Hirdetés

A 2005-ös Constantine film alkotói is szívesen visszatérnének egy folytatásra

|

Keanu Reeves már korábban jelezte, hogy örömmel bújna újra a démonvadász bőrébe, és a jelek szerint nem csak az ő szívéhez áll közel Constantine kalandja.

Hirdetés

Nemrégiben szárnyra kapott a pletyka, hogy a Warner Bros. egy új Constantine film tető alá hozásán ügyködik, melyet az HBO Maxra szánnak. Ezután persze azonnal felmerült Keanu Reeves neve, aki jelenleg Hollywood egyik legkeresettebb színésze, és egyik ikonikus szerepéhez tér vissza a másik után, ráadásul korábban nyilatkozta, hogy szívesen alakítaná ismét a démonvadászt - a jelek szerint nem ő az egyetlen, aki csak egy telefonhívásra vár a stúdiótól.

Hirdetés

A 2005-ös Constantine, a démonvadász a megjelenésekor nem tarolta le a mozipénztárakat, de az azóta eltel 15 évben sok ember számára kultikus alkotássá vált. A filmet rendező Francis Lawrence most azt nyilatkozta, hogy ő, és a produceri teendőket ellátó Akiva Goldsman is ezer örömmel térne vissza egy esetleges folytatáshoz.

Elmondása szerint már többször beszéltek erről Reevesszel, aki szintén nagyon nyitott a dologra, de a tervezést megnehezíti, hogy fogalmuk sincs, kit keressenek ezzel, hiszen a DC univerzumépítése következtében elég zavaros számukra, hogy kinél is vannak pontosan a filmes jogok, és kinek milyen tervei vannak a karakterrel. Azt azért hozzáteszi, hogy szerinte kihagyott ziccer lenne, ha a jogtulaj nem használná ki a lelkesedésüket:

"Szerintem elég őrültség, hogy ott van neked Keanu, aki imádna megcsinálni még egy Constantine filmet, és itt vagyunk mi [Lawrence és Goldsman], akik szintén szeretnének egy folytatást, te pedig azt mondod: »Áhh, nem. Más terveink vannak.«"

Reméljük, hogy a Warnernél meghallják ezeket a hangokat, és össze tudnak rakni egy ütős stábot egy újabb Constantine mögé. 

Ti szívesen látnátok egy folytatást a régi gárdával, vagy jobb lenne, ha új irányba evez a stúdió?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)