Hirdetés

A DC Films fejese elmondta, miért akarták Amber Heardöt kitenni az Aquaman 2-ből

|

Az a helyzet, hogy igazából egyáltalán nem a Johnny Depp és Amber Heard közötti botrányos válás miatt akarta a DC kirúgni a színésznőt.

Hirdetés

Korábban írtunk róla, hogy filmes szempontból nagyon érdekes lehet majd a Johnny Depp kontra Amber Heard perben Walter Hamada tanúvallomása, a DC Films vezetője ugyanis rácáfolhat a Heard ügyvédei által meghívott szakértő mondandójára. Kathryn Arnold szakértő ugyanis úgy gondolta, hogy a botrányos válás és a színésznőt ért közösségi médiás támadások miatt Amber Heard 2020 óta 45-50 millió dollártól esett el. Ugyanezen okokat látta amögött meghúzódni, hogy Heard karrierje nem ívelt úgy fel, mint mondjuk Jason Momoa, Gal Gadot, Zendaya, Ana de Armas, vagy Chris Pine pályafutása.

A szakértő azért pont ezeket a színészeket és színésznőket választotta, mert szerinte nagyon kevés(!) szuperhősös film készül, így alig lehet találni olyan fiatal színészeket, akik ilyenekben szerepeltek, de neki azért csak sikerült összekotorni pár nevet, az említett listán szereplő urak és hölgyek csillaga pedig magasan ívelt szuperhősös szerepeik miatt (Ana de Armas estében a Szárnyas fejvadász 2049-et sorolta ide).

Hirdetés

Nos, azóta már túl vagyunk Walter Hamada tanúvallomásán. A DC Films fejese elmondta, hogy az előzetesen megkötött opcionális szerződés alapján fizették ki Heardöt az első és a második Aquaman film esetében is (az első részért 1 millió, a másodikért 2 millió dollárt kapott a színésznő), és a stúdió sosem tervezte, hogy újra alkudozni kezd vele, netán ennél több pénzt ad neki. A Warner próbálja mindig pontosan betartani ezeket a szerződéseket, nem szeretnek engedni a követeléseknek. Heard jogi csapata korábban azt állította, a színésznő kialkudhatott volna az első részért 2 milliót, a másodikért pedig akár 6 millió dollárt is. Hamada szerint erre nem volt semmi esély. Más a helyzet, ha egy film vezető karakteréről van szó, Momoa például sikeresen alkudott ki magának még több pénzt az Aquaman folytatásáért. 

Amber Heard viszont Hamada szerint messze nem ebbe a kategóriába tartozik, sőt nem is az Aquaman 2 főszereplője, csupán egy mellékkarakter. Hamada azt is kijelentette, hogy sosem tervezték komolyabban továbbvinni az első rész szerelmi szálát, mivel egészen egyszerűen nem volt kémia Heard és Momoa között, nagyon sok melója volt a vágóknak azzal, hogy ennek el tudják érni a látszatát a végleges mozifilmben. Az Aquaman 2, vagyis teljes címe szerint az Aquaman and the Lost Kingdom már az egészen kezdeti vázlatoktól fogva két karakterre épül: Momoa Aquamanjére, és a Patrick Wilson által alakított Ormra, gyakorlatilag egy buddy comedy lesz a film.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Csak emlékeztetőül: Kathryn Arnold szakértőasszonynak fogalma sem volt arról, hogy egyáltalán kicsoda Patrick Wilson. Most a legközelebbi forrásból tudhatta meg ő is, hogy nem más, mint az Aquaman 2 egyik főszereplője - Amber Hearddel ellentétben. Hamada mindezeken felül elmondta, annyira nem volt kémia a Heard és Momoa között, hogy a második rész munkálatainak megkezdése előtt a stúdió komolyan elgondolkodott azon, hogy lecseréli a színésznőt. Megint csak nem arról volt szó, hogy Johnny Depp vagy a botrány miatt fontolgatták a váltást, hanem egészen egyszerűen azért, mert Heard és Momoa nem passzoltak egymáshoz. 

Az Aquaman and the Lost Kingdom a jelenlegi tervek szerint 2023. március 17-én fog megérkezni az amerikai mozikba. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)