Hirdetés

A hadsereg bocsánatot kért, amiért lopakodó vadászgéppel fenyegette meg az 51-es körzet ostromlóit

|

Nem éri meg annyira a világ egyik legnagyobb haderejének Twitter-fiókját használva szájalni milleniálokat fenyegetve.

Hirdetés

Az 51-es körzet hatalmas online mókának induló ostroma egy mérsékelt érdeklődés övezte bulival ért véget. Az internetet lázban tartó Facebook-esemény végül csak néhány letartóztatáshoz vezetett, melyek közül nem is mindegyik volt konkrétan az ostromhoz vagy az eseményhez köthető. Nyilván az értelmesebb ember egy percig sem gondolta komolyan, hogy majd milliók rohamozzák meg az UFO raktárat, de azért az amerikai hadsereg szeretett volna biztosra menni. Aztán kicsit túl nagy lett az arc...

Hirdetés

A légierő már korábban is jelezte, hogy nem lenne túl bölcs döntés egy szigorúan őrzött katonai létesítmény megostromlása, ezt pedig látszólag a legtöbben megértették, hiszen a szervezők az egész eseményt áthelyezték Las Vegasba, jó messzire a bázistól. Úgy néz ki, hogy a hadseregnél azonban valaki nagyon nyomatékosítani akarta a hadsereg álláspontját, így egy olyan Twitter bejegyzést tett közzé, ami hangnemében inkább tűnik fenyegetésnek. A megosztott képen jó pár katona látható, valamint egy lopakodó bombázó vadászgép, mondván ez lesz az utolsó dolog, amit az ostromlók (külön megmosolyogtató a #millennials hashtag) látnak majd. Íme:

A bejegyzést azóta eltávolították az oldalról, egy újabban pedig közölték, hogy ez a kijelentés nem tükrözi a Védelmi Minisztérium álláspontját és elnézést kérnek az helytelen hangnemért és az alkalmazottjuk hibájáért:

A vicces kedvű kolléga egyébként fölöslegesen ijesztgetett, ugyanis a helyszínen alig páran jelentek meg, a legdurvább szabálysértés pedig a nyilvános vizelés volt. Ebből is látszik, hogy a nagy online forradalmak mivé puhulnak, ha ki is kell mozdulni a lakásból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)