre sajnos ritkán nyílik alkalom és kevés jelentőségük van - persze a kis létszámú, csapatalapú játékmenet miatt érthető ezen elemek minimalizálása és így azok sem maradnak ki a mókából, akik nem rajonganak a mikromenedzselésért.

Aki mégis többet szeretne kapni ebből, annak az 1v1-es és 2v2-es PvP-t érdemes megcéloznia, több opció is rendelkezésre áll, ráadásul az itt feloldott kozmetikai cuccokat más módokban is lehet használni. A játék kompetitív része - amiben a térkép különböző pontjait kell elfoglalnunk és megtartanunk, hogy azok, erőforrásokat és győzelmi pontokat generáljanak - jól strukturáltnak és szórakoztatónak tűnik, de sikere nagyban függ attól, hogy mennyire lesz könnyű ellenfelet találni. Szerettünk volna belekóstolni a hárman játszható Utolsó emberig nevű kooperatív módba is, amiben hullámokban támadnak az ellenfelek, de a tesztelés során nem talált meccset a rendszer.

A The Valiant egy kísérletezési folyamat első fázisa lehet, amelyből még sokkal kiemelkedőbb videojátékok is születhetnek a jövőben, de így sincs oka szégyenkeznie a Kite Games csapatának, ugyanis kétség kívül szintet lépett vele. A játék nem ér fel a megcélzott műfaj(ok) krémjéhez, ám azt a javára írhatjuk, hogy nem válik monotonná a virtuális keresztes hadjárat, és hogy azok is megtalálják a számításaikat, akik vágynak az RTS-élményre, de nem akarnak vesződni az erőforrások gyűjtögetésével, a csapatok menedzselésével.

Alig várom, hogy megtapasztalhassam, mit hoznak ki a fejlesztők magukból akkor, ha legközelebb mernek még egyedibbek lenni, tudnak még nagyobbat álmodni és próbálnak egy még masszívabb kampányt összehozni. Szerencsére nyomott áron jelent meg és van magyar felirat is hozzá, szóval ha a teszt bármely pontjával tudtatok rezonálni, akkor tegyetek egy próbát a The Valianttal a jövő érdekében.

The Valiant
A Kite Games eddigi legnagyszabásúbb játéka, ahonnan van még hová fejlődni, de jó az irány.
Ami tetszett
  • részletgazdag pályák
  • hangulatos átvezetők
  • taktikai lehetőségek
  • a sztori egyes elemei
Ami nem tetszett
  • kiszámítható történet
  • nincs manuális mentés
  • hiányzik a megállítás a harcok közben
  • kevés bázisépítési lehetőség
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)