Hirdetés

A Dűne rendezője nyílt levélben kritizálta a Warner 2021-es terveit

|

Denis Villeneuve is csatlakozott azon rendezők sorához, akik tiltakoznak az ellen, hogy a jövő évi filmek az HBO Max streamingplatformon mutatkozzanak be.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt a Warner hivatalosan is bejelentette, hogy a járványhelyzet miatt elmaradt mozipremierjeit szeretné áttolni az HBO Max streaming szolgáltatásra és míg valamilyen szinten lehetett számítani egy ilyesfajta lépésre, azért mégis igen meglepő volt, hogy a világ egyik legnagyobb filmes vállalata ennyire merész lépést tesz a virtuális jövő felé.

Természetesen az érintett stúdióknak és rendezőknek is megvan a maga véleménye erről a kérdésről, most pedig egy újabb alkotó csatlakozott a tiltakozók táborához. Denis Villeneuve napjaink egyik legjobb sci-fi rendezője, akinek Dűne adaptációja az utóbbi évek egyik legjobban várt filmje.

Hirdetés

Az adaptáció az eredeti regényhez illően rendkívül grandiózusnak tűnik és egyértelműen látszik rajta, hogy mozivászonra termett, Villeneuve pedig egy nyílt levélben fogalmazta meg, hogy egy ilyesfajta filmet vétek lenne streaming platformokon bemutatni:

"A streaming szolgáltatásoknak mindenképpen pozitív hatása van a filmes és tévés ökoszisztémára, de azt akarom, hogy a közönség is értse, hogy a streaming önmagában nem tudja fenntartani a filmipart a jelenlegi formájában. A streaming remek tartalmak gyártására ad lehetőséget, de nem tud fenntartani olyan hatalmas produkciókat, mint amilyen a Dűne is. A Warner döntése azt jelenti, hogy a Dűnének nem lesz lehetősége anyagilag olyan szinten teljesíteni, hogy megérje a befektetést és végül a kalózkodás fog győzedelmeskedni."

A rendező szerint nem csak a már elkészült Dűne film sorsa pecsételődött, meg, hanem a tervben lévő folytatás is komoly veszélybe került:

"Könnyen lehet, hogy a Warner ezzel megölte az egész franchise-t. Ez a rajongóknak készül. John Stankey szerint a streaming ló épp elhagyta az istállót. Az igazság az, hogy a streaming ló egyenesen a vágóhídra készül."

Sajnos akármennyire is hangzik kényelmesnek, hogy az otthonunk kényelméből nézhetjük végig Paul Atreides felemelkedését, be kell vallani, hogy van igazság abban, amit Villeneuve egyenesen és lényegretörően megfogalmazott. Persze érthető, hogy komoly nyomást érez a Warner a kialakult helyzet miatt, hosszútávon szinte biztos, hogy nagy árat fizethet a filmipar egy ilyen lépéssel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)