Mátrix: Feltámadások kritikánk írása közben (amit akár videó formájában is meghallgathattok) kínosan ügyeltünk arra, hogy a történet egyetlen olyan mozzanatát se hozzuk szóba, ami nem szerepelt az előzetesekben. Ez nem volt egyszerű feladat, mert a film érdemei közül sok kapcsolódik a különböző csavarjaihoz, de most, hogy a spoileres kibeszélőnkben járunk, szabadjára engedhetjük magunkat.
Így még megvárjuk, hogy bezárja a cikket, aki nem szeretné lelőni magának a Mátrix: Feltámadások egyik fordulatát sem, aztán vágjunk is bele. Mutatjuk, miben remekelt Lana Wachowski és csapata a kultikus trilógia folytatásában.
Visszatért a WTF érzés, amikor nem tudjuk, mi valódi és mi nem
Az eredeti Mátrix trilógiában egy idő után könnyen megkülönböztethettük, mi a valóság és mi csupán a szimuláció része, hiszen mindenről, ami egy sci-fi disztópiára emlékeztetett, megtanultuk, hogy a komor valóság, míg a szupererőkkel kiegészített jelenkort készségszinten felismertük, hogy ez bizony a Mátrix. Így azt gondolhattuk volna, hogy a Feltámadásokban már nem igazán fog összezavarni a történet azt illetően, hogy mi az, ami valódi következményekkel bíró valóság, és mi nem.
A forgatókönyvíróknak mégis sikerül hosszú percekre kirántani alólunk a talajt. Nem elég, hogy a Mátrix új verzióját látjuk, így nem ismerünk fel mindent és mindenkit a szimuláció részeként, hanem az életét a kék pirula hatása alatt élő Neo is képes arra, hogy virtuális világokat programozzon. Ráadásul a játékkészítőként dolgozó Thomas Anderson által megírt tesztkörnyezetbe (ahogy a filmben hívják, modálba) a Mátrixba ki-be járó lázadók is be tudnak lépni, így a több rétegben egymásba ágyazott szimulációk szerkezetét nem könnyű átlátni elsőre.
Ez kiegészül azzal, hogy Neo több ízben gondolja a Mátrixban átélt eseményekről, hogy nem igaziak (csak most álmok helyett hallucinációknak gondolja őket), így ismét olyan dezorientáltnak érezhetjük magunkat, mint az 1999-es eredetit nézve. Ezt követően pedig még nagyobb élmény ismét kibogozni, mi is az igazság.
Az alkotók a lehető legstílusosabban törik meg a negyedik falat
Míg Deadpool néhány éve arra használta a negyedik fal megtörését (azaz, hogy a karakter is reagált rá, hogy ő egy fiktív narratíva része és közvetlenül szólt a nézőhöz), addig a Mátrix: Feltámadások alkotói saját nehézségeikről meséltek ennek az eszköznek a segítségével. A film története szerint az új szimulációban Neo nem egy egyszerű programozó, hanem egy játékkészítő, az eredeti trilógia eseményei pedig - amik valójában az ő emlékei - egy fikciós játéktrilógia formáját vették fel.
Nem derül ki, hogy kinek az ötlete nyomán, de Smith azt közli a szimulációban élő Thomas Andersonnal, hogy az anyacégük, a Warner Bros. elkészíti a negyedik Mátrix élményt, akár az eredeti alkotókkal, akár nélkülük. Ezzel pedig Lana Wachowski és alkotótársai saját dilemmáiknak és élményeiknek is hangot adhattak Neo karakterén keresztül.
A következő játékról szóló ötletelés közben Anderson munkatársai felidézik a Mátrix népszerűbb értelmezéseit, azokat is, amik szerint az eredeti trilógia elsősorban a látványos akciójelenetek és a vizuális effektek (kiemelve a bullet time-ot) miatt voltak emlékezetesek, ahogy azokat is, amik szerint a látványos körítés mit sem ért a magvas, már-már filozófiai magasságot elérő gondolati világ nélkül.
A kreatív folyamat kezdeti lépéseit bemutató montázs alatt pedig Neo keserű közönyén keresztül mutatják meg, hogy mennyire furcsa és fárasztó lehet valakinek a saját műve értelmezéseit sokadszorra meghallgatni, pláne, ha azok túlontúl leegyszerűsítőek, vagy a szerző helyett próbálták megmagyarázni a annak kreatív szándékait.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
A gonoszok szuperül illeszkednek a film mondanivalójához
A Mátrix: Feltámadások központi üzenetéről rengeteget elárul az a jelenet, amiben a Neil Patrick Harris által alakított elemző felfedi, hogy ő tervezte a Mátrix új iterációját. A monológjában elmondja, hogy talált egy módszert, aminek a segítségével az emberekből akkor tudja a legnagyobb mennyiségű áramot kinyerni, ha azok épp negatív érzéseket élnek át - Neo és Trinity esetében elég az apró, de áthidalhatatlan távolság kettejük között, de a szimuláció többi lakója esetében a rossz érzések közül a vágyakozást és a félelmet emeli ki.
