Hirdetés

A Cobra Kai most népszerűbb a Netflixen, mint a Lucifer

|

Ördög vigye a sátánt, ha ott A karate kölyök öröksége is.

Hirdetés

A karate kölyök filmek folytatásaként szolgáló Cobra Kai sorozat több évtizeddel az első rész után játszódik, főszerepben a már felnőtt Ralph Macchióval és William Zabkával. A sorozat először a YouTube Reden (Premiumon) debütált és sokáig azon keresztül volt csak elérhető, azonban most felkerült a Netflixre is, amely remek döntésnek bizonyult a streaming szolgáltató részéről. 

Hirdetés

A Cobra Kai nemrég felkerült első két évada ugyanis sokkal népszerűbbnek bizonyult, mint a Lucifer, amelynek az ötödik szezonja indult hadba, vagy legalábbis annak az első fele. Macchio és Zabka duója kevesebb mint 24 óra alatt az élre tört, így nekik és Nicolas Cage-nek (a The Frozen Ground, magyarul Dermesztő rémület című filmjével) is sikerült beelőzni Tom Ellis szériáját. Érdekes, hogy míg itt Az Esernyő Akadémia csak a hatodik, a Project Power pedig csak a hetedik helyet tudta elcsípni, addig a magyar Netflixen egészen máshogy alakult a toplista.

A mai, hazai Top 10-es tartalom legelső helyén a Lucifer tanyázik, a második Az Esernyő Akadémia lett, a harmadik pedig a Cobra Kai, míg a Project Power az ötödik lett. A rangsor további részébe sikerült beférnie a Gothamnek, A nagy pénzrablásnak és egy magyar filmnek, a 2014-es Viktória: A zürichi expressznek is, amely szeptember 1-én került fel a Netflixre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)