Hirdetés

A Bill és Ted első casting videóján még fordítva voltak a szerepek

|

Egy pár percre egy alternatív univerzumba kerültünk, ahol Keanuból lett Bill és Alexből Ted, pedig ez csak egy sima múltidézés az első Bill és Ted film előkészületei kapcsán.

Hirdetés

Valakinek sikerült előásnia két felvételt Keanu Reeves és Alex Winter meghallgatásáról a Bill & Ted első felvonásához, és továbbította azt a Daily Mailnek. A két anyagból főleg az első érdekes, mivel az még egy nagyon korai próbafelvétel volt, és a szerepek is máshogy alakultak később. Itt még Keanu alakította Billt és Alex alakította Tedet.

Hirdetés

A páros dinamikája nagyrészt megmaradt, de Bill erősebb természete komolyabban átjön Keanu szájából és egy kicsit erőszakosabb lett így, mint kellett volna.

A második már az jól ismert felállást hozta, így az kevésbé újszerű, de ettől függetlenül fontos ereklye a filmtörténet egyik csodálatos pillanatának előkészületeiről:

A Comic-Con idei paneljén az írók, Ed Solomon és Chris Matheson elmondták, hogy alapvetően nagyon szkeptikusak voltak a stúdió nyitottságát illetően a szereposztás előtt. Belefutottak Reevesbe és Winterbe, ahogy viccelődtek és hülyéskedtek egymással egy McDonaldsban, és magukban azt gondolták, hogy ilyen arcokat biztosan nem lennének képesek felvenni a döntéshozók. Ezek után elég pozitív csalódás lett, hogy még aznap találkoztak velük a meghallgatáson.

A két első film után a rajongók évekig rágták a fülüket a harmadik rész kapcsán, ami végre valahára idén tényleg elkészülhet. A Bill & Ted Face the Music című folytatás 2020. augusztus 28-án kerül az amerikai mozikba, legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)