Hirdetés

A Disney vezetésével nagyobb a mészárlás a Star Wars filmek között, mint a 66-os parancs napján

|

A bejelentett, és a gyártás különböző fázisaiban lévő Star Wars projektekből annyi van már, mint égen a csillag, de a statisztika rémisztő képet mutat.

Hirdetés

A Skywalker kora óta a Disney azzal van elfoglalva, hogy sorozatok formájában bővítse a Star Wars univerzumot, miközben minden rendezőt odaédesget a franchise-hoz, akit csak ér. Patty Jenkinstől  Rian Johnsonig mindenki Star Warsot rendez, de míg mindez papíron remekül hangzik, az már kevésbé biztos, hogy a projektek el is juthatnak majd a nézőkhöz. 

Sőt, a Vanity Fair újságírója, John DiLillo elemzése szerint erre meglepően kicsi az esély. Az ipari elemző megfogta az összes Disney által bejelentett és bemutatott Star Wars projektet, és megnézte, mennyi készült el belőlük, illetve mik voltak azok a filmek, melyek végül a kukában landoltak, és melyek voltak azok, amik jelentős átszervezésen mentek keresztül a premier előtt. A teljes Disney érában csak két projekt, Az ébredő erő és Az utolsó Jedik jelentek meg úgy, hogy semmilyen nagyobb változtatás nem érte őket.

Hirdetés

A Solo: Egy Star Wars-történet kálváriája jól ismert, de a Skywalker koránál is gyakorlatilag újratervezték az egészet, amikor kukába vágták Colin Trevorrow és Derek Connoly Duel of the Fates című forgatókönyvét.

A fentiek fényében elmondható, hogy az elkezdett Star Wars filmes projektek befejezésének esélye jelenleg 16,67 százalék. Igen, ennyire kevés.

Ami a filmek tekintetében nem jött össze, az szerencsére sorozatok képében megvalósult: a Boba Fett film kukába került, de kaptunk helyette egy szériát, és bár vitatható, hogy ezzel jártunk-e jobban, de az Obi-Wan Kenobi is erre a sorsra jutott. Kíváncsiak leszünk arra, hogy milyen lesz az új korszak első filmje, de a fentiek fényében erre még várhatunk majd egy darabig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)