Hirdetés

A Fekete Párduc 2 új előzetesében a tollas kígyóisten keveri a kulimászt

|

Immár magyar szinkronnal is nézhető a Fekete Párduc 2 legutóbbi kedvcsinálója.

Hirdetés

Vészesen közeledik a Fekete Párduc 2, avagy a Black Panther: Wakanda Forever bemutatója, alig két és fél hét, és megérkezik Namor, no meg persze vele szemben a teljes vakandai haderő, élén Shurival. Pontosan három héttel ezelőtt kaptuk meg az első nagy előzetest (a korábbi videó "csak" egy teaser volt), most pedig a hazai forgalmazó leszállította belőle a szinkronos verziót. Ezzel készülhetünk tehát a premierre.

Az új előzetes elég egyértelművé teszi, hogy igaznak bizonyultak a pletykák, és tényleg Shuri lesz az új Fekete Párduc, de nem szabad elfelejteni, hogy ez a film végére akár meg is változhat - nem egyszer vert már át minket a Marvel szánt szándékkal azért, hogy nagyobb legyen a meglepetés végül a vetítőtermekben.

Hirdetés

Shuri mellett egyébként a trailer elsősorban Namorra, a film kvázi főgonoszára koncentrál, aki saját népe egyszerűen csak "tollas kígyóisten" néven illet. Megkapó, nemdebár?

A Fekete Párduc 2 egészen pontosan 2022. november 10-én fog megérkezni a hazai mozikba. Ti meg fogjátok majd nézni?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)