Nem nehéz felismerni, hogy ezzel a forgatókönyvírók a szimulált világot a modern közösségi médiához hasonlítják, ahol egyfelől barátaink és a celebek életének legboldogabb és legfényűzőbb pillanataival találkozhatunk (felkeltve bennünk a vágyat az eladható élmények, termékek, és életstílusok iránt), másfelől a legalapvetőbb félelmeinkre játszó gyűlöletkeltő posztokat és összeesküvés-elméleteket láthatjuk.
Ennek fényében remek választás, hogy a karakter eredeti neve Analyst. Hiszen amellett, hogy a szimuláció szerint ő Thomas Anderson pszichológusa, tehát páciensével közösen elemzik annak gondolatait, ezzel egy finom párhuzamot húznak a készítők közé, és a közösségi médiát egyik legkárosabb módon felhasználó cég, a Cambridge Analytica közé.
És mivel a film főgonoszát a Facebookot és az Instagramot a profit érdekében sötét célokra használó cégek ihlették, az sem meglepő, hogy az ügynököket is az online manipulácó egy valós eszközére, a valódi emberekre hasonlító, de a rendszer érdekeit szolgáló botokra cserélték a Mátrix: Feltámadások történetében.
Ha szemfüles vagy, számos más szimbólumot és párhuzamot is felfedezhetsz
De nem a botok, vagy a közösségi média szerepe az egyetlen olyan gondolat, amiről a Mátrix: Feltámadások készítői közvetett módon üzennek a nézőnek. A történet apró részleteit kommunikálják félig rejtett képi és szóbeli utalásokkal, így például az elemző irodájában prominensen szereplő kék szőnyeg és a szereplőn látható kék szemüvegkeret is idő előtt elárulja, hogy Neil Patrick Harris karaktere a kék pirula nyugtató, és egyben a valóságot elfedő hatásának fenntartásáért dolgozik.
De a vizuális szimbólumok mellett néhány érdekes szóbeli utalást és párhuzamot is kapunk: az új emberi városban dolgozó tudósok például, miután megmutatják Neónak, hogy képesek epret termeszteni, egy félmondatban megemlítik, hogy következő projektjük az áfonya. Így, ha sikerrel járnak, a Mátrix után a való világban is lesz választása az embereknek egy piros és egy kék gyümölcs között (ezt az összefüggést persze már nem rágják a szánkba).
De ha már itt tartunk, Niobe városának a nevét, az Iót is többféleképpen értelmezhetjük. Egyfelől a gépek városa, Zero One (azaz 01) megfordítása is lehet az Io, de akár olvashatjuk úgy is, hogy ugyanaz, mint Zion, csak a kezdete és a vége nélkül. Míg az ellenállók városa a gépek elleni háború okán született meg, és az is pusztította el, addig Niobe új településén a fegyverszünet fenntartásáért és a békés együttélésért dolgoznak.
+1: A gamerek is kaptak egy stílusos kikacsintást
Gamerként érdekes volt nézni, hogy Thomas Anderson elméletileg egy videojáték fejlesztőjeként dolgozik a Mátrix: Feltámadások első felvonásában. Ez nem csak abban nyilvánult meg (a valóságtól nem teljesen elrugaszkodott formában), hogy Neo egy új frissítést adott ki a játékához az egyik jelenetben, a Mátrix 4 ötletelése közben pedig azt is láthatjuk, ahogy egy létező headsetet használ, mikor a virtuális valósággal kísérletezik. Hanem a díszletben elhelyezett tárgyak között láthatunk egy The Game Awards év játéka díjat is (még a trófea alakját is a valódi díjakról mintázták), amit az eredeti Mátrixszal nyert Anderson.
Aki jól ismeri Geoff Keighley díjátadóját, az pedig ebből is leszűrheti, hogy egy szimulált világban járunk, ugyanis egy először 2014-ben megrendezett díjat nehéz már 1999-ben elnyerni.
Checking out #TheMatrix trailer #2 🤫https://t.co/UvxVKCU1fh pic.twitter.com/P0BDHKharb
— Geoff Keighley (@geoffkeighley) December 6, 2021
Nekünk ezek az apró, spoileres részletek tetszettek a legjobban a Mátrix: Feltámadásokban, de ha van valami más, ami nektek bejött, írjátok meg kommentben!
