Hirdetés

300: A Birodalom Hajnala kritika - a felesleges folytatás

|

A 300 felesleges folytatása, amit leginkább az ötletes tengeri csaták és a látványos vérontások mentenek meg.

Hirdetés

Nyolc évvel ezelőtt Zack Snyder kivételes vizuális érzékkel festette filmvászonra Frank Miller képregényét, s a 300 a minden addiginál látványosabb csatajeleneteivel új fejezetet nyitott az erőszak esztétizálásában. Tucatjával porba hulló testrészek, literszám kiömlő CGI-vér, rengeteg lassítás, kockahas, na meg feelgoodság. Nagyjából ez volt sikerének a titka, a dollármilliókat látva pedig Hollywood – lezárt, kerek egész történet ide vagy oda – minden követ megmozgatott, hogy kicsikarjon egy folytatást.

Tehát amit nem sikerült Ridley Scott Gladiátorával elérniük, azt sikerült a 300-zal: addig győzködték Frank Millert, míg az neki nem állt a Xerxész című előzménytörténet megírásának. De miután látták, hogy az öreg túlságosan lassan halad, rávették a korábbi film forgatókönyvíróit, hogy pótolják ki a sztorit helyette, így lett a végeredmény előzményből az eredeti történetet kibővítő, körbeszövő, lemásoló és az esetleges folytatás(ok)nak megágyazó… valami. A Birodalom Hajnala ennek köszönhetően egyszerre játszódik a thermopülai csata előtt, után és túlnyomórészt vele párhuzamosan egy másik helyszínen, vagyis miközben Leonidász király próbál hősiesen helyt állni az északi hegyek közt háromszáz katonájával, ugyanaz történik a déli tengeren is: egy maroknyi athéni vívja elkeseredett harcát Xerxész jobb keze, a múltbéli sérelmektől fűtött Artemiszia hatalmas flottája ellen.

A recept tehát pontosan ugyanaz, mint korábban, még csak új karakterekre sem futotta, minden egyes spártainak megvan a kék köpenyes, üres másolata, kezdve a rosszul castingolt Themisztoklésszel, aki Leonidászhoz képest – sajnálatos módon – híján van minden karizmának. De nemcsak Themisztoklész nem tud senkit sem megszólítani gyenge szónoklataival, emberei sem képesek maguknak a film során karaktert építeni. Míg az első részben majdhogynem együtt lélegeztünk Leonidász seregével, addig az athéniak között nincs egy ember, akivel azonosulni és akiért izgulni lehetne. Nem véletlen tehát, hogy a közönség nagyjának inkább Artemiszia, az ördögien gonosz nőszemély lopta be magát a szívébe, hiszen ő az egyetlen, akit valamennyire kidolgoztak, és így legalább egy kicsit alkalmunk nyílik az eseményeket a perzsák szemszögéből is átélni.

Sajnálatos módon a készítők beleestek abba a hibába, hogy azt hitték, a pazar látvány majd egymagában elviszi a hátán az egészet, ezért semmi másra nem fordítottak kellő figyelmet. Ennek köszönhetően minden egyes nem csatározással töltött perc sivár és érdektelen, a dialógusok vállalhatatlanok, a drámák – például apa–fia II. – súlytalanok, a „kötelező” szexjelenet pedig nemcsak hogy oda nem illő, de még kissé röhejes is. Ugyanakkor hiányoztak belőle a Perzsa Birodalom nagyságát hirdető fényűző orgiák, bizarr kreatúrák és meghökkentő jelenetek, Frank Miller pedig hiába nevezte el a film alapjául szolgáló képregényt Xerxésznek, az istenkirály alig jut szerephez, ráadásul teremtéstörténete összetettségében a Chocapicéval vetekszik.

Viszont legalább a látvány rendben van, a konvertált 3D még a gyorsan pörgő jelenetekben sem esik szét, és szerencsére már az előző rész szemcsés szűrőjének sincs nyoma, így aztán a harcok minden egyes képkockáján kiélvezhetjük a féktelen erőszakot, a kaszabolást, az arcunkba fröccsenő digitális vért, és – ha csak percekre is – de úgy érezhetjük magunkat, mint egy hack&slash játékban.

2,5/5

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)