Hirdetés

30 millió dollárt füstölt el az HBO a Trónok harca előzményre, amit sosem láthatunk

|

Ebből az összegből hozta össze az HBO a pilot epizódot, amely a magas költségvetés dacára sem akart összeállni.

Hirdetés

Miután a Trónok harca mindössze nyolc évaddal lezárult 2019-ben (pedig George R.R. Martin könyörgött, hogy legyen hosszabb), az HBO csak úgy halmozta a spin-off ötleteket. Az egyik tervezett sorozat több ezer évvel a fő széria előtt játszódott volna, amikor is a Hősök korából a Hosszú éjszakába fordult át a történelem kereke.

Az időszak nagyon érdekes lehetőségeket tartogatott, ezért annyira nem is csoda, hogy az HBO nem kímélte a kasszát a pilot epizód leforgatásához. Később kiderült, hogy ez hiba volt.

Hirdetés

Tinderbox: HBO's Ruthless Pursuit of New Frontiers című könyvben az író, James Andrew Miller egy nagyobb szekciót szentelt a kukázott előtörténetnek. Innen derült ki, hogy az elkészült epizódra 30 millió dollárt költött a csatorna, de az elképesztő gyártási minőség ellenére a sztorival gondok voltak.

"Amikor láttam az első verziót, akkor odafordultam Caseyhez [Casey Bloys, vezető tartalomfelelős], és azt mondtam 'ez nem működik, szerintem nem hozza azt, amit az eredeti sorozat'. Nem vitatta a véleményem, ami igazából megnyugtatott."

- nyilatkozta Bob Greenblatt, a WarnerMedia korábbi elnöke.

"Hatalmas volt a nyomás, ezt nem baltázhattuk el, és egyszerűen úgy éreztem, hogy ez nem állt volna össze. Úgy döntöttünk, hogy kihúzzuk a dugót."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Pár hónappal a széria kukázása után maga Bloys is adott egy interjút a Deadline-nak, ahol elmondta, hogy egyszerűen vannak pilot epizódok, amikből nem lesz semmi.

"Jane-nek [Jane Goldman, a sorozat írója] meg kellett birkóznia rengeteg alkotói teherrel. Mivel a sorozat 8000 évvel az eredeti előtt játszódott volna, így sokkal több mindent kellett neki kitalálnia, ellentétben a Sárkányok házával, ahol ugye ott a könyv egy útitervnek."

Így érkezünk meg a Sárkányok házához, ami már biztosan képernyőkre kerül majd 2022-ben. Greenblatt a következőt nyilatkozta az érkező spin-offról:

"Én voltam az, aki arra bátorította Casey-t, hogy adjon zöld lámpát annak a projektnek. Azt mondtam neki, hogy 'ne kockáztassunk 30 milliókat egy pilot epizódra'. Simán elverhetsz ennyit egy próbálkozásra, amiből aztán nem lesz semmi. Úgy voltam vele, hogy 'ne csináljunk pilotokat, döntsük el egy szériáról, hogy csináljuk vagy ne csináljuk'."

Jövőre majd kiderül, hogy bejött-e ez a megoldás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)