Hirdetés

A forgatási fotók alapján egyáltalán nem napjainkban játszódik a Sony Madame Web filmje

|

A Pókember nélküli pókverzium új mozija visszaugrik majd az időben.

Hirdetés

Jelenleg is javában forog Bostonban a Dakota Johnson főszereplésével készülő Madame Web, ami a két Venom filmhez, a Morbiushoz és a még szintén bemutatás előtt álló Kraven, a vadászhoz hasonlóan a Sony saját, (egyelőre) Pókember nélküli képregényes univerzumában kap helyet. A jelek szerint viszont egyáltalán nem a 2020-as években fog játszódni. 

Nemrég kikerült pár forgatási futó, melyek egészen beszédesre sikeredtek. 

Hirdetés

Az alábbi képeken ugyanis világosan látszik, hogy a sárga New York-i taxik reklámtábláin 3G-s mobilok hirdetései vannak, az egyik falon pedig Beyoncé debütáló albumának borítóképe díszeleg.

A jelek szerint tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a Madame Web film valamikor a 2000-es években fog játszódni, és egyáltalán nem napjainkban. Kíváncsian várjuk, mit hoz majd ki mindebből a Sony.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)