Hirdetés

A főszereplő szerint az Aranybulla sorozat képi világa a Trónok harcával is felveszi a versenyt

|

Merész állításokat tett az András királyt játszó Veréb Tamás.

Hirdetés

Töredelmesen bevallom, nem kezdtem el nézni az Aranybulla sorozatot, így a dokuszéria minősége kapcsán nem tudok állást foglalni - megtette ezt már nem kevés néző helyettem a világszőttesen, és az első reakciók alapján az minimum kijelenthető, hogy Rákay Philip sorozata megosztó lett, vannak, akik imádják, mások szerint viszont egyenesen a nézhetetlen kategóriába tartozik. 

Mindettől függetlenül így is heves pislogásra készteti azért az embert a főszereplő, Veréb Tamás nyilatkozata. Az András királyt alakító Veréb ugyanis a következőket mondta a hirado.hu-nak a Kriskó László rendezésében készült Aranybulla-sorozatról:

"a képi világa túlzás nélkül felveszi a versenyt a tömegek által rajongott Trónok harcával".

Nem kis szavak ezek, annyi bizonyos.

Hirdetés

Az Aranybulla egyébként két formátumban lesz nézhető: az első verzió gyakorlatilag egy dokumentum-sorozatot, melyben egy narrátor meséli el a történteket, szakértők szólalnak meg a témában, de lépten-nyomon játékfilmes betétek törik meg az edukációs szegmenseket. Utóbbiakból pedig végül egy teljes mozifilm áll majd össze. A sorozatot a Duna TV műsorán lehet nézni a napokban, a film pedig 2023 áprilisában érkezik a magyar mozikba.

De térjünk is vissza Veréb kijelentésére, vagyis arra, hogy az Aranybulla képi világa a Trónok harcával vetekedhet. Ide kattintva eléritek a Trónok harca-széria összes jelentősebb díját és jelölését. A Creative Arts Emmy Awards részleghez legörgetve például megnézhetitek, hányféle "kreatív" Emmy-díjra, vagyis kiemelkedő vizuális effektekért, sminkért és hajakért, jelmezért, fényképezésért, és produkciós dizájnért járó elismerésre jelölték az HBO sorozatát, illetve ezekből mennyi szobrocskát vihettek haza a szakemberek - spoiler: nem kevés díjról van szó.

Aki látta a Duna TV-n az Aranybulla eddigi két részét, netán ma este 8-kor megnézi a harmadikat, lent a kommentek között mesélje el nyugodtan, hogy tényleg párba állítható-e ezzel Rákay Philip sorozatának "képi világa".

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)