Hirdetés

A Disney-felvásárlás miatt eshetett kútba a Die Hard előzményfilmje

|

A McClane végül fiókban marad, pedig egész érdekes koncepciónak tűnt.

Hirdetés

Ugyan a Die Hard franchise negyedik és ötödik részét valószínűleg nem sokan tartják a kedvencüknek a szériából, a 2013-as Drágább, mint az életed megjelenése óta többször is szóba került egy újabb folytatás lehetősége.  

Legutóbb 2018-ban írtunk róla, hogy Lorenzo di Bonaventura producer vezetésével egy előzményfilmet kapunk, amelyben a fiatal John McClane mellett az idősebb énje is szerephez jut majd. A Die Hard kifejezés további csűrését-csavarását kikerülve a projekt csak simán McClane címen futott.

Hirdetés

A jelek szerint azonban a film mégsem fog megvalósulni, Bonaventura ugyanis maga erősítette meg az elkaszálás tényét a Polygonnak. A producer a hamarosan mozikba kerülő Kígyószem - G.I. Joe: A kezdetek sajtótájékoztatóján beszélt a témáról, félreérthetetlen választ adva a McClane jövőjét firtató kérdésre:

"Ja, nem, nem lesz belőle semmi."

- nyilatkozta di Bonaventura, aki néhány részletet is elárult a projektről. Elmondása szerint a sztori ötlete alapból nem is Die Hardként született meg, hanem csak utólag döntöttek úgy, hogy a Bruce Willis által játszott, minden kalamajkából kikeveredő rendőrre szabják.

Ez persze nem példa nélküli a franchise történetében, hiszen ugyanígy állt a dolog a második és a harmadik epizódnál is: az előbbi egy könyvön alapul, az utóbbi forgatókönyvét pedig a Halálos fegyver szériának szánta a Warner, de végül eladta a Die Hard jogait birtokló 20th Century Foxnak.

"Az elképzelésünket az tette érdekessé,  hogy egyszerre ismerhettük meg a  fiatal John McClane-t és használhattuk Bruce-t is. Szóval ebből a szempontból nagyon érdekes volt. Tehát mindkét változatát láttuk volna."

Di Bonaventura szerint a megoldásuk valamelyest hasonlított az 1974-es Keresztapa II. által követett mintára. Ebben az öreg Vito Corleone ifjonti éveinek története párhuzamosan futott fia, Michael sztorijával, lazán kapcsolódó visszatekintéseken keresztül.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A McClane-nek a Fox 2019-es felvásárlása tehette be a kulcsot, melynek során a nagy múltú stúdió is a Disney kötelékébe került. A producernek ugyan nincs tudomása arról, hogy az új tulajdonos mit tervez a Die Hard francise-zal, de mi azért nem lennénk meglepve, ha hallanánk még John McClane felől.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)