Hirdetés

A Dűne és a Godzilla vs. Kong gyártói perelhetnek az HBO Max-es streamelés miatt, Christopher Nolan is tajtékzik

|

A filmvilág nem maradt csendben a Warner Bros. tervei kapcsán, miszerint a stúdió összes 2021-es filmje azonnal elérhető lesz az HBO Max streamingplatformon is.

Hirdetés

A Legendary Entertainment, az a produkciós cég, ami többek között a Dűne és a Godzilla vs. Kong forgatásáért is felelt (ezeknek a filmeknek a Warner Bros. mindössze csak forgalmazója) könnyen perre mehet azért, mert a jelenleg tervek szerint a Warner ezeket a filmeket is fel akarja pakolni az HBO Maxre (egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban) már a mozis premier napján. 

A Warner terveiről, és annak lehetséges drasztikus következményeiről már részletesen írtunk egy külön cikkben, de nem csak minket foglalkoztat a téma. Christopher Nolan például teljesen kikelt magából a hír hallatán.

Hirdetés

Nolan egészen pontosan így fogalmazott a Warner bejelentése után: 

"Az ipar legnagyobb filmkészítői és lefontosabb sztárjai abban a tudatban hajtották álomra a fejüket, hogy a legnagyszerűbb filmstúdiónak dolgoznak, majd arra ébredtek, hogy kiderült, igazából csak a világ legrosszabb streamingszolgáltatásának."

Kicsit erős a világ legrosszabb streamingrendszerének titulálni az HBO Maxet, de Nolan haragja nem egyedüli. Az említett Legendary Entertainment korábban számtalan kultikus filmen dolgozott együtt a Warnerrel (ilyen volt Nolan Batman trilógiája, az Eredet, vagy épp a Másnaposok mozik), de egyébként a streamingszolgáltatókkal sincs baja, ők gyártották a netflixes Enola Holmes filmet is. Azt viszont nem hagyták szó nélkül, hogy a Warner gyakorlatilag felrúgta korábbi megállapodásukat, és a döntést teljesen nélkülük hozták meg - elvileg 30 perccel a bejelentés előtt tájékoztatták csak őket.

Teljesen világos ugyanis, hogy a Warner és a Legendary között megköttetett eredeti egyesség arról szólt, hogy a Warner Bros. forgalmazóként a mozis bemutatókért felel. Ezzel szemben (mondhatni önkénesen) végül olyan blockbusterek is célba veszik Amerikában már a premier napján az HBO Maxet, mint a Dűne vagy a Godzilla vs. Kong. 

Komoly jogi háború indul most meg (sőt az is lehet, hogy már elkezdődött), egyes beszámolók szerint pedig a Legendary meg is próbálta 250 millió dollárért nemes egyszerűséggel eladni a Godzilla vs. Kongot a Netflixnek. Ezt a Warner megakadályozta, de teljesen bizonyos, hogy nem került még pont az ügy végére, minden szem a jogászokra szegeződik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)