Hirdetés

A Black Adamet eredetileg sokkal erőszakosabbnak szánták

|

Muszáj voltak megvágni néhány jelenetet, hogy beleférjenek az alacsonyabb korhatár-besorolásba.

Hirdetés

Csütörtökön kerül a hazai mozikba Dwayne "The Rock" Johnson régóta várt szerelemprojektje, a Black Adam, amely az ígéretek szerint alaposan átrendezi majd a DC karaktereinek hierarchiáját. Az általunk is alaposan bemutatott antihős önálló filmje (kritikánkat itt találjátok) ráadásul nem csak azért különleges, mert fél tucat új karaktert hoz be az Amerikai Igazság Szövetsége nevű csapaton keresztül, hanem azért is, mert komoly ellenfelet szolgáltathat Supermannek és Shazamnek is. 

Az eddigi kedvcsinálók alapján Black Adam nem fogja majd vissza magát és esze ágában sincs finomkodni a rosszfiúkkal, ahogyan azt a többi igazságszolgáltató teszi, de az eredeti tervek szerint a karakter még annál is brutálisabb lett volna a történet során, mint amit végül látni fogunk. 

Hirdetés

A film producerei, Beau Flynn és Hiram Garcia a Collidernek nyilatkozva árulták el, hogy a Black Adam a korhatár-besorolással foglalkozó MPA-tól R besorolást kapott volna néhány erőszakosabb jelenet miatt, de a csapat együttműködött a bizottsággal, hogy finomítani tudják a besorolást.

"Nagyon szerettünk volna biztosak lenni abban, hogy tiszteljük Black Adam karakterét. Az egyik dolog, amiről ismert, az az agressziója és az erőszakossága, és egy olyan film, amiben ez nincs benne, nem lett volna hiteles. Úgyhogy mindig azzal a tudattal vágtunk bele, hogy olyan messzire megyünk el, amennyire csak tudunk. Tudtuk, hogy együtt kell majd működnünk az MPA-val annak érdekében, hogy eljussunk idáig, hogy megkapjuk a [PG-13-as] besorolást, de sikerült. Ez nagyon fontos volt számunkra, és ez olyasmi, ami mellett Dwayne [Johnson] is nagyon elkötelezett volt."

Garcia szerint négy körre volt szükség, hogy R-kategóriából PG-13-ba kerüljenek, és így el kellett engedniük néhány olyan "személyesebb pillanatot" is, amit szerettek volna a filmbe, de kihangsúlyozta, hogy soha nem vágtak ki egész jeleneteket vagy kötöttek kompromisszumot. Elhangzott pár példa arra is, hogy milyen jeleneteket kellett finomítani, például egy üldözéses jelenetet, amiben Black Adam egy katonát hajít el, vagy éppen egy másikat, amelyben egy kamion áthajt egy testen.

Hirdetés

Flynn becslése alapján az eredeti vágás körülbelül tíz ilyen hasonló, extrémen erőszakos pillanatot tartalmazott, végül négy-öt maradt belőlük. Remélhetőleg a streamingre és lemezekre szánt változatokból már nem fogják kispórolni őket. 

A Black Adam október 20-tól, azaz mától látható a mozikban. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)