Hirdetés

A Dűne filmben nem lesz benne a könyvek egyik eleme

|

A rendező szerette volna, ha bekerül, de muszáj volt kihagyni belőle.

Hirdetés

Rengeteg múlik azon, hogyan fog a pénztáraknál szerepelni a hamarosan bemutatkozó Dűne, aminek sorsa több szálon függ: egyrészt komolyan befolyásolhatja az, hogy várhatóan az HBO Max-en és a mozikban egyaránt debütál, valamint a sajtóvisszhang és a szájhagyomány is.

Márpedig a legnagyobb rajongók azonnal meg fogják rohamozni a vetítéseket, őket pedig meg kell győznie a feldolgozásnak, hogy jó hírét vigyék. 

Hirdetés

Régóta kérdés már, hogy egy adaptációnak mennyire kell szolgai módon követnie az alapanyagot és mennyire lehet elrugaszkodni tőle, ez pedig a Dűne esetében is felvetődött. Az amerikai IGN egyik munkatársa, Jim Vejvoda nemrég részt vett egy kerekasztal interjún, ahol a rendezőtől lehetett kérdezni. Ennek során vitatták meg, hogyan lehet megfelelni a keményvonalas rajongóknak és az alapművet nem ismerőknek egyaránt. Villeneuve kezdettől fogva tudta, hogy néhány konkrét elemre szeretne koncentrálni, mert "amikor adaptálsz valamit, szükségszerűen átalakítasz".

Az ötlet az volt, hogy a lehető legközelebb álljon az alapanyaghoz, mivel hatalmas rajongója a Dűnének, behatóan ismeri és több mint 35 évig vele maradt az élménye. Azonban nehéz megtalálni az egyensúlyt a könyv rajongói és a mainstream közönség kielégítése között, ezért végül el kellett döntenie, hogy mit használjon fel és mit nem a könyvből, ennek eredményeként például Gurney Halleck (a filmben Josh Brolin) kilenc húros hangszere, ismertebb nevén balisetje a vágószoba padlóján végezte. Villeneuve elmondta, hogy ez fájdalmas számára, mivel leforgatták, Brolin fantasztikus volt a jelenetben, de több okból kifolyólag sem tudta beleilleszteni az első részbe.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Érdekes, hogy a rendező kihangsúlyozta az első részt, hiszen így talán van remény arra, hogy a folytatásban felbukkan a hangszer. Márpedig ha a stúdió rábólint, akkor Villeneuve részéről akár már jövőre foroghat a Dűne 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